Egyben rendezték meg az Alpok Adria és az IMRC névre hallgató nyílt nemzetközi bajnokság soron következő futamát, amelyeknek a mosti versenypálya adott otthont. A Paksi AMSE színeiben versenyző Chrobák Jani hibátlan hétvégét tudhat maga mögött a Triumph Budapest támogatásával: egy hétvége során öt kupával gazdagodtak.
Háromnapos hétvége, szabadedzések, időmérők, és két futam, ami várta a versenyzőket ezen a hétvégén, mindemellett rekkenő hőség nehezítette mindenki dolgát. A pénteki időmérőn Jani már bizonyította is, hogy összeszokott a Triumph-fal. 1.39,105-ös köridejével megfutotta az első időmérő leggyorsabb körét. Mivel a másnapi időmérőn sem javították meg, így a pole pozícióból várhatta a szombat délutáni rajtot. Ezzel máris megszerezte az első kupát, ami a pole pozícióér járt.
A délutáni első futamon hibátlan motorozással rajt-cél győzelmet aratott. A másnapi második futamon a rajt után negyediknek fordult, de a második körben máris az élre állt és folyamatosan csak növelte az előnyét. Ezzel a dupla győzelemmel az Alpok Adria és az IMRC értékelésben is a dobogó legfelső fokára állhatott és neki szólt a magyar himnusz. Ezzel a Chrobák – Triumph párosítás átvette mindkét bajnokságban a tabella első helyét.
Chrobák Jani:”Felkészülve érkeztem erre a hétvégére. Végre sikerült időben a pályára érkeznünk, tudtam egy kicsit edzeni, tökéletesen működött a motor, a gumi, az idő is nagyon jó volt és én sem hibáztam. Nagyon örülök, hogy sikerült pole pozíciót futnom, 2 futamot nyernem. És ami még nagy öröm, hogy a második versenyben 2 századdal maradtam el a pole pozíciós időmtől. Nem fáradtam, nagyon jól éreztem és nagyon jó formában érzem magam. Ehhez természetesen kell a csapat, meg mindenki, aki akár „csak” egy is hajrával segít, de elsőként köszönöm szponzoraimnak a Triumph Budapestnek, a MarketProg Kft-nek, a Colony Cool Kft-nek, Zenith Racing (Öhlins) -nek, Greksa Attilának és Horváth Zolinak. Igyekszem jó eredményekkel meghálálni a bizalmat.”
Következő futam Lengyelország a Poznan-i versenypálya, ahol az Alpok Adria Bajnokság folytatódik, de már most mindenki készülhet, mert utána Augusztus 15-17-én a mogyoródi Hungaroringre érkezik mind a két bajnokság.
Cimkék:
A Kawasaki ünnepi kiadással készül a Ninja sorozat harmadik ikszére. Különleges fényezéssel és az évfordulót jelölő plakettekkel érkezik a limitált széria.
Elolvasom »Vigyázz, humoros írás következi! Meg ne sértődj, ha magadra ismersz! Garantáltan minden motoros megtalálja a saját fajtájára vonatkozó rendszertani leírást.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »