A BMW Motorrad lehúzta a lepedőt a legkisebb túraendurójáról, a szigorodó környezetvédelmi normák okán frissített G310GS-ről. A külső jegyek nem változtak, de ha már úgyis bele kellett nyúlni az Euro5 miatt, akkor az egyébként is értékesnek talált belbecs néhány tételén javítottak egy kicsit. És hogy mik ezek a tételek? Először is az egyhengeres blokk, amelynek […]
Elolvasomg310gs
cimke
g310gs
cimkeA legendás név legkisebb viselője: BMW G310GS teszt
Régi, sőt elcsépelt történet: az ezerkilencszázhetvenes évek második felében a BMW kevés híján megszüntette motorkerékpár-gyártását. Akkor a gazdasági gödörből való kiemelkedéshez valamilyen radikális, a piacot is felkavaró modell kellett – erre válaszként született meg a magyar Peres László versenymotorjából épített R80 G/S. Ekkor indult el egy máig töretlen sikertörténet, amelynek egyik legújabb szereplője a valaha […]
ElolvasomMegérkezett a legkisebb, de igazi bajor világjáró, a G310GS
A BMW újdonsága – amelyet egy hónapja már elkaptak közúti tesztkilométerei során – valódi GS szeretne lenni. Vagyis egy modern motorkerékpár, a kategóriájában éllovasnak számító sokoldalúsággal. Fürge és agilis a városi forgalomban, könnyed terepen pedig felettébb magabiztos. Mindez tökéletes társsá teheti a mindennapi kalandokra. Rendkívül kompakt, ugyanakkor kényelmes, szegmensén belül pedig a motorozás teljesen új világát tárja fel. […]
ElolvasomKözúton készült kémfotó a BMW G310GS-ről
Még meg sem érkezett a magyar kereskedésekbe a BMW kis, indiai piacon fejlesztett egyhengerese a G310R, a korábbi híreknél konkrétabb információk – vagy inkább sejtések – kerültek elő az ugyanarra a platformra építkező, endurosított változatról. Kalandozás diszkontáron Egy olasz magazin közölte az alábbi képet, amely minden bizonnyal már a motor végleges formáit mutatja. Azonnal látható, hogy a […]
ElolvasomJön a valaha volt legkisebb BMW GS?
A bajor gyár motorkerékpár részlege éppen olyan sikeresen zúz a világ piacain, mint az autós divízió – így logikus módon egyre több területen igyekszik növelni profitgyártó gépezetét – magyarul bővíteni a palettát és az értékesített motorok számát. Ennek jegyében jelent meg az egyhengeres G310R, amelyet kicsivel később videón is megcsodálhattunk – ha már fizikai valójában […]
Elolvasom




