Van olyan, aki azt mondja, hogy a Yamaha NIKEN nem motor. Bár alapvetően azt vallom, ameddig el fogjuk hívni a háromkerekűző haverunkat a Mátrába kanyarogni, addig bátran tekinthetjük annak. Mégis annyiban egyet kell értsek ezen hangokkal, hogy az a gép már valóban sokkal inkább kezd fogalommá válni. Nálunk is járt teszten a legizmosabb tricikli, azóta is bőszen irigykedek Mackó testvérre, hogy ő már kipróbálhatta a bestiát.

A Yamaha bátorságának, hogy valami olyannal álltak elő, amelyhez még csak hasonlót sem látott korábban senki, elismerés lett a jussa. A nemzetközi és hazai motoros sajtó – és többnyire mindenki aki már kipróbálta – odáig meg vissza volt a gyönyörtől. Most pedig úgy tűnik, hogy a Honda kölcsönkérte a receptet és a saját íze szerint kívánja megfűszerezni. Erről árulkodnak a kikerült tervrajzok.
A kikerült anyagok kiemelkedően érdekes része a motorblokk. A szabadalmi eljárásban megjelent dokumentum szerint kettő- vagy hathengeres erőforrás jár majd a Honda háromkerekűjéhez, de nézzétek csak meg azokat a képeket. Szinte leugrik róla a GL1800 Gold Wing bokszere. Ez azt jelenti, hogy a NIKEN háromhengeres, 113 lóerejéhez képest 125 lóerő állna a rendelkezésre. Ezt nem nevezhetjük ég és föld közötti különbségnek, tehát a jóságot valószínűleg a forgatónyomaték körül kell keresni.


A Honda már korábban is kacsintgatott a három kereket felvonultató világ felé, és ezzel most nem a rettenetes Gold Wing trike átépítésekre gondolok. Ha emlékeztek, akkor még 2015-ben, a Tokyo Motor Show keretein belül durrantotta el a NeoWing névre keresztelt tanulmánymotorját, bár akkor még úgy gondolták, hogy egy V4-es erőforrás lesz az igazi.

Cimkék:
Kárpáti Peti és Horváth Laller teljesítették a Morocco Desert Challenge sivatagi verseny negyedik napját is, amely sok újdonságot nem hozott.
Elolvasom »A köves szakaszok után a Morocco Desert Challenge útvonala elérte az igazi dűnés részeket. Motorosaink komoly küzdelmen vannak túl.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »