Automata kuplung? Őszintén szólva elég nagy hülyeségnek tűnt, amikor először hallottam róla. Nem igazán értettem, hogy mi a túrónak van szükség rá, ha a motorok nyomatékváltója már amúgy is gyakorlatilag kuplungolás nélkül használható felfelé váltáskor. Aztán gondoltam Giovanni Castiglioni mérnökei csak nem fognak valami marhaságon gürcölni, és ez ebben igazam is lett. Az MV Agusta új tengelykapcsolója ugyanis kifejezetten finom műszaki érdekességnek tűnik. Egyrészt ez lehetne az éppen jogsit szerző motorosok álma, hiszen nem lehet vele lefulladni. Másrészt minden indulásból tökéletes rajtot farag. Ez azért már érdekesen hangzik, ugye?
Az új okosított kuplungot, azaz SCS-t – Smart Clutch System – nem kötelező használni. Működik teljesen hagyományos tengelykapcsolóként is, ha valakinek úgy kényelmes, bár akkor viszonylag fölösleges pénzt adni érte, ha nem akarjuk kihasználni, hogy egy röpsúlyos szerkezetnek köszönhetően a fordulatszám függvényében képes azt automatikusan oldani és zárni. Ennek következtében pedig a gyorsváltókhoz képest még a megállásnál és az elindulásnál sem kell használni a kezed.
Azt gondolhatnánk, hogy egy ilyen csúcstechnológiát először mindig a műszaki finomságokra érzékeny sportmotoros réteg kapja meg. Azok, akik talán súlyos másodperceket – vagy tizedeket – faraghatnának a pályán az idejükből egy okosított tengelykapcsolónak köszönhetően. Az MV Agustánál azonban másképpen gondolták és a Turismo Veloce 800 Lusso feláras extrájaként kínálják első körben.

Cimkék:
A Moto2-es pilóta Spanyolországban bukott meg ittas vezetés miatt, a bulizós éjszaka következményeit pedig nagyon megsínyli.
Elolvasom »Száz, illegálisan az országba kerülő vagy bűncselekményekhez használt motorkerékpárt zúztak be a Fülöp-szigeteken. Mi a barbárság, ha nem ez?
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »