Emlékszem, hogy az első motoros bölcsesség, amit a nálam tapasztaltabb bikerek tanítottak nekem, hogy mindig legyen rajtam kesztyű, akármikor is indulok motorozni, akármilyen távra, akármilyen időben. Azt ugyan nem tudom, hogy miért nem a megfelelő sisak fontosságát tartották elsődlegesnek. De az tény és való, hogy rengeteg igazság és feltehetőleg fájdalmas tapasztalat húzódik meg e kijelentés hátterében. „A kezed ér le elsőre” – szólt a figyelmeztetés. Abban már nem vagyok biztos, hogy ez így is van valóban, de a kéz védelmének fontossága akkor is elsődleges. Sőt! Meg vagyok róla győződve, hogy kesztyűt hasonlóan körültekintően kellene választanunk, mint sisakot. Lássuk mit ajánl a Motoralkatresz.eu által forgalmazott Seventy Degrees!

Persze a biztonság az első. Egy megrepedt kéztőcsont könnyedén meg tudja rövidíteni a szezonod, véresre horzsolt tenyérrel pedig még matyizni sem lehet egy jót. Egy rosszul megválasztott méretű kesztyű jelentősen rontja a járműkezelési képességeidet, a nem jó anyagválasztás következtében a melegben bepállik, a hidegben pedig megfagy a kezed. De kaptunk már tanulságos történetet, amelyben a motorozásra alkalmatlan kesztyű majdnem nagy bajba sodorta a motorost.
Ennek a kesztyűnek az érdekessége, hogy a viselését a Seventy a sportos stílust preferálók mellett kifejezetten a naked motorok szerelmeseinek ajánlja.

Az SD-N32-t jól szellőző nyári bőrkesztyűnek tervezték, a megfelelő helyeken protektorokkal és megerősítésekkel. A kiemelkedő szellőzési képességén túl fogáserősítő szilikonbetétekkel látták el.
Az SD-C18 jelzésű kesztyűt a Seventy Degrees kifejezetten a városi közlekedőknek, azaz robogósoknak és egyéb sorok között cikázó létformáknak ajánlja.

A városi kétkerekűzésben kiemelkedő szerepet kap a jó szellőzés, valamint a kényelem. De ugyanilyen fontos, hogy a mindennapi használatból kifolyólag a termék egyúttal kiemelkedően tartós is legyen.
Az SD-N14-et a Seventy a túramotorosok legjobb barátjának szánja. A tartósság, a kényelem és a biztonság mind fontos szempontok a gyártó túrás holmijainak kínálatában.

A rugalmas, lélegző szövetből készült kesztyűt PVC védelemmel látták el az ujjakon és a tenyéren. A csuklót pedig perforált szénszálas műanyag betéttel látták el a biztonság jegyében.
Ezzel a modellel a gyártó a túrázók mellett már a sportos stílust kedvelőket is igyekszik megszólítani. A Seventy SD-R4 a stílusnak megfelelően feltűnő színekben is kapható.

A lehetőség szerint maximálisan protektorozott nyári bőrkesztyű akár hosszabb utakra is kényelmes megoldást jelenthet. A kényelem érdekében a kesztyűn a varrások kívül helyezkednek el.
Az SD-R2 az R4-hez hasonlóan sportos, vagány, a Seventy kínálatának felsőpolcos terméke, amely kényelmet, rugalmasságot és védelmet kínál azoknak, akik a hűvösebb időszakokban is szeretik húzni a gázt.

Tovább növeli a teljesen protektorozott kesztyű védelmi értékét, hogy a kis- és gyűrűsujj egybe van varrva azzal a célzattal, hogy a kisujj eltörésének valószínűsége csökkenjen.
A Seventy Degrees kesztyűk széles választékát megtalálod a Motoralkatresz.eu üzletében és webáruházában. Nem csak a bemutatott modelleket, hanem még több félét!

Támogatott tartalom
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Júniusban újra rittyent nekünk egy balatonparti fesztivált a Harley-Davidson. Nagy készülődés van, hiszen a jubileumi 20. Open Road következik.
Elolvasom »Ha szeretnél magadnak egy Harley-Davidson LiveWire motorkerékpárt, akkor már nincs más dolgod, mint becsattogni egy kereskedésbe és előrendelni.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »