Az alábbi kép azért kissé ijesztő, mert nem valamilyen cső szakadt le a Kawasaki Ninja H2 blokkjáról, hanem konkrétan kiütötte a darabokra szakadt és felrobbant erőforrás egyik hajtókarja.
Mindez ráadásul verseny közben, pontosan 300 kilométer/órás sebességnél, teli gázon történt. Először megnézhetjük, hogyan gyorsul egy korábbi futáson ugyanez a motor közel 370 kilométer/órára – majd jön a tragikus végű menet.
Természetesen egyáltalán nem egy utcai állapotú masináról van szó. A Kawasaki H2 erősen módosítva lett, kimondottan gyorsulási versenyekre építették. A fatális műszaki hiba a Loring Mile Harvest drag versenyen történt Maine-ben. A blokkban már számos futás volt, a tulajdonos beszámolója szerint felújítása kezdett is időszerűvé válni. De ezt nem egy hajtókar ütötte luk miatt akarta megtenni.
A videó végén elég szomorú hangon mondja kétszer is, hogy „ennek vége” – de a záró szöveg tanúsága szerint később feldolgozta ezt a sokkot. Ott már azt írja, várják csak meg, mivel jön majd jövőre! Egyébként valóban nincs oka az elkeseredésre a pilótának, hiszen elég szerencsésnek mondhatja magát: nem csak gyönyörűen le tudta lassítani a száguldó gépet a műszaki hiba után, hanem sértetlenül úszta meg a robbanást is. Mivel az egész szélvédő olajos lett belülről, kaphatott volna ő maga is akár vasdarabokat, akár némi forró kenőanyagot is…
Cimkék:
Ezúton alázattal kezdeményezem, hogy ismert mondásunkat következőképpen módosítsuk: hallgatni Akrapovic. Hangerőt fel, videóra szemet szegezz!
Elolvasom »"Fedezd fel az ismeretlent" címmel egy kis videót adott közre a Honda. A filmecske valószínűleg egy nagy durranás beharangozásának első lépése.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »