890

cimke

890

cimke
Thumbnail
Két új Duke-kal hirdetett csupasz februárt a KTM

Két új Duke-kal hirdetett csupasz februárt a KTM

Az új az persze viszonyítás kérdése. A KTM szűkszavú bejelentése szerint februárban kettő új (vagy inkább frissült) 890 Duke variánst mutatnak be. Az egyik a már jól ismert „R” ráncfelvarrása lesz, a másik pedig a Gyorsaságimotoros-világbajnokság által ihletett GP változat. Egyelőre egyikről sem tudunk semmit. Az „R” változatot mindössze néhány nap múlva, hetedikén, azaz jövő […]

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Rövidesen egy KTM Moto2 pályafegyver érkezik?

Rövidesen egy KTM Moto2 pályafegyver érkezik?

A KTM hivatalos közösségi média csatornáján tegnap jelent meg egy kisfilm, amely valamilyen nagyon különleges újdonságot kezdett el promózni. Mindösszesen annyi derül ki belőle, hogy egy kizárólag versenypályára szánt motorral jönnek, amelyből összesen száz darabot készítenek majd – vagyis erősen limitált cucc lesz. Megjelenik a filmecskében a Moto2 felirat is – de ugye az kevéssé […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Sportmotort épít a KTM a 890-es blokkja köré?

Sportmotort épít a KTM a 890-es blokkja köré?

Izgalmas kis projektről kezdett el körbekeringeni egy fotó. Sportmotort épít a KTM a 890 köbcentis erőforrása köré? Egy kicsit igen is, meg nem is. Maga a cikk alján található kép a német ajkú Speedweek sportmagazintól indult világsajtó hódító körútjára, és ez már önmagában elég beszédes. Megerősített információ, hogy a lenti képen látható két motor nem […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Új, 890-es névre hallgató kéthengeresen dolgozik a KTM?

Új, 890-es névre hallgató kéthengeresen dolgozik a KTM?

Nem vádolhatjuk azzal a KTM-et, hogy váratlan meglepetéseik miatt kapnak a márka rajongói szívmegállást, hiszen annyiszor és annyi módon spoilerezik el a készülő cuccaikat, hogy az már szinte önálló művészeti ágnak számít. Decemberben maga Stefan Prier – a KTM vezérigazgatója – lőtte fel az infót egy interjúban, hogy 500 köbcentis motorblokkot gyártatnak az indiai Bajaj […]

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Sorkettes nyolcszázas taggal bővül a KTM Duke családja

Sorkettes nyolcszázas taggal bővül a KTM Duke családja

A szakadék szó talán nem túlzás, hiszen a 125-390-690-1290 sorozat utolsó két tagja között elég nagy az ugrás. Ezt kívánja megszüntetni a KTM, egyúttal öttagúvá téve a Duke családot. A leendő osztrák újdonságot tesztelés közben csípték nyakon valamelyik melegebb államban – legalábbis erre engednek következtetni a pilóta ruhájának nyitott szellőzői. Persze azon megint eltűnődhetünk, mennyire […]

Elolvasom
/ / / / / / /