A bajor gyár motorkerékpár részlege éppen olyan sikeresen zúz a világ piacain, mint az autós divízió – így logikus módon egyre több területen igyekszik növelni profitgyártó gépezetét – magyarul bővíteni a palettát és az értékesített motorok számát. Ennek jegyében jelent meg az egyhengeres G310R, amelyet kicsivel később videón is megcsodálhattunk – ha már fizikai valójában csak a nyár folyamán ér majd el Európába. A pletykák azonban kérlelhetetlenül vetítik előre a további kisköbcentis bajor modelloffenzívát: beszámoltunk a sportmotor rokon közeledtéről, most pedig a terepjárásra is alkalmas mindenes – bajorosan a GS változat – eljöveteléről kaptunk hírt.
Igazság szerint nem puszta szóbeszédről vagy pár grafikus betépett fantáziálásáról van szó, ugyanis magát a hírt – miszerint egy GS modellváltozatot is fejleszt a BMW a G310R alapjain – Phil Horton, a BMW Motorrad UK igazgatója pöttyintette el nemrég. Állítólag azt mondta, hogy egy „mini Adventure modell jön, bízik benne hogy már jövőre”. A fenti kép – mint az jól látszik – az indiai Rushlane magazin grafikusának, Pratyush Routnak a munkája, és látványosan a puszta képzelet szüleménye, hiszen létező bajor motorok (nagyrészt az F700GS és az F800 GS Adventure) alkotóelemeiből van összerakva. Ráadásul a kipufogó leömlője is előrefelé áll, és nem hátul távozik az amúgy is arra dőlő hengerből – mint a G310R-nél. Hogy a legeslegkisebb GS milyen nevet kap ha és amennyiben egyáltalán lesz belőle valami, az persze teljes talány – én a magam részéről G310GS-nek kereszteltem. És bízzunk benne, hogy a „nem zörög a haraszt…” kezdetű magyar mondás ezúttal is beigazolódik.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Kisebb vidéki településekre kerülnek a tegnap átadott ötvenesek - hiszen a robogó tökéletes eszköz a közbiztonságot nagyban fokozó járőrözéshez!
Elolvasom »Erin Sills csinos is, szőke is - kedvenc időtöltése mégis sebességrekordok felállítása. A Mojave Magnum versenyen átlépte a 350 km/h tempót.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »