Korábban a KTM az RC 8C-t egyenesen úgy vezette fel, hogy az igazából egy Moto2-es versenymotor, csak éppen nem a Triumph háromhengeres blokkja muzsikál benne, hanem osztrák szív pumpálja a boldogsághormont. És nem is állt ez olyan messze a valóságtól. De a Krämer vázas, mindössze 140 kilós űrhajóhoz nem juthatott hozzá akárki. Gyorsnak kellett lenni. Mindössze 100 darabot értékesítettek belőle, a foglaló pedig az összesre megérkezett, mindössze 4 perc 32 másodperc alatt.
Azt már akkor is pedzegettük, hogy bár jóslatokba csak óvatosan bocsátkoznánk, de az RC 8C várhatóan nem egy egyszeri pukkantás lesz, hanem egy sorozat felvezetése. És tessék! 🙂 A német Motorrad magazin online felületén debütált nemrég egy sor kémfotó, amelyeken tisztán látszódik a KTM új, idomos sportmotorja.



A fotókon felbukkanó motor persze eltér az RC 8C-től, még akkor is, ha az idomzat megtartotta a vonzó formavilágát, csak éppen a szárnyaknak veszett nyoma. Felkerültek a lámpák, az irányjelzők, a rendszámtábla. De a változás ennél mélyebb. A váz és a segédváz egyértelműen – és érthetően – nem az egyedi csúcsdarabok maradtak. Első (és második) összevetésre is 890 Duke-kal mutatnak rokonságot, ami ésszerű döntés lenne az osztrák gyártó részéről.

Cimkék:
A brutális osztrák hiperszuper naked, a KTM 1290 Super Duke R EVO kivitelének legnagyobb fegyverténye a techie csomag.
Elolvasom »2022-re a Yamaha Race és GYTR kivitelekben kínálja a továbbra sem rendszámozható, soros négyhengeres R6 modelljeit.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »