honda

cimke

honda

cimke
Thumbnail
Gyors időutazás: irány Albánia!

Gyors időutazás: irány Albánia!













Harmadik nap: Mojkovac- Buljanica (243 km)







Útvonal: Mojkovac- Podgorica- Hani i Hoti- Skhoder- Ulcinj- Bar- Buljanica







A túrabeszámoló első és második része itt olvasható.

 

Az éjszaka teljes nyugalomban telik. Hajnalban, pirkadat környékén már ébren vagyok. Térképnézegetéssel, GPS birizgálással múlatom az időt, az ágyban lustálkodva. Lehet úgy hat óra, mikor elindulok egyet sétálni. Majd olyat teszek, amire kb. 20 éve nem volt példa: kocogok vagy 20 percet. Nem mondom, a szálloda portása elég ijedt arcot vág, amikor meglát. Talán egy vizihulla látványa válthat ki belőle még ilyen reakciót, mint az én ziháló és céklaszínű száztíz kilóm.

A reggelinél találkozunk útitársainkkal. Edit szerencsére kiheverte a kávé borzalmait, de akkor is látszik rajtuk, valami itt nem stimmel. Hát persze, megint ők nyerték meg a szórakoztatóiparos oldalát a hotelnek. Este ugyan felszűrődött hozzánk is valami távoli zene, de nem tulajdonítottunk neki túl nagy jelentőséget. Ha mi egyszer elalszunk, történhet bármi, nem ébredünk fel egykönnyen. Nem így ők! Már megint kialvatlanok. A buli helyszíne pont az ő ablakuk alatt volt, gondolom az ablakokat kinyitották, így elrontva pihenésüket.

A reggeli szolid, de lényegesen jobb, mint a tegnapi időutazásos menü volt. Akadtak ugyan nyelvi nehézségek, de ezen nem akadtunk fenn, végül ettük, amit kaptunk.

Csodaszép, vadregényes út vezet a főváros feléLepakolás után előhoztuk paripáinkat éjjeli menedékükből. Én álltam ki előbb egy kis lánc-ápolásra, majd Józsi követett. Volna, ha a fent felejtett féktárcsazár miatt nem vett volna egy kis mintát a sufni porából. Szerencsére semmi komoly baj nem történt, mire visszaértem hozzá, a szálloda egyik emberével már talpra is emelték a TDM-et. A motor megúszta sérülés nélkül, hála a bukócsőnek. Csorbát csak Jocó büszkesége szenvedett, de az sem tartott tovább pár percnél.

A motorok alvóhelye. Kényelmesebb volt így, hogy nem kellett mindent lebontani róluk éjszakára, és még biztonságban is tudhattuk őketGyönyörű úton közelítettünk a főváros, Podgorica felé. Érezni lehetett, hogy ez az út bonyolítja a tengerparti üdülőforgalom egy részét, máshol korábban nem találkoztunk ilyen sok külföldi autóval. A szerpentines, emelkedősebb részeken (nem volt belőlük hiány) volt itt-ott egy kis tumultus, de motorral közlekedve ezek az akadályok könnyedén leküzdhetőek.

A főváros nem érdemel többet egy kurta sornál. Kicsit koszos, kicsit zsúfolt, kicsit jellegtelen. Ezzel azt hiszem mindent el is mondtam róla.

Volt integetés, dudálás, tükrök behajtása, de végül csak elfértek egymás mellett. Főúton az Albán határ feléInnen már Albánia a cél. Néha furcsán nézem a navigációt, mert „Mohabá” szerint főúton gurulunk, de néhol olyan keskeny, hogy két kamion találkozása komoly fennakadást okoz a forgalomban.

Jobbra tőlünk újból és újból előtűnik a Skodera tó, amit nemzetközileg is ismert madárvédelmi területként tartanak számon. Találkozunk is cseh természetkedvelők buszra való csoportjával a határátkelőnél.

A határon lévő büfében megiszom életem eddigi legdrágább 2 decis kóláját (2 euró!), majd a szokásos, hivatalnoki pennarágást követően már Albániában zakatolunk tovább.

Az a rövid idő, amit ebben a számunkra egzotikus országban eltöltünk, pont arra elég, hogy rájöhessünk: olyan változatos, sokszínű, kettősségekkel teli világba csöppentünk, amely megérne egy tartalmasabb elmélyülést.

A földrajzi környezet, a városokon kívüli szagok, a növényzet csodálatos. Az emberek mosolyognak, közvetlenek. Megállunk egy kútnál kicsit pihegni az árnyékban, mert pokoli a kánikula. A kutasok kint ülnek, beszélgetnek, üvöltetik a rádiót, majd mikor meglátják nálam a kamerát, kérik, hogy videózzam le őket is, majd bohóckodnak kicsit a kamerának. Mint egy időutazás!

A környezet szép, a növényzet néhol Korzikára emlékeztet. Csak ne volnának olyan közönnyel iránta!Ami nagyon disszonáns: szemét, szemét és megint csak szemét! Mindenhol és elképesztő mennyiségben. Az utak mentén, az udvarokban, a kiszáradt folyómedrekben. Ahol megszakad a folyamatos hulladék-hegyvonulat az út mellett, ott vagy kocsibejáró, vagy valamilyen üzlet van. Még az útszéli büfés kocsi is jól megfér néhány tonna pillepalack és használt pelenka társaságában. Az ÁNTSZ munkatársai semmiképpen ne utazzanak ide!

Nem bántja a szemét???Épülő, de lakott sokszintes luxusvilla, kovácsoltvas kerítés 300 méter hosszan, nyakig érő gaztenger az udvarban birkákkal, kecskékkel, deszkabódéban hatalmas Mercedes. 10 autóból kb. 6-7 ebből a márkából kerül ki, elnézve egyik-másikat nem tudom elhessegetni a gondolatot, hogy vajon kik és hol siratják az eltűnt „szemük fényét” valahol Nyugat-Európában?

Skhoder városában újabb gyöngyszem. Robogós fiatalember, full gázon szemben a forgalommal, sms-t ír úgy, hogy közben a szemét még véletlenül sem emeli fel telefonja kijelzőjéről! Vigyáznak rá az autósok. A sávok, a lámpák, a táblák egyébként is csak ajánlatként szerepelhetnek a helyi közlekedésrendészetben, megy mindenki, amerre lát!

Az SMS-ező robogós. Néha megzavarta a forgalom, de elnézte nekik   :o)A forgalom résztvevőinek tájékoztatása nem az erős oldaluk, egy kúton kérünk segítséget. Így találjuk meg azt az egy nyomon járható hidat, amin átkelve, a tó nyugati oldalán haladva visszatérhetünk Montenegróba.

A híd Skhoder városában, ami nincsen kitáblázva, de az egyetlen út vissza Északra a határ feléA határon valami nyomtatványt követelnek rajtunk, de a belépéskor semmit sem kaptunk. Pár perc után adnak egy számlát fejenként 1 euróról, ennek leszurkolását követően hagyhatjuk el az országot. (A vámpapírt felejtettétek el kitölteni. Minden Albániába érkező motorosnak kérnie kell, ha nem ajánlja fel a határőr. – a szerk.)

Jellegzetes külvárosi képCélba vesszük Ulcinj-t, az ország legdélebbi üdülővárosát. Egy beláthatatlan kanyarban kis híján mindketten elütünk egy ácsorgó szamarat, de szerencsére megússzuk. Leparkolunk a tengerparti sétányon és beülünk ebédelni egy szimpatikus, tengerre néző kerthelységbe.

Ulcinj. Mások már a járdán parkoltak, nekünk sem voltak gátlásainkEdit és én halat kérünk, F. és Józsi ismerkednek a csevappal. Kellemes környezet, ízletes ételek, figyelmes kiszolgálás. Miután kiderül, hogy a főnök jól beszél németül, megpróbálkozom egy kis kemping-kereséssel. Azonnal egymás szavába vágva magyaráznak kiadó szobákról, de az egyik már hívja is állítólagos fiát, hogy majd ő elvezet minket a tuti helyre. Alig bírom leállítani őket.

Az ebéd utáni kapucsínó. Jó ideig nem volt szívem megkeverni, csak nézegettemIsmét kiderül, hogy milyen kicsi a világ. Miközben beszélgetek a séffel, feltűnik kiváló német kiejtése. Kérdésemre elmeséli, hogy ez egy új étterem, eddig Dortmundban főzött a Pfefferkorn nevű színvonalas helyen vagy 12 évig. Nagyot néz, amikor közlöm vele, hogy akkor bizony én már többször ettem a főztjéből, lévén az ottani, évenkénti vadászati kiállítás alkalmával sokszor meglátogattuk a helyet, első sorban kiváló konyhája miatt. Mikor felemlegetem neki a fantasztikus félkilós steak-et amit ott adnak, szabályosan elérzékenyül.

Tovább gurulva Észak felé, Bar és Petrovac között találunk egy kempinget. Viszonylag tiszta és rendezett, úgy döntünk, maradunk. Végre előbányászhatjuk sátrunkat és egyéb felszereléseinket. Közben magyar szót hallunk. Kiderül, hogy sok vajdasági honfitársunk keresi errefelé a boldogulását. Egy konzerv-vacsora után sétálunk kicsit a tenger partján, majd a gazdátlanná vált napozóágyakon üldögélve beszélgetünk a telihold fényénél. Távolabb szinte folyamatosan villámlik, reméljük, hogy kikerül bennünket.

 

Folytatása következik!

 

 

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
A vadregényes Montenegro

A vadregényes Montenegro













Második nap: Foca-Mojkovac (175 km)

Útvonal: Foca- Hum- Pluzine- Virak- Tara- Mojkovac

(A beszámoló első része itt olvasható.)

A higiéniás körülmények ellenére jót alszunk, talán ebben benne van az előző nyúlfarknyi éjszakai pihenő is. Reggelinél találkozunk útitársainkkal. Elég kialvatlannak tűnnek. Kiderül, hogy velünk ellentétben nekik mozgalmas volt az éjszakájuk. A szálloda melletti kocsmában tartalmas bulit rendeztek a helybéliek. Józsi (aki zenész ember) eddig abban a hitben élt, hogy szereti a balkáni zenét, de most valahogy átértékelte ezt a dolgot. Hajnaltájt emelvén a hangulatot, a mulató közönség sörösüveg dobálásba kezdett, nem messze a motoroktól. Edit eléggé meggondolatlanul még le is ment, megnézni a gépeket. Szerencsére Ő is és motorjaink is sértetlenül úszták meg a kalamajkát.

Itt már a Durmitor fennsíkján, 1800-1900 méteren, sajnos végig esőben

A reggeli erősen feledhető, a hangulat szocreál, a minket kiszolgáló pincér talán még Tito marsall előtt is váltott tányért a megnyitó ünnepélyen valamikor réges-rég, egy messzi-messzi dimenzióban. Mindenesetre azóta itt szinte semmi nem változott.

Reggelink. Ajánlom mindenki figyelmébe a csészét. Állítólag kávé!

Felmálházunk, elindulunk. Józsinak tankolnia kell, akkor már én is itatok egyet. A benzinjük nagyon jó, az itthoni oly gyakran előforduló kopogás az ottani 95-ös naftával egyszer sem jelentkezik. Egy kivetni valót találok benne: borzasztóan büdös! Viszont úgy megy tőle a motor, mintha megtáltosodott volna. Hazaérkezésünk után nem sokkal kipufogó tömítést is kellett cserélni, mert teljesen szétégett!

A Piva folyó völgyét követve érünk a határra, de az út nem mindennapi. A GPS jó 20 kilométeren keresztül azt sem tudja, hol vagyunk. Többször beszűkül az út egy nyomra, néha még a szilárd burkolat is eltűnik hosszabb-rövidebb szakaszokra. Valahogy egyre balkánibb a „fíling”.

Alagútból megszámlálhatatlan sok volt. Világítás nélkül és csúszós burkolattalA montenegrói határon gyors az átjutás, a kötelező bürokrácia mellett nem kell semmi mással az időt húzni. Az autósoktól legombolnak 10 eurót valamilyen környezetvédelmi adó gyanánt, de motorra ez nem vonatkozik. Viszont minden átkeléskor különös gondot fordítanak a nemzetközi biztosítást igazoló zöld papírra. Csak a cirill betűhöz szokott szemükkel nem minden esetben tudják a kézzel írott latin betűt eltalálni, ezért vagy rákérdeznek, vagy megnézik a rendszámot maguk.

Piva-kanyon. Sajnos a levegő nagyon párás volt, ez nem segítette a fotózást

A Piva folyó völgyében folytatódik utunk, egyik ámulatból esünk a másikba. Alagút alagút hátán, aztán egy gigantikus völgyzáró gáton találjuk magunkat.

Ez tárult szemünk elé a gátról lenézveEzt követően hosszasan megyünk a völgyzárással kialakított hatalmas tó mellett, egészen a Durmitor Nemzeti Parkot jelző tábláig, Pluzine-ig. Itt bekanyarodunk egy alagúton át a hegyek közé és megkezdődik utunk legvadregényesebb szakaszainak egyike, egy nyaktörő szerpentinen, meredeken felfelé. Az út néhol tele a kőomlások maradékával, néhol csak apró szemű murván haladunk. Korlát persze sehol, a több száz méteres sziklás szakadékok ellenére. Az első elágazást elnézem, de ki számít útkereszteződésre alagútban?

Mellékvágányon a Durmitor útján. Sok hely nem volt forgolódni

Sajnos ahogyan felérünk a fennsíkra, ismét elkezd esni az eső, de nagyon. Gyönyörű díszletek között gurulunk, ám a látási viszonyok pocsékak és az út sem veszélytelen. Tele van kövekkel és a védő korláttal természetesen itt is spóroltak. Ettől függetlenül nagy élmény a kétezres hegycsúcsokkal egy magasságban lenni, a lankás platón motorozgatva.

Kosárlabda palánk az út mellettBő ezernyolcszázas magasságban még olyan csemegére is ráakadunk, mint egy raklapból készített kosárlabdapalánk a műúton. Ezek a hegyi pásztorok igazi sportemberek lehetnek! Talán nem véletlen, hogy egy nemrégiben olvasott felmérés szerint Európában a legmagasabban népcsoport Montenegróban él. Hozzájuk csak a maszájok hasonlítanak e téren, igaz, nem tudom, hogy ők kosaraznak-e.

A forgalom igen gyér, óránként egy-két autónál többel nemigen találkozunk. A szakadék mélyén megpillantott autóroncs nem erősítette bennünk a biztonságérzetet.

Leérve a hegyről alábbhagy az eső, itt-ott még röpke árnyékot is látni. Egy útlezárásnál megállunk kicsit napfürdőzni és kiválasztani a további irányt. Célba vesszük a Tara folyó kanyonjának híres hídját. A viaduktot elérve oda-vissza motorozunk rajta, majd még fotózni is megállunk a tilalom ellenére. Nehéz is lenne betartani a szabályt ezen a csodaszép helyen. A nyugati oldalon rendőrök posztolnak, néhányan közülük egy kávézó teraszán üldögélnek, de nem foglalkoznak velünk.

Útban a fennsík felé 1400 méteren, még szép időben

Mi is betérünk a kávézóba és próbáljuk megértetni a fiatal pincérhölggyel, hogy négy, jó forró kapucsínót szeretnénk. Nehezen, de veszi a lapot. Kisvártatva visszajön és kézzel-lábbal magyarázza, hogy várni kell, mert javítják a kávégépet. Még egy perc és közli, hogy csak törökös feketét tud adni. F. nem iszik kávét, ezért csak hármat kérünk. Hamarosan ki is hozza a gőzölgő csészékben a méregerős, de forró fekete levest. Jó sok cukorral próbálkozunk, de a csésze alján lévő sűrű malter nem igazán a kedvemre való. Mint később kiderül, nem csak nekem.

A Tara-híd

Innen Délnek tartunk tovább, követve a Tara völgyét. Jellemző a közlekedési viszonyokra, hogy alig 160 kilométer megtétele van mögöttünk a mai napon, pedig alig álltunk meg hosszabb időre. Máris ideje szálláshelyet keresnünk. A hideg és az időszakosan rákezdő eső miatt a sátrak ma is a zsákokban maradnak. Mojkovac városkába érve egyből szembe tűnik az extravagáns Hotel Palas felirat, egy érdekes, szocmodern, háromszögekből összeállított épület ormán. Gondoljuk benézünk, megérdeklődjük a lehetőségeket és bemegyünk még a városba, további szálláshely reményében. Az árat kissé sokalljuk (42 euró egy szoba), de a lányok megnézik a szobákat és azzal térnek vissza, hogy itt maradunk. Szép takaros és patyolat-tiszta a szoba, még kis konyha is tartozik hozzá. A motorok is zárt-fedett istállót kapnak, már nem is sokallom az árat.

