Hát megérkeztek! Sőt, igazából már decemberben befutott a teljes Long Way Up – azaz Hosszú motorozás felfelé – stábja a célállomásra. A felvett nyersanyagok vágása és élvezhető tévéműsorrá alakítása azóta is gőzerővel folyik. A munkafolyamatok most már tényleg a végéhez közelednek, így bejelentették, hogy mikortól válnak elérhetővé a sorozat részei.
A Long Way Up első három része szeptember 18-án, egy szép pénteki napon lesznek megnézhetőek az Apple TV+ szolgáltatónál. A további epizódok pedig ezután hetente kerülnek fel.

Charley Boorman és Ewan McGregor Argentína legdélebbi csücskéből, Ushaiából motoroztak Los Angelesig. Az eredeti tervek szerint egészen Alaszkáig mentek volna, de végül úgy döntöttek, hogy a nyugati parton végigcsorogni már sokkal mérsékeltebben lenne izgalmas, inkább csak a lényegre koncentráltak. A kalandmotoros doku-celebreality legnagyobb érdekessége, hogy ezúttal az elektromos meghajtású Harley-Davidson LiveWire modelleket fogták kalandra és nem a korábban megszokott GS BMW-k mellett tették le a voksukat. A döntés üzenete egyébként szép: nem kell tartani az elektromos motoroktól! A móka nem szűnik meg, csak a belsőégés. A képet némileg árnyalja, hogy a stáb két szintén elektromos Riviannal, valamint a tisztán zöld, amperszagú vállalkozás jegyében egy Ford F350-nel és egy Mercedes Sprinterrel kísérte őket.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Három sivataghosszú esztendő után a Honda újra valódi, hamisítatlan hatkilós sportmotort hoz Európába. Azaz jön a CBR600RR!
Elolvasom »A Himaláját is végigmotorozó Kmenyus barátunk csinált egy zseniális interjút, amelyben Nati bemutatja saját motorját. Tényleg érdemes megnézni!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »