Sornégyes blokkot kapott a Benelli az MV Agustától

Thumbnail
Sornégyes blokkot kapott a Benelli az MV Agustától

Sornégyes blokkot kapott a Benelli az MV Agustától

2020. szeptember 23. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Rendszeres, kitartó és hűséges olvasóink bizonyára emlékeznek rá, hogy éppen most hétfőn írtunk arról, hogy az MV Agusta és a kínai Qianjian Motorcycle olyan alkut kötött, amely mindkét fél számára rendkívül előnyös lehet. Az Agusta célja nem kisebb, minthogy beelőzve a Ducatit, Kína első számú olasz prémium brandjévé váljon. Cserébe pedig a Benelli márkát is tulajdonló QJ motor szerszámokat, gyártóeszközöket és csúcskategóriás szellemi örökséget kap. Azt már akkor is megpengettük, hogy felbukkant a képben egy nagyon ismerős sornégyes motorblokk.

[do_widget id=text-10]

A blokk a kínai, 18. International Motorcycle Trade Exhibition – azaz CIMA – rendezvényen lett megteaserelve. A Benelli – illetve a QJ Motor – számos újdonságot mutatott be. A TRK 502 alapján ázsiai piacra készülő SRT500-at, az SRB750-et, ami a 800-as TRK alapjául szolgál majd és egy Z900-ra hajazó, sorkettes naked motort. De az igazán érdekes mégiscsak az a soros négyhengeres blokk, ami egy pillanatra felbukkant.

Az ugyanis nem más, mint a kifutó generációs Brutale, vagy mondjuk úgy a második generációs F4 sornégyese. Nem olyan, nem mintha, hanem – már csak a szövetség fényében is – az. És, hogy mit kezd vele a Benelli? Az eddigi hírek szerint legalább két motor készül majd az MV Agusta blokkja köré épülve. Természetesen a legkézenfekvőbb megoldás szerint egy naked és egy idomos sport-túra motorra számítunk.