A tavalyi év folyamán létrejött Magyarországon egy kis társaság, amely nagyon nagy célokat tűzött ki maga elé. Nem kevesebbet, mint hogy minden olyan kérdéssel érdemben tudjon működése során foglalkozni, amely velünk, motorosokkal kapcsolatos. Elsősorban jogi problémák esetén segít, de ha szükséges, eljár a hatóságoknál és kormányhivataloknál is olyan kérdésekben, amelyek hasznunkra válhatnak. A Motoros Érdekvédelmi […]
Elolvasom2018
év bejegyzései
2018
év bejegyzéseiA Honda visszahívja légzsákos GoldWing modelljeit robbanásveszély miatt
Talán amit egy visszahívási kampánnyal kapcsolatban legkevésbé szeretünk hallani, az a „felrobbanhat” szó. Mert ha egy elektromos csatlakozás hibája miatt mondjuk megáll alattunk a technika, azt még csak-csak túléli az ember – maximum meg kell várnunk a trélert, hogy márkaszervizbe szállítsa a vasat. Na de ha megvesszük a világ egyetlen légzsákkal felszerelt motorját, és azon […]
ElolvasomMit szólnátok egy zsír új 650-es bobberhez? Töredék áron, a ChangJiangtól
Ugyan felénk relatíve ismeretlen, a ChangJiang az egyik legősibb kínai motorgyártó – hiszen már évtizedek óta ontja magából a BMW R71 alapjaira épülő gépeket. Közben viszont egyre szigorodtak a károsanyag kibocsájtási normák, így a léghűtéses 750-es blokkot nyugdíjazni kellett. Ennek pedig az lett a következménye, hogy a ChangJiang gyártható modell nélkül maradt. Viszont hála az új 650-es blokknak ma […]
ElolvasomDakar Rally 2018, 14. nap: Matthias Walkner hazavitte a KTM 17. trófeáját
Tegnap elérkezett a Dakar Rally 40. jubileumi versenyének utolsó napja. A Cordoba körüli „tiszteletkört” lehetne formálisnak tekinteni – de mégsem lehet. A 165 kilométernyi összekötő szakasz mellett ugyanis még 119 kilométernyi gyorsaságit is meg kellett tenni a mezőnynek. És nem véletlenül írták ki a rajtnál, hogy „Gratulálunk! Maradj fókuszban!” – azaz összpontosítson mindenki. Az útvonal […]
ElolvasomEgy igazán polgárpukkasztó túra Hayabusa születése
Több mint húsz év után, két éve végre újra lehetőségem nyílt motorra ülni. Sikerült megvennem egy öreg GSX1100F-et. (Jó lett volna egy Hayabusa is, de anyagilag fel sem merült…) A moci kiválasztásának egyik fő szempontja az erőforrása volt. Régi öreg motoros barátom tanácsolta jó pár évvel ezelőtt: „ha egyszer veszel motort, kicsit ne vegyél, mert egy […]
ElolvasomDakar Rally 2018, 13. szakasz: taktika és küzdelem a végsőkig
Az eltörölt 12. szakasz helyett tegnapelőtt aszfalton gurult a mezőny San Juanba – így a másodiknak betervezett két napos maraton második fele elmaradt. Ezt sokan nem bánták – például Gyenes Mani sem. Ő ugyanis az előző nap legvégén esett egy nagyot, aminek következtében sem az itinert tekerő mechanikája nem működött, sem a motor műszaki része […]
ElolvasomSosemvolt BMW a jövőből: bemutatjuk a Khan terveket
Mehmet Doruk Erdem egy igazán vad vízióval állt elő, amit Khan névre keresztelt. Egy R1100R modellt vett alapul, hogy megmutassa nekünk azt, ő hogyan is képzeli el a jövő motorját. A terveket maga a BMW is megforgatta a maga köreiben, és tetten érhető élvezettel mutogatja a furcsa koncepciót. De gyorsan hozzá is kell tennünk: ezek nem […]
ElolvasomJöhet a Mayans, a Sons of Anarchy spinoff sorozata
Hosszú várakozás után az FX végre zöld utat adott a Sons of Anarchy utódjának. Így hamarosan újra elüthetjük a mostaniakhoz hasonló téli estéket egy kis minőségi, motoros szubkultúrából kifakadó sorozatnézéssel. Bátran le merek írni ilyen vak jóslatokat, ugyanis a színvonalra a biztosítékot az garantálja, hogy ismét Kurt Sutter lesz a főnök a produkció körül. Márpedig […]
ElolvasomÍgy néz ki egy igazán elegáns drift egy Hayabusa nyergében
A hosszított hátsó futómű eredeti funkciója nem nagy titok: a gyorsulásra épített motorok esetében komoly műszaki oka van ennek a megoldásnak. Hiszen egy sportos súlyelosztású motor ágaskodási hajlama az indulás után maximális sebességnövekedéskor nagyon komoly – így egyszerűen nem lehet elég dinamikusan kilőni velük. A valódi dragbike-ok kitámasztója is ezt oldja meg – de azokkal kilátástalan közúton […]
ElolvasomDakar Rally 2018, 11. szakasz: tovább fogy az élmezőny
Marc Coma tudja, mitől döglik a légy. Mégis csak ötször nyerte meg motorral a Dakar Rally-t – ő még győzött Afrikában és négyszer Dél-Amerikában is. Az idei pedig már a harmadik olyan futam, ahol ő a versenyigazgató – és mivel pont Coma jelentette ki a 40., jubileumi megmérettetés előtt, hogy minden idők legkeményebb Dakarja lesz, […]
ElolvasomA motoros, aki elvesztette a bal lábát menet közben
Bulvárra érzékeny olvasóinktól ez úton és előre kérek elnézést, de annyira sokkoló az egész jelenetsor, hogy ilyet amúgy csak nagyon vad fantáziával lehetne megálmodni. Pedig megtörtént, mégpedig az ausztráliai Queenslandben található Gympie városban. Egy autós hölgy hazafelé tartott a munkából, amikor is egy sarkon befordulva megpillantotta, amint egy motoros az út szélén fél lábon ugrál. […]
ElolvasomA Kawasaki elővette a jövő háromkerekű motorját
Tényleg elővételről van szó. És ha neked elsőre nem ugrott be a zöldben pompázó furcsa szerzet formájáról semmi, akkor nem biztos, hogy benned van a hiba. A J Concept ugyanis 2013-ban, a Tokyo Motor Show keretében mutatkozott be a Kawasaki standján. Akkor mindenki felhördült az alakváltásra képes, elektromos hajtású és teljesen futurisztikus szerkezet láttán. Aztán […]
Elolvasom











