2015. április

hónap bejegyzései

2015. április

hónap bejegyzései
Thumbnail
Laia Sanz a KTM színeiben folytatja pályafutását

Laia Sanz a KTM színeiben folytatja pályafutását

Már a 2014-es Dakar ralin felfigyelhettünk egy földiekkel játszó égi tüneményre, ám az igazi áttörést az idei versenyen tapasztalhattuk. Rengeteg férfit utasított maga mögé ebben az alapvetően az erősebbik nemre jellemző sportágban. Eredetileg 164 motoros vágott neki a közel 9’000 kilométeres távnak, ám ebből mindössze 79-en értek csak célba. Az említett csodanő, aki nem más, […]

Elolvasom
/ / / / / / / / / / /

Thumbnail
Indul az Onroad túraszezon: áprilisban irány Hollókő

Indul az Onroad túraszezon: áprilisban irány Hollókő

Tavaly három túrát szerveztünk kedves olvasóinkkal – ezt a jó szokásunkat idén is szeretnénk megtartani. Mint ahogy azt is, hogy minden ilyen gurulásra hozunk valamilyen éppen aktuálisan nálunk tartózkodó tesztgépet, amelyet a velünk motorozó túratársak testközelből is szemügyre vehetnek. Idei első menetünk célpontja a Cserhát talán legszebb pontja, a festői Hollókő – de persze egyéb […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Sikeres motorblokkok: Motori Minarelli M/C 660 (XT)

Sikeres motorblokkok: Motori Minarelli M/C 660 (XT)

Cikksorozatunkban olyan motorkerékpár erőforrásokat veszünk sorba, amelyek kiérdemlik a megkülönböztetett figyelmünket. Ezek a blokkok mind évtizedeken átívelően szerepeltek-szerepelnek a gyártók kínálatában, és akár már elfeledett motorokat is hajtottak. Mostani sztárunk azonban a svájcibicska erőművek díszes társaságában sihedernek számít – mind életkora, mind a kit-építettek-be-több-típusba játék szerint. Lássuk hát a medvét! Kezdjünk egy laza keringésfokozással, és […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Durva baleset gyűjtemény, de nem elrettentésként

Durva baleset gyűjtemény, de nem elrettentésként

Egyáltalán nem a vicces fajtából valóak a videón látható motoros csattanások. A kisfilm készítői a világ minden részéről tettek a csokorba bukásokat, amelyeket vagy a közelben mozgó autók, a térfigyelő rendszerek vagy maguk a motorosok fedélzeti kamerái rögzítettetek. A rengeteg csúnya baleset így együtt azonban nagyon hasznos és tanulságos néznivaló. Valóban erős idegzet és gyomor […]

Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Lesz Kawasaki Ninja H2 a Pikes Peak rajtvonalán?

Lesz Kawasaki Ninja H2 a Pikes Peak rajtvonalán?

A Kawasaki az idei szezonra egy minden korábbinál szörnyetegebb sportmotort dob piacra: a Ninja H2 és feltöltött tesója, a H2R motorerőben aligha fognak legyőzőre találni. Azonban első hírük megérkezése óta arra keresi mindenki a választ, hogy vajon a rettenetes lóerő-áradat mennyire lesz kezelhető valós körülmények között? Versenypályán már láttuk mozogni a gépet, azonban nagyon sokan […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
A legállatabb motoros cucc: Icon Variant Thriller teszt

A legállatabb motoros cucc: Icon Variant Thriller teszt

Jó néhány évvel ezelőtt az aszfalton és terepen egyaránt motorozó rájdereknek választani kellett: vagy zárt sisakban mentek off-roadozni, vagy krossz-szemüvegben kínlódtak az elemekkel az aszfaltos etapokon. Azután megjelentek a dual-sport sisakok, amelyek alatt gyakorlatilag egy plexivel ellátott terepbukót kell érteni. A forma – az előreugró áll (amely főleg a lassabb off-road szakaszokon és a nagyobb […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
Lapszemle: április 1-i motoros viccözön

Lapszemle: április 1-i motoros viccözön

Ezúton kérünk elnézést mindenkitől, aki elhitte tegnapi hírünket, miszerint roncsmotor-program indul Magyarországon – ezzel lendítve fel a két keréken közlekedést. Bármennyire szeretnénk mi is, hogy igaz legyen, sajnos csupán április elsejei tréfáról van szó. Azonban egy pillanatig ne gondoljátok, hogy csupán mi voltunk ilyen gonosz zsurnaliszták! A nemzetközi sajtóban rendre jelentek meg a képtelenségek, amelyekből […]

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Féláron új nagymotor?

Féláron új nagymotor?

Mennyien irigyeltük anno az autós roncsprogramosokat, akik a százforintos hulladékukat akár az új autó árának 20-30 százalékban számoltatták be vásárláskor? Vettek egy húszezer forintos Skodát, és még egy kis alkudozással féláron kitoltak egy klassz, garanciális új autót a szalonból. Ez ám a biznisz! De most nekünk áll a zászló, jönnek a motorosok! Franciaország, Németország és […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Mash 400 Adventure – egy könnyed kalandmotor

Mash 400 Adventure – egy könnyed kalandmotor

Nincs könnyű helyzetben az, aki könnyű terepes kalandokra is alkalmas túraendúrót keres és nem óhajt felesleges kilogrammokat és köbcentiket cipelni. Persze van az az élethelyzet, ahol jól jön mondjuk egy Super Ténéré 110 lóereje, de terepes kirándulásnál több olyan szituáció akad, ahol csak nyűg az ehhez társuló 261 kilogramm. Ilyenkor érdemes a régi recepthez nyúlni: […]

Elolvasom
/ / / / /