Mindig rizikós dolog valami gyökeresen új dologgal előállni. A Yamaha háromkerekűjéről mindenkinek van véleménye, és az bizony nem minden esetben az újdonságra való nyitottságot tükrözi. Bizonyára a gyár emberei is találkoztak ezzel a szemlélettel, sőt számítottak rá előre. Így most látványos videókban igyekeznek hozzászoktatni a tisztelt vásárlóközönség szemét 2018 mondhatni legfurcsább újdonságához, a Nikenhez. Semmi […]
Elolvasomvideó
cimke
videó
cimkeAz öntudatra ébredt motor esete a minnesotai tavon
Manapság nagy vihart kavarnak az önvezető autók. Kérdések hada áll a küszöbön a technológiával kapcsolatban, kezdve azoktól a valóban fontos kérdésektől, hogy hogyan hoz meg egy morális döntést, egészen addig, hogy az emberek féltik elveszíteni az úgynevezett vezetési élményt. A kétkerekűek világa sem érintetlen a témában, hiszen a Honda és a Yamaha is kacérkodik vele. […]
ElolvasomSokkoló videó: így húzzák rá a motorosra a kormányt
A félelemérzet segítette az ősembert, hogy túlélje a vadon veszélyeit, de manapság már nem leselkedik ránk kardfogú tigris minden bokorban. Néhány tudós szerint ezért ma már ingerszegény környezetben élünk, így azért, hogy visszaszerezzük ezt az élményt mi magunk teszünk lépéseket. Például horror filmeket, vagy ilyen videókat nézünk, mint amit most megosztunk veletek. A motorosra ugyanis […]
ElolvasomIsmét egy brutálisan jó videót kaptunk az Enduro Seven csapatától
Na tessék. Epekedve vártuk a kellemes tavaszi időjárást, hogy végre felülhessünk szeretett kétkerekű paripánk nyergébe és addig húzzuk a gázt, amíg véraláfutásos nem lesz a tenyerünk. Erre mi történik? Pont ugyanúgy kuksolunk a munkahelyünkön, mint ahogyan azt télen tettük. Csupán annyival tetézi a helyzetet, hogy ha kinézünk az ablakon, akkor méginkább vágyakozni fogunk kifelé a […]
ElolvasomÖsszerakós mesterpornó MV Agusta módra
Talán így történt: az MV Agusta főnök Giovanni Castiglioni itáliai otthonának teraszán az azúrkék tengerbe bámulva hátra simította ezüstös, dús haját. Egy pohár bort meglögybölve magába szívta a csersavak és a part sós illatát. Egy szent alkotásra termett pillanatban izmai megfeszültek, és riadtan tekintett körbe. Megnyugodván, hogy nincsen senki fia, aki e nemes minutumban megzavarja, […]
ElolvasomKét pasi, egy motor és egy meglepett kecske
Vannak helyek a világban, ahol fura dolgokat szállítani motoron szinte sportnak számít. Persze ezek általában nem olyan országokban történnek, ahol puszta hóbortból használnak kismotort autó helyett. Sokkal inkább olyan helyekről van szó, ahol egyszerű, élhető megoldás a közlekedésre a két kerék. Legyen szó akár az egy nyomon haladó jármű nyújtotta manőverezhetőségről a – mi szemünk […]
ElolvasomEgy épphogy meghiúsított motorlopás
Motorlopás. Sokunk egyik legrosszabb rémálma, hogy csak a hűlt helyét találjuk a motorunknak, amikor elbattyogunk érte. A csodásnak ígérkező szombati nap egyszer csak katasztrófába torkollik, amikor állsz leforrázva, talpig motoros cuccban ott, ahol előző este a nehezen összekuporgatott paripád volt. Nekem egyszer ezt már át kellett élnem és nem kívánom senkinek azt a pillanatot, amikor […]
ElolvasomHonda belviszály: NSX vs. CBR1000RR
Tízből kilenc esetben simán a motor kerül ki győztesen, ha gyorsulásos összecsapásba keveredik egy autós kollégával. Naná! A kombi Octaviát könnyű lenyomni. Na de mi lesz a végeredmény, ha egy kőkemény sportkocsi az ellenfél, ahol a súly/lóerő arány már közel sem annyira áll egyértelműen a motorkerékpár oldalára? A brit Carwow csapata csinált egy jó kis […]
ElolvasomElképesztő bukást élt túl Valerie Thompson
Vajon milyen érzés lehet elszállni óránként 522 kilométeres tempó mellett? Valerie Thompson, akit egészen egyszerűen csak Amerika sebességkirálynőjeként emlegetnek most már első kézből tudja erre a választ. Vele ugyanis megtörtént, miközben megpróbálta elérni a 400 mérföldes, azaz 643 kilométeres óránkénti sebességet. Az esetből szerencsére nem lett tragédia, a rekorder saját lábán hagyta el a helyszínt. […]
ElolvasomAz autópályán szemből érkező teherautó nem tréfa dolog
Az indiai közlekedésnek egészen egyszerűen rettenetes híre van. Volt szerencsém megtapasztalni és tökéletesen aláírom: pont olyan, mint ahogyan azt elképzeled. Elképesztő mennyiségű autó és motor tolakodik egymás hegyén-hátán, miközben dudálva csinálnak maguknak egy kis helyet, hiszen a negyedik sornyi autó még elfér a kétsávos autópályán. A leghihetetlenebb helyeken keresztül kóboroló emberek, az út szélén legelésző […]
ElolvasomCruiserrel menekülni a rendőrök elől: van aki megpróbálta
Cruiserrel menekülni a szirénázó rendőrautók elől? Már kimondva sem tűnik jó ötletnek. A közel tíz perces videót végignézve pedig többször is megfogalmazódhat bennünk a kérdés: vajon mi járt emberünk fejében? Tényleg úgy gondolta, hogy az élményre kihegyezett V2-es erőforrás elég lesz a hosszú és egyenes amerikai utakon? Százhússzal a letöltendő felé Ráadásul a valóságban jóval […]
ElolvasomAkkor lássuk, hogy milyen a gymkhana két keréken
Az Icon Motorsports összeállt Kyle Sliger profi stunt riderrel, hogy az új felszereléseiket egy kicsit reklámozzák. Aztán ebből valahogy az lett, hogy kitalálták: irány Ken Block után, és egy jó kis gymkhana videó született a végére. Csakhogy most nem autó, hanem egy ZX-10R lett a főszereplő, de a külsőségek egyébként teljesen egyeznek. Na de mi […]
Elolvasom










