A Dakar komoly károkat okozott Chilében

Thumbnail
A Dakar komoly károkat okozott Chilében

A Dakar komoly károkat okozott Chilében

2010. május 13. - - Hír Nem - 1 perc olvasás


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.
Állítsd be az OnRoad.hu-t
megbízható forrásnak!

Könnyen lehet, hogy a Dakar szervezői most elgondolkoznak rajta, a jövőben is Dél-Amerikában bonyolítsák-e le a versenyt. A chilei kormány nemzeti kulturális értékeket felügyelő bizottsága ugyanis elkészítette jelentését, amelynek során a legértékesebb 111 történelmi-természeti helyüket vizsgálták meg, amelyek közelében a verseny útvonala elhaladt. Nos, közülük 56 károsodott az év eleji esemény során, az összes kárértéket pedig 300.000 pesora, azaz 570.000 dollárra becsülik. Ez forintra lefordítva egy kellemes, 122 milliós summát jelent…

A jelentés szerint 13 helyszínen teljesen megsemmisültek az ősi archeológiai értékek, a többi helyen kisebb-nagyobb károkat szenvedtek. A kormány szeretné ezt az okozott kártvisszakapni a szervező cégtől, az ASO-tól.

A magam részéről bízom benne, hogy ez is egy ok lesz, amely egyszer visszasegíti a fekete kontinensre a leghíresebb tereprali-versenyt, hiszen ebben sokan reménykedünk.