Palas Hotel, Mojkovac. Nemolcsó, de remek szállás

Elkészül a vacsora, de Edit sajnos elrontotta a gyomrát a török kávéval, így hármasban, beszélgetve, de gyorsan megesszük és hagyjuk Józsit gyógyítani „hazamenni” párjához.

Nincs mit hozzáfűzni, az évszámok magukért beszélnek…..Épp, hogy csak besötétedett, nincsen kedvünk lefeküdni. Úgy döntünk, besétálunk a városkába egy darabon. A főút melletti járdán andalgunk, mellettünk élénk a kamionforgalom. Én már visszafordulnék, de F. kívánságára még megmászunk pár tucat lépcsőt és egyszerre csak a város főterén találjuk magunkat. Zajlik az éjszakai élet, feltűnően sok a fiatal, a 10-12 évestől a 15-16 éves korosztályig ifjak mindenütt. Aztán beugrik, hogy a sok lépcsőt megmászva az imént egy háborús emlékmű mellett jöttünk el. Megnézem közelebbről és megdöbbenek a városka hősi halottainak névsorától. Szívbe markoló volt végignézni az évszámokat. Önkéntelenül is az jutott eszembe, hogy abban az időben, amikor mi itthon a jó kedvvel végzett munka mellett szórakozni jártunk, a jövőnket, családunkat terveztük és bele is fogtunk a saját életünk építésébe,… nos, ugyanekkor tőlünk pár óra járásnyira velünk egykorú fiatalok háborúba mentek népük függetlenségéért és elhullottak  hazájuk szabadságának oltárán. Ilyen környezetben egész más értelmet nyer mondjuk a márciusi ifjak, vagy az ’56-os forradalmár kifejezés, mint egy otthoni, bekiabálós és tojásdobálós sablon ünnepségen.

Veszünk egy kis pattogatott kukoricát, elüldögélünk köztük kicsit egy padon, majd a kései időpont ellenére még nyitva levő vegyes boltban kérünk két doboz helyi sört és visszasétálunk a szállodába. A hotel melletti ortodox szerb katolikus templom olyan szépen ki van világítva, hogy egyébként is megkapó pirosas színe miatt szinte túlviláginak tűnik az éjszaka nyugodt csendjében. Elpepecselek kis időt a megfelelő beállítások keresésével és lövök róla vagy 5-6 képet, de az eredmény (szerintem) kielégítő lett.

Az éjjeli templom

Folytatása következik!

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Irány a Balkán!

Irány a Balkán!




 

CBR1000RR Fireblade ABS

Erőforrás

 

Motortípus

Vízhűtésű négyütemű 16 szelepes DOHC, soros, négyhengeres

Hengerűrtartalom (cm3)

999

Furat x löket (mm)

76 x 55,1

Sűrítési viszony

12,3:1

Keverékképzés

PGM-DSFI elektronikus üzemanyag-befecskendezés

Teljesítmény (kW/LE/rpm)

131(179)/12000

Forgatónyomaték (Nm/rpm)

112/8500

Gyújtásrendszer

digitális

Indítás

indítómotor

Erőátvitel

 

Sebességváltó

6 fokozatú

Szekunder hajtás

#530 O-gyűrűs lánc

Felépítés

 

Futómű elöl

Ø 43 mm fordított teleszkópvilla, fokozatmentesen állítható előfeszítés, nyomó- és húzófokozat,

120 mm rugóút

Futómű hátul

Pro-Link rugóstag, 10 fokozatban állítható előfeszítés és fokozatmentesen állítható nyomó- és húzófokozat, 135 mm rugóút

Első fék

Ø 320 mm x 4,5 mm dupla hidraulikus tárcsafék, négydugattyús féknyereg

Hátsó fék

Ø 220 mm tárcsafék, egydugattyús féknyereg

Gumiabroncs elöl

120/70-ZR17M/C (58W)

Gumiabroncs hátul

 

190/50-ZR17M/C (73W)

Méretek

 

Hosszúság/szélesség/magasság (mm)

2080 x 685 x 1130

Tengelytáv (mm)

1410

Ülésmagasság (mm)

820

Hasmagasság (mm)

130

Üzemanyagtartály térfogata (l)

17,7

Menetkész tömeg (kg)

210

Ár

 

2009.november (Ft)

3 898 000

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Az igazi kezdőmotor

Az igazi kezdőmotor


Valentino Rnie hozta el nekem a tesztmotort, és nem éppen áradozott, amikor a kulcsot a kezembe nyomta. Így kissé megijedtem, hogy tévedés volt részemről, amikor a VTR tesztelésére jelentkeztem két kézzel, de bíztam abban, hogy rnie-nél csak az a gond, hogy melegében ült át a CBR1000RR-ről, ami után könnyen tud csalódássá válni bármilyen motor.



Nagy meglepetés volt számomra a kis VTR. Igen vidám, fürge szerkezet, amely célját tökéletesen teljesíti

Hogy őszinte legyek, nagy elvárásaim azért nem voltak, valami kis varrógépre gondoltam én is, amit majd udvariasságból nem húzunk le, nehogy nagyarcnak gondoljanak bennünket az olvasók. A meglepetés igazándiból már akkor kezdődött, amikor még csak az ablakom alá gördült a motor, hiszen a 250 köbcentit meghazudtolóan markáns V2-es röfögést hallottam. Aztán amikor ráültem, megint felerősödött bennem az aggodalom, hogy jól bevásároltam magamnak ezzel a tesztmotorral így év végére. Kicsinek tűnt, amolyan játékmotornak, amivel az ember elbiciklizget, ha nincs más.

7000 fölé forgatva kimondottan jól gyorsul, persze 100 fölött viszonylag alacsony teljesítménye miatt kifogy belőle a szusz

Aztán elugrottam vele valahova, és minden negatív előítéletem szertefoszlott, ha nem is egy perc alatt, de mire kiértem a Pilisbe, már egyértelműen. Az első ami megdöbbentett, a motor ereje volt. Hétezer alatt normálisan el lehet vele járni, a motorhang ha nem is öblös, de egyértelműen egy potens V2-esé. Ha menni akarunk vele, akkor persze forgatni kell, de 7000 felett megindul, mint a golyó. Ezt úgy kell érteni, hogy városban lehet kimondottan „állatkodva” közlekedni, 100 kilométer/óráig nem hiszem, hogy WRX Impreza alatt labdába rúgna bármilyen autó, ha állóhelyzetből történő gyorsulásról van szó.

A motor 30 lóerős teljesítményének ismeretében lehet, hogy most hitetlenkedve forgatjátok a fejetek, de ne tegyétek. Némiképp magyarázza a dolgot, hogy mindössze 161 kilogrammos motorról van szó, de higgyetek nekem, bőven van benne annyi, ami az élvezetes motorozáshoz szükséges. Én legalábbis élveztem.

A kis tömeg és a jó manőverezhetőség beacsapja az embert, de a VTR nem akar sportmotor lenniAhogyan a viszonylag gyenge és könnyű motoroknál az lenni szokott, a gyorsulása egy ideig robbanékony, de aztán hirtelen kifogy belőle a szusz. A VTR-nél ez a határpont olyan 110 kilométer/óránál van, onnan még felvánszorog 140-re, behasalva 160 az abszolút maximum. Én ezt menetdinamikát elegendőnek tartom, nem csak viszonylag, hanem abszolút értelemben is, ha közútról beszélünk. A fékekre pontosan illik, ha azt mondom: elegendő ehhez a motorhoz. Nem különösebben jók, de azt hiszem, erre itt nincs is olyan nagy szükség. Rossznak semmiképpen nem nevezhetők. A kuplung hondás sajátossága (más Hondáknál is tapasztaltam), hogy van benne valamiféle rugalmasság. Ha elkezdjük kiengedni, mintha magától zárni akarna, illetve lendületesebb rajtnál ránt. Kiforgatva, gyors váltásoknál ez zavaró. Nem tudom mi a műszaki oka, de nem csak erre a típusra jellemző.

A teleszkóp az egyetlen alkatrész, ami a motor eredeti célját az ember eszébe juttatja egy tempós motorozáskorHa gyenge pontot kell találni, akkor az a futómű, de később majd leírom, hogy miért mégsem az. Bár nem szedtem szét, de a nyakam merem arra tenni, hogy ez a teló nem patronos kialakítású. Ezekre az a jellemző, hogy kis teleszkóp sebességnél (például ha álltában megnyomkodjuk) túl lágynak, érződik, így hajlamos a fékezésnél határozottan bólintani. Hidraulikai okok miatt jellemzője továbbá, hogy hirtelen beütéseknél exponenciálisan felkeményedik, így amikor gyorsan megyünk át egy bumszlin, igencsak fel tud pattanni a motor rajta. Egy darabig arra gondoltam, hogy a kutyafáját, hogy lehet ezt a remek motort egy ilyen telóval elrontani, de aztán rájöttem, hogy mindezt azért érzem így, mert belefeledkezve forgatom már fél órája, kanyarról kanyarra hétezer és leszabályzás között, megyek mint a meszes.

 

Ám ez a motor nem sportmotort, és senki nem is állította róla soha. Más kérdés, hogy jó egyensúlya, kis tömege, viszonylagos dinamizmusa és klassz hangja miatt az ember könnyen kapja azon magát, hogy gyorsan megy vele. De igazándiból nem erre való, hanem egy nyugis allrounder, azok között is a kisebbek, az olcsóbbak táborából. Ahogyan ezt végiggondoltam, visszaálltam normálisba, és máris nem tűnt olyan hűde rossznak a teleszkóp. Ezt már a tervezéskor tudták, és úgy döntöttek, hogy a potenciális vásárlók jobban fognak örülni az alacsonyabb árnak, mint egy telivér sport telónak. Ez pedig így rendben van.

Egy nagyon szép, egyszerű motor, amely tökéletes első lépcsőfok a fiataloknak

Viszonylag sokat mentem vele gyorsan is, lassan is, az úton kényelmetlennek nem éreztem. Ez alól kivétel az alsó fertály pozíciója, már az én 176 centiméteres testmagasságommal is eléggé össze van csomagolva az ember lába. Magasabbak nem fogják szeretni emiatt, de az ülés és a kormány pozíciója relaxáló motorozást tesz lehetővé.

Ahogyan egyre jobban megszerettem a VTR-t, a formája is egyre inkább megtetszett. Egyszerű, és szép. Arra gondoltam a Pilisben a fotózás közben, hogy ha az emberben nem lenne benne genetikailag valamiféle megalománia (nem csak a jobbra, de az azon túlra való törekvés) valószínűleg ilyen lenne a sztenderd motor. Mindent tud, ami elvárható: kellemes, dinamikus, élvezetes.

A következő oldalon található a műszaki táblázat.

[ pagebreak ]

Műszaki táblázat




 

Honda 250 VTR

Erőforrás

 

Motortípus

vízhűtésű, négyütemű, 8 szelepes DOHC, 90 fokos V2-es

Hengerűrtartalom (cm3)

249,7

Furat x löket (mm)

60 x 44,2

Sűrítési viszony

11:1

Keverékképzés

PGM-FI elektronikus üzemanyag-befecskendezés

Teljesítmény (kW/LE/rpm)

22(30)/10500

Forgatónyomaték (Nm/rpm)

22/8500

Gyújtásrendszer

Digitális, tranzisztoros

Indítás

indítómotor

Erőátvitel

 

Sebességváltó

5 fokozatú

Szekunder hajtás

O-gyűrűs lánc

Felépítés

 

Futómű elöl

Ø 41 mm teleszkópvilla, 117 mm rugóút

Futómű hátul

Pro-link gázcsillapítású rugóstag, 125 mm rugóút

Első fék

Ø 296 mm tárcsafék, kétdugattyús féknyereg

Hátsó fék

Ø 220 mm tárcsafék, egydugattyús féknyereg

Gumiabroncs elöl

110/70-17M/C (54H)

Gumiabroncs hátul

140/70-17M/C (66H)

Méretek

 

Hosszúság/szélesség/magasság (mm)

2071x725x1055

Tengelytáv (mm)

1405

Ülésmagasság (mm)

760

Hasmagasság (mm)

155

Üzemanyagtartály térfogata (l)

12,4

Saját tömeg (kg)

161

Ár

 

2009.november (Ft)

1 298 000




Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Ha majd nálunk is úgy lesz…

Ha majd nálunk is úgy lesz…