Elérkezett a beígért dátum, tegnap bemutatták a 2009-es Yamaha M1-et. A tavalyi sikeres évad után jelentős változásokat nem eszközölt a hangvillás gyár.
A 2008-as MotoGP évad a Yamahának kedvezett, megnyertek mindent amit lehetett. Rossi 2 év küszködés után újra világbajnok lett, csapattársa, Lorenzo, megszerezte az év újonca címet, a gyári Yamaha lett a legjobb csapat és a konstruktőri címet is begyűjtötték az iwataiak. A sikeres koncepción így nem is változtattak sokat, csak részleteiben módosították, finomították. A tavalyi év tapasztalataiból kiindulva a váz nagyobb állíthatósággal rendelkezik, a motor vezérlését és a gyújtástérképet tovább finomították a mérnökök, aminek hála a gyorsulás javult. A két yamahás versenyzőt 2009-ben továbbra is egy fal választja el egymástól, így a másik beállításait nem fogják ismerni. Nem véletlen ez a lépés Rossi részéről, hiszen Stoner és Pedrosa mellett egyik legnagyobb riválisának éppen csapattársát, Lorenzot tartja. Az egygumis szabály bevezetésével pedig mindkét hangvillás versenygép elvileg egyforma esélyekkel indul.
Mivel a technikai részletek szigorúan titkosak, az új M1-ről részletes információk nem állnak rendelkezésre. Amit tudni lehet:
- vízhűtéses, sornégyes blokk „Crossplane” főtengellyel
- 200 lóerő feletti teljesítmény
- 320 kilométer per óra feletti végsebesség
- 6 sebességes kazettás váltó alternatív áttételezéssel
- állítható duplacsöves alumínium deltabox váz
- fordított Öhlins villák és Öhlins hátsó rugóstag, mindegyiken külön állítