Szerencsére a motorozás egyre népszerűbb a hölgyek körében is, de az egyelőre szűkös táborból még kevesebben kezdenek bele a stunt motorozásba. Mai hősnőnk viszont egy elég szép kivétel – minden szempontból.
A régi sztereotípiák szerint ugye a lányok maradjanak a táncolásnál és egyéb nőiesebb dolgoknál. Szerencsére Sarah ehhez csak annyiban tartja magát, hogy motorokat táncoltat, irigylésre méltóan profi módon. Régi vágya volt a francia születésű hölgynek, hogy bekerüljön ebbe az elég szűkös klubba és 25 éves korára ezt sikerült is elérnie. Tizenhárom évesen kezdett el egy quadon trükközni, majd jött egy Yamaha 125 DTX és a stunt szerelem azóta is töretlen. Az egyetemet borászati szakon kezdte (nem vicc, tényleg!) de félúton úgy döntött: inkább főállású stunt rider lesz. Lehet hogy sok volt a borkóstolás?
Hogyan jutott el erre a szintre? Úgy, mint bárki más. Baromi sok gyakorlással. Minden nap legalább egy órát tölt a saját Kawasaki ZX-6R-jének nyergében, kormányán, hátsó ülésén, tankján. Attól függ, éppen milyen trükköt gyakorol. Elmondása alapján Sarah már profi az egykerekezés, a 180°, és a kéz nélküli egykerekezés műfajában is. Kedvencei pedig a flip stoppie és a rear wheelie. Mindehhez persze olyan motor is kell, így a szakmában elvárható összes kiegészítő szerepel a Kawán: módosított kipufogó, Accossato első és hátsó fékkarok, Vortex fogaskerekek, egy pár Honey hátsó „lábtartó” és persze a kötelező, SI gyártmányú stunt váz, ami védi a motort a nagyobb zakóktól.
Ha valaki látta a pár éve bemutatott Bosszúállók film második részét, volt benne egy jelenet, amelyben Scarlett Johansson egy elektromos hajtású Harley Davidson LiveWire motorral verette. Na persze ez csak a végleges verzióban tűnik így, mivel a jelenetek nagy részében Sarah száguld a motorral, hiszen ő kaszkadőrködött a filmben helyette. De együtt szerepelt Tom Hanks-szel is egy filmben, ott egy 300 kilós BMW R1200RT-t terelgetett.
Persze ebben a karrierben is el lehet bukni (szó szerint), méghozzá nem is kevésszer. Nem egyszer sikerült úgy elzakóznia, hogy több csontja is repedt. Ennek ellenére nem tervezi egyhamar feladni a dolgot, kivétel nélkül gyakorol továbbra is minden nap. Videói megnézése után továbbra is keresgéljük az állunkat – csekkoljátok le ti is!
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Két keréken levegőbe emelkedni sokaknak felemelő érzés, bár a manőver rejt magában veszélyeket. Főleg sisak nélkül, fejjel tompítva...
Elolvasom »Történelmi kitekintő arról, hogy a lassan több, mint 300 éves Husqvarna hogyan lépett a motorgyártás rögös útjára a huszadik század elején.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »