Bejelentette a Harley-Davidson, hogy az Európai Unió piacára készített motorok gyártását kiviszik az Egyesült Államokból. Az ügy előzménye, hogy az USA 25 százalékos vámot vetett ki az acéltermékek importjára, és 10 százalékot az alumíniuméra. Erre válaszul az EU súlyos büntetővámokat vetett ki a beérkező amerikai termékekre. Csakhogy a milwaukee-i céget nem abból a fából faragták, hogy ezt simán szó nélkül benyeljék. A vállalat kiadott egy közleményt, miszerint a motorkerékpárjaira kivetett importvám átlagosan 2’200.- dollárral növeli termékei európai árát. Ezt azonban nem kívánják a vásárlókra hárítani, de azért tétlenül sem fognak ülni és egészen egyszerűen az Európába szánt motorok gyártását kihelyezik más országokba. Van is hova: jelenleg Indiában, Ausztráliában, Brazíliában és Thaiföldön is van üzemük. A Bloomberg szerint az átálláshoz további beruházásokra és nagyjából 18 hónapra lesz szükség.
A Harley-Davidson körülbelül 40 ezer motorkerékpárt adott el 2017-ben az Európai Unióban. Ez a 148 ezer USA-ban értékesített motorkerékpárhoz képest talán kevésnek tűnik, de az összes eladott bicajnak még így is a 16.4 százaléka, ami jelentős mennyiség.
“A nemzetközi gyártás részarányának növelése az adóterhek könnyítése érdekében nem a legfőbb célunk, de az egyetlen fenntartható módja annak, hogy elérhetővé tegyük motorkerékpárjainkat az európai vásárlóknak és kifizetődő üzletet bonyolítsunk a térségben” – írják a közleményükben. Azt is hangsúlyozzák, hogy nem emelik európai áraikat. A gyártás külföldre helyezéséig egészen egyszerűen lenyelik a keletkező többletköltségeket, amit nagyjából 30-45 millió dollárra taksálnak.
Donald Trump a Twitteren reagált erre és azt írta, hogy Harley-Davidson “megadta magát”, noha ő keményen küzdött. Az amerikai elnök mindemellett arra kérte a milwaukee-i vállalatot, hogy legyenek türelmesek.
Cimkék:
Alapos forgalmazói teszt a REBELHORN CUBBY III univerzális motoros kabátról, amely valóban egészen meglepően sokoldalú holmi.
Elolvasom »Videófelvételes bizonyíték arra, hogy a foci és a motorozás mégsem annyira egymást kizáró tényezők, mint néhányan gondolják.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »