A Yamaha nemrégiben bejelentette, hogy hamarosan egy új túramotorral állnak elő. A bemutatót június 5-re időzítik és olyan neves rendezvényt választottak neki, mint az Americade Rally. Ez az esemény már harmincöt éve az Egyesül Államok keleti partvidékének az egyik legnagyobb túramotoros zarándoklata. A hat napon át tartó dzsemborit a New York államban található Lake George-ban tartják. Tökéletes helyszín egy új modell bemutatójára, amelyet a Yamaha hivatalos oldalán online is követhetünk majd.
„A Yamahánál is mindannyian izgatottan várjuk, hogy mit tartogat azoknak a jövő, akik az utazás élményét és a megtapasztalást, mint életérzést két keréken képzelik el és várakozással tekintünk a június 5-i bemutatóra, hogy ezt a szellemet miként kívánja továbbvinni a cég.” – nyilatkozta Derek Brooks, a Yamaha Motorcycle egyik menedzsere. Minden érdeklődőnek üzenik, hogy közösen várják a visszaszámlálást június 5-ig – időközönként új videókat tesznek közzé, amelyben szépen potyogtatják majd az információ morzsákat.
El kell, hogy keserítsük azokat, akik egy új ezres Fazerben reménykednek. A Yamaha levédette a Tracer GT nevet Európában, de a jelek arra utalnak, hogy nem egy sportos túrázót illet majd a hangzatos név, hanem egy nehézsúlyú túra-cirkálót. A bemutató helyszíne is valószínűsíti ezt a feltevést, hiszen az Egyesült Államok amúgy is a cruiserek hazája, de az Americade Rally kimondottan az efféle motorokat kedvelő rájderek Mekkája.
A videóban olyan igények hangzanak el a felhasználóktól, amelyekhez általában elég testes kétkerekű társul. Említést tesznek audio rendszerről, Bluetooth kapcsolatról, beépített navigációról, fűtött markolatról és ülésekről, sőt még hátrameneti fokozatról is szó esik. Ha ezeket elhintették a videóban, akkor valószínűleg a Tracer GT-ben megtalálhatók lesznek ezek az extrák. Ha csak a hátrameneti fokozatból spekulálunk, akkor bizony tényleg nem lesz egy könnyű motorbicikli.

A Yamaha Raider kellőképpen tekintélyes méretű blokkal rendelkezik, ám kissé öregecske már a konstrukció
Egy ekkora monstrumhoz megfelelően tekintélyes motorblokk is dukál. Jelenleg a Yamaha Raider-ben teljesítő 1’854 köbcentis léghűtéses V2-es a fejlesztési élettartamának a végéhez közeledik, így nem valószínű, hogy ezt műtik bele az új járgányba. Sokkal nagyszerűbb lenne, ha a VMAX brutális erőforrását kapná az új Tracer GT. A közel 1’700 köbcentis négyhengeres V-motor kellő teljesítménnyel rendelkezik, hogy megbirkózzon a nagy testtel és a katalógusban sem mutat rosszul egy szép nagy szám.
Már nem kell sokáig várnunk, hogy a találgatások helyett friss és ropogós képeken csodálhassuk a Yamaha legújabb túrázóját. Kevesebb mint egy hónap múlva lehull a lepel és kiderül, hogy műszakilag és dizájn tekintetében miféle örömszerző eszközt kapunk a japánoktól.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A kanadai pár feladta kispolgári életét. Mindenüket pénzzé tették és világkörüli útra indultak két motorral. A kaland még nem ért véget!
Elolvasom »Néha mindannyiunknál elgurul a gyógyszer, de a viselkedésünk alapvetően befolyásolja, hogyan viszonyulnak hozzánk az autósok. Motorozz ésszel!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »