Egyrészt a rendszerre érkező nyomásütés nagyságát csökkentik, másrészt egy ideig víztározó szerepet is betöltenek. Ez utóbbinak azért van jelentősége, ugyanis, ha nincs a rendszerünkben átmeneti víztároló egységünk, akkor már kis mennyiség fogyasztása után, a szivattyúnak ismét működésbe kell lépnie. Igaz ugyan, hogy elég kis vízmennyiség ahhoz, hogy emelni tudjunk a rendszer nyomásán, azonban, ha ez a kevés víz távozik a rendszerből, vele együtt a meglévő nyomás is csökkenni fog.
Membrános vagy membrán nélküli, mindkettőnek azonos funkciója van, tárolja a vizet és pufferál. Ami az utóbbit illeti, már kezd kimenni a divatból, a régi vaslemez tartályokban nincs feszítő membrán, ezért azonnal le kell állítani, ha kilyukad. A hiba elhárítása után ismét működésbe hozhatjuk, azonban kevésbé időtálló, ezért az élettartamát tekintve elég rövid megoldásnak számít.
A feszítő membrános hidrofor tartály nagyobb törődést igényel, de meg is hálálja ezt. Amennyiben szivattyúhoz használjuk, az első indításnál oda kell figyelnünk. Levegő van benne, mivel tesztelés után kapjuk meg. Tehát ellenőriznünk kell a nyomásszintet, amit a szivattyú indítási értékéhez kell állítani. Vagyis, ha membrános típust választunk, igényesebb, de egyúttal időt állóbb készüléket kapunk.
Magának a tartálynak a működése nem bonyolult. A rendszerből a tartály gumi zsákjába kerül a víz, természetesen a szivattyú segítségével, a levegő ilyenkor összenyomódik. Amikor kikapcsol a szivattyú, megszűnik a víz beáramlása is. Majd a vízvételi csapot, ha megnyitjuk, a rendszerből kifolyik a víz, amelyhez a nyomást a tartályban összenyomott levegő biztosítja. A szivattyú azonnal bekapcsol, amint az előre beállított érték alá esik a nyomás, és ismét feltölti a tartályt vízzel.
Hogyha nem lenne beépítve a rendszerbe a hidrofor tartály, akár már egy pohár víz kiengedése esetén is működésbe lépne a szivattyúnk, ami ugye akár napi ötvenszer is előfordulhatna. Ez a berendezés élethosszának nem tenne jót, ezért fontos, hogy már az üzembe helyezésekor kellően előrelátók legyünk.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »