2010. április

hónap bejegyzései

2010. április

hónap bejegyzései
Thumbnail
Angol politikus a motorosok ellen

Angol politikus a motorosok ellen

Az alkotmányos monarchia polgárai nincsenek könnyű helyzetben, a brit államadósság arányaiban még a magyarnál is magasabb. A nyugdíjalapok jelentős vesztesége miatt olvashattunk olyan híreket, hogy a rendőrség tömeges tüntetésekre, tüntetéssorozatra készül fel. A helyzet természetesen a hamarosan esedékes választásokat is befolyásolja, a jelenleg kormányzó baloldali erők vereségét jósolják szakértők. Ebben a vereségben a motorosoknak is szerepe lehet.

Barry SheermanTörtént ugyanis, hogy a kormányzó párt egyik képviselője, Barry Sheerman, a motorosokat bírálta, a két kerekén közlekedőket egy nyilatkozatában „özvegy-csinálóknak” illetve „árva-csinálóknak” titulálta. „Úgy gondolom politikusként az a dolgom, hogy figyelmeztessem a fiatal, gyermekkel rendelkező hölgyeket, a legveszélyesebb dolog, amit férjük csinálhat az valószínűleg a motorozás”. Itt, a Balkán szélén ezek a szavak talán nem is tűnnek olyan durvának, azonban egy fejlett demokráciában, ahol az érdekvédő társadalmi szerveződések, különösen motorosok körében jelentős erőt képviselnek, és sokszor a médiába kerül tiltakozásuk, más a helyzet. A társadalom egy csoportját felelőtlen, következményekre nem gondoló emberekként beállítani igencsak veszélyes, különösen a közelgő választásokat figyelembe véve. A brit szigeteken egyre többen választják a kisköbcentis motorokat napi közlekedésük eszközéül: a takarékos, kisebb környezeti terhelést okozó járművek száma folyamatosan gyarapodik, főként a középosztálybeliek között. Ezek az emberek a rendes adófizető polgárok pedig nem szeretik, ha huligánként viselkedő, felelőtlen száguldozóként, kvázi donorként állítják be őket. Ugyan a képviselőt saját pártjából is éles bírálat érte: Steve Pound, hisztérikus nonszensznek nevezte Sheerman szavait, de a történtek érzékeny veszteséget jelenthetnek a jelenleg kormányzó pártnak a kiélezett versenyben. A facebookon már szerveződik egy csoport, akik a képviselő (újbóli) megválasztását kívánják megakadályozni, maga a történet pedig a (motoros) médiában is jelentős visszhangot kapott.

Elolvasom

Thumbnail
Elmarad a japán nagydíj a vulkánkitörés miatt

Elmarad a japán nagydíj a vulkánkitörés miatt

MotegiA múlt hét közepén kitört izlandi vulkán mind a mai napig pöfékel, vulkáni hamut szór a sztratoszférába. Bár Európában szokatlan ez a helyzet, de a világ más pontjain ismert jelenség földrészünkön is a szokásos biztonsági eljárásokat vonta maga után: névlegesen már pénteken leállt a légi közlekedés. Ennek egyik közvetett hatása, hogy a Dorna a japán nagydíj elhalasztása mellett döntött. Mivel a versenyzőknek és a csapatoknak vasárnap és hétfőn kellett volna útnak indulni, ám a repülési tilalom feloldásának ideje még bizonytalan, a szövetség inkább a verseny törlése, illetve annak (valószínűsíthetően) október harmadikán történő megrendezése mellett döntött. A szezon vége így valóban egy izgalmas hajrá lesz, sűrű versenyekkel: szeptember 18-án a sávolyi versenyt helyettesítő aragóniai futam, október 3-án a japán nagydíj, majd 10-én a maláj és 17-én az ausztrál összecsapás igazán izgalmassá fogják tenni a motoGP szezonjának végét. Jelenleg a legközelebbi verseny pedig a Jerezben megrendezésre kerülő spanyol nagydíj lesz, május 2-án.

Nem is tudom, mikor szembesült a GP mezőnye ilyen jellegű vis majorral, de tény, hogy néhány versenyzőnek jól jön az extra pihenő. Rossi a múlt héten szerzett egy sérülést motokrosszozás közben, csapattársa az első tesztelés során ütötte meg csuklóját. A természet erői ezúttal a néhány motoros hasznára voltak, a sérült versenyzők két hét extra szabadságot kaptak a regenerálódásra. Ráadásul a távol-keleti interkontinentális repülés is igencsak megterhelő tud lenni.

Elolvasom

Thumbnail
Kandi kamerás Talma

Kandi kamerás Talma

Hogy a készítők milyen mértékű sikerként könyvelték el a produkciót, azt sem tudjuk egyelőre, hiszen az első két áldozat láthatóan nem ismeri fel igazándiból Talmát, vagy legalábbis boldogságukat jól álcázzák.

A harmadik örül, ám olyan-nagyon, hogy el is viszi a mágnesmatricákat…

Elolvasom

Thumbnail
Szárnyal a BMW

Szárnyal a BMW

Amíg a pénzügyi szakemberek arról vitáznak, hogy valóban elindult-e a kilábalás a válságból, vagy a jelenleg tapasztalható újrainduló gazdasági növekedés csak egy még nagyobb krach előjele, a BMW szépen lassan minden piacon remek eredményeket ér el. Az Egyesült Államokban a tavalyi év borzalmas volt, 41 százalékos általános csökkenés mellett a BMW értékesítésének 22 százalékos visszaesésével volt a legkisebb vesztes. Azóta ez is változott, az év elején világosan látni a növekedést a „fejlett” világ legnagyobb piacán.

A brit MCIA negyedéves jelentéséből számos dolog kiderül. Például az, hogy Nagy-Britanniában az európai szinthez képest rendkívül alacsony a motorok száma, 1000 lakosra csak 22 jut (nálunk ez a szám még alacsonyabb) – magyarul a piaci lehetőségek messze nem kiaknázottak. A gazdasági válság hatására a piac is átrendeződni látszik: bár a szigetországban mindig is nagy népszerűségnek örvendtek a sportmotorok, a kisköbcentis gépek eladása jelentősen megerősödött: nyilván a pénzügyi gondok, a takarékosság miatt egyre többen választják a közlekedésnek eme hatékony és élvezetes módját. Az értékesítések bontását vizsgálva pedig kitűnik: a BMW rekorddöntő eredményeket produkált.

S1000RR

A brit motorpiacon az időszak szerinti összesített értékesítések száma ugyan csökkent 20 százalékkal, a BMW mégis 40 százalékos növekedést produkált. Ugyan a bajorok csak a harmadik legnépszerűbb márkának számítanak 12,6 százalékos piaci részesedéssel, mégis, az újdonságok révén jelentős előnyre tettek szert. Egyedül március elsején 380 új S1000RR talált gazdára (!), míg a negyedévben összesen 465 masina került a brit utakra – ez a BMW teljes értéksítésének 43,2 százaléka! Ki kell emelni még a túramotorok helyzetét, az R1200RT eladott 285 példánya ezt a modellt tette a legnépszerűbb túramotorrá, a K1300GT-vel pedig a BMW bezsebelte a kategória második helyezését is – így a bajorok ennek a szegmensnek a 40 százalékát lefedik. Természetesen a megújult R1200GS is szép számban fogy, az alap és Adventure modellek az értékesítési abszolút lista harmadik helyét foglalták el márciusban.

R1200RT

A BMW mind a mai napig őrzi presztízsmárka megítélését és árazását, az értékesítések ilyetén elsöprő növekedése ugyan kissé meglepő, de annál inkább örömteli. Remélem a többi gyártó is hasonló növekedésről számolhat be hamarosan.

Elolvasom

Thumbnail
Boxermotoros café racer

Boxermotoros café racer

Szerencsére az átépítés alapját nem a jelenlegi széria hatalmas monstrum-túrázója adta, hanem egy 1976-os gyártású Honda GL1000. A tulajdonos egy nagyon egyedi motorra vágyott – mint mindenki, aki átépítésbe fog -, így vadászott az eBay internetes aukciós házban egy aranyblokkos, négyhengeres boxermotorral szerelt, önmagában kincsnek számító Gold Winget.

Ilyen egy hibátlan, eredeti állapotú GL1000. A képre kattintva elérhető galériában látható az átépített motor eredeti állapotában is.Azonban nem tartotta meg eredeti állapotában, vagy újította fel gyári szintre – ahogy azt valószínűleg sokan tették volna -, hanem megvalósította vele álmait. Nekiállt a kincsnek, megváltoztatta a hátsó segédvázat, hogy rövidebb legyen és egyszemélyes hosszú nyerget készíthessen rá. Más ívű kormány került a motorra, egyedi gyártású fejidomot is kapott, hogy a módosított kipufogóról ne is beszéljünk. Végül a fekete-arany festés adta meg a végső képet, amely valóban café racer-esre sikerült.

A végeredmény egy igazán különleges motorkerékpár lettA boldog tulajdonos annyit minden bizonnyal elmondhat, hogy olyan motorral rendelkezik, amilyen vélhetően senki másnak nincs a világon!

Elolvasom

Thumbnail
Válságmodell féláron a Confederate-től

Válságmodell féláron a Confederate-től

Az 1991-ben alapított Confederate arról híres, hogy finoman fogalmazva sem tömegmotorokat gyárt. Az 2009-es eladási statisztikák szerint Magyarországon is üzembe helyeztek egy példányt, de ez az alacsony szám nem a hitelpiaci válság negatív hatásának tudható be. Az összességében alig párszázas példányszámban gyártott motorok eddig három fő típust képviseltek, az F131 Hellcat, a B120 Wraith és a P120 Fighter Combat után egy újabb ritka vasparipa születik a nagy vízen túl.

A Confederate C3 X132 lelke (galéria nyílik)

Az C3 X132 azonban korántsem lesz olyan ritka, mint az előző modellek, még ha nem is lesz egy Honda Cubot megszégyenítő eladási statisztikával rendelkező motorkerékpár. Az új Hellcat tervezett mennyisége a hírek szerint az eddig megszokott, modellenkénti 40–120 darabos gyártási darabszámot többszörösen felül fogja múlni, vételára pedig messze alacsonyabb lesz. Elemzők a masina árát az eddigi modellek mitegy felére, illetve annál is alacsonyabb összegre taksálják. Becsléseik szerint egy csúcskategóriás kiegészítőkkel teljesen felszerelt Harley-Davidson beszerzési költsége csak kicsit fog elmaradni a legújabb Confederate modellétől. Tudjuk jól, hogy a 41 százalékos csökkenést megélt amerikai piacon a cruiserek, chopperek és egyedi motorok piaca szűkült a leginkább. Nagy kérdés, hogy ebben a környezetben mennyire lesz kelendő ez a ritkaság. Ez hamarosan eldőlhet, az egyelőre csak számítógépes vázlatként létező gép első példányát Halloweenkor, október 31-én tervezik átadni.

A rossz nyelvek ugyanakkor már a cégen belüli feszültségről pletykálnak, mivel ez a gyártási profil jelentősen eltér az eddig megszokottól, és ez állítólag nem tesz jót a cég hírnevének. Ami tény, hogy a vállalat „kötelességszegésért” beperelte egyik igazgatóját, mivel az igyekezett megakadályozni, hogy a gyártást visszahelyezzék New Orleans-ba. A cég a néhány évvel ezelőtti hurrikán miatt ugyanis elköltözött onnan, a város pedig most egy 750.000 dolláros hosszúlejáratú kölcsönnel igyekszik visszacsábítani őket.

Elolvasom

Thumbnail
Lusta vagy integetni? Itt a megoldás!

Lusta vagy integetni? Itt a megoldás!

Az amerikai újító, „Frank, az igazi motoros” rögtön két aprósággal igyekszik megkönnyíteni a motorosok életét. Az első, már kidolgozott találmánya a szembejövő motorosok köszöntését könnyíti meg. A legjobb anyagokból és pontos specifikáció alapján készülő műkar helyettesíti az integetést, és megelőzi a túlzott, egysíkú mozgásból eredő esetleges fájdalmat.

(A videók angol nyelvűek, Frank mimikája azonban igen beszédes, a találmányok frappáns lényege pedig nyelvtudás nélkül is tökéletesen érthető.)

Elolvasom

Thumbnail
Érthetetlen Harley-Davidson hirdetés

Érthetetlen Harley-Davidson hirdetés

A képen egy végzős iskolai lányosztály látható, melynek tagjai egytől egyig (na jó, talán az osztályfőnök kivételével) áldott állapotban vannak. Semi egyéb információ, csupán a jobb alsó sarokban a HD logója.

Mire utal vajon a hirdetés? Hogy a Harley-tulajdonosok minden útjukba kerülő diáklányt teherbe ejtenek? Ez nem lenne a legjobb reklám sem a gyárnak, sem vásárlóinak…

Elolvasom

Thumbnail
A Honda elektromos robogója még idén kapható lesz

A Honda elektromos robogója még idén kapható lesz

Akár tetszik, akár nem, a városi közlekedés terén hamarosan az elektromos motorok fognak dominálni. A környezetvédők, az élhető városért mozgalmak nyomása, a kőolaj-származékok édes-savanyú füstjét nem szeretők egyre nagyobb befolyással bírnak, hogy az utóbbi években egyre csak emelkedő üzemanyagárakról ne is beszéljünk. A törvényalkotók az új szabályokban követik ezt a trendet, a gyártók pedig kénytelenek alkalmazkodni.

Elolvasom

Thumbnail
Büntetendő a városi triál

Büntetendő a városi triál

Jonathan Bennett a „Mormon Few Crew” motoros kaszkadőrcsapat tagja még tavaly mutatta be a videón látható mutatványt. Egy 250 köbcentis Beta triálmotorral a Fairfield-híd 70 centiméter szélességű ívein motorozott, ami a nemzeti híradásokba is bekerült. A hatóságok most jutottak el oda, hogy megbírságolják tettéért: március végén egy 500 dolláros pénzbüntetést és a vezetéstől való fél éves eltiltást kapott. Az alábbi videóban hallható a rendőrség „szabálysértés” közbeni rádióforgalmazása is, majd maga a súlyos tett látható.

Elolvasom

Thumbnail
Berlusconi megveszi a Moto Morinit

Berlusconi megveszi a Moto Morinit

Paulo Berlusconi jelenleg is rendelkezik érdekeltséggel a motorgyártásban, a Magyarországon kevésbé ismert Garelli retro-robogó márka az olasz üzletember tulajdona. A hírek szerint ezen a cégen keresztül tett egy 2,9 millió eurós ajánlatot a Moto Morini felvásárlására. Az eladások szempontjából tavaly előremutató eredményeket elérő prémium márka pénzügyi helyzete sajnos nem volt rózsás, szeptemberben csődvédelmet kért, időközben felröppentek a gyártás leállításáról szóló pletykák, majd a hivatalos cáfolat is. A hírek szerint a cég megvásárlására korábban egy kanadai vállalkozókból álló csoport (a Bombardier? – sic!) már korábban jelentkezett, így Berlusconi ajánlata egyfajta olasz patrióta lépésként is felfogható. Az üzletembert régebben már hírbe hozták az MV Agusta tulajdonlásával kapcsolatban, így ha mindkét üzlet összejönne, a Piaggio csoporthoz hasonló, ám prémiummárkákat tömörítő olasz cégeggyüttes jöhetne létre, amely az 50 köbcentis robogóktól a szupersport motorokig számos kategóriában rendelkezne ritkaságszámba menő modellekel.

Elolvasom