Vannak bölcs mondások – az egyik ilyen szerint minden motor enduro. Amiben van igazság, hiszen egyszer régen, réges-régen, amikor még nem léteztek kimondottan földutakra tervezett motorok – mint a ma legnépszerűbb túraendurok -, az emberek azzal közlekedtek, ami volt. És mindegyik kétkerekű megállta a helyét mindenhol.
Mentek az akkor legnagyobb Harley-Davidsonnokkal is erdőn-mezőn, ha éppen nem volt más. Azután jöttek a gyárak marketingesei, megpróbáltak minél többféle motort eladni nekünk – és egyre több piaci szegmens alakult ki. Így ma már egy utcai motor tulajdonosa jó esetben is csak eggyel mer behajtani a murvás parkolóba. Pedig a motorok ma is többet tudnak, mint hisszük – erre ékes bizonyíték a következő Kawasaki Ninja 300 esete.
A videó néhány hete került fel a közösségi médiába – és mint az összes hasonló, igen nagy népszerűségnek örvend a nézők körében. Hiszen az már elég extrém, amikor valaki egy neve alapján versenypályára, valójában inkább értelmes alsó-közép kategóriás utcai sportmotornak tervezett géppel felmegy egy rendes motocross pályára.
A Ninja – azt gondolnánk – teljesen alkalmatlan erre a feladatra. Főleg, hogy teljesen normál, utcai gumik vannak rajta. Szét fog esni a futómű, leszakadnak a műanyag burkolatok – gondolnánk. Főleg, ha az ember – aki azonnal cross szemüveget húz – rendesen megküldi a hepe-hupákon.
Márpedig a srác rendesen megindul a kis Ninja nyergében. Sem a mandínerekben nem kíméli, sem az ugratókon – persze nem ugorja át az asztalokat, de azért csak-csak levegőben van szegény motor mindkét kereke egy-egy rövid időre. Aztán persze egy kör után a versenybíró kiinti – mint utóbb kiderül azért, mert túl lassú és ezzel veszélyezteti a többieket. Pedig szépen ment – és hallhatóan nagyon élvezte is a dolgot. A legszebb persze kifogástalan öltözete. 🙂
A videó tanulsága körülbelül annyi, hogy a mai motorok is többet tudnak – sokkal többet -, mint általában azt hisszük róluk. Ez a kis Ninja lehet hogy olyat mutatott itt, amit a gyártója sem nagyon feltételezett róla. Persze nem kell senkinek saját sportmotorjával terepre menni. De amennyiben megtanulod a laza talajon motorozás alapjait, egy-egy esetleges megcsúszás alkalmával nem kakilsz be a meglepetéstől és nem markolod meg véletlenül az első féket. Vagyis nem fekteted oldalára és fényezteted újra motorodat teljesen feleslegesen.
Cimkék:
Aki kimarad, az lemarad - tartja a mondás. A Ducati pedig nem akar lemaradni, így valószínűleg hamarosan beszáll az elektromos motorok piacára.
Elolvasom »Japán egy nagyon furcsa ország, de talán éppen furcsaságuk miatt lettek olyan sikeresek. A Kumamon Cub is egy ilyen érdekes vadhajtás...
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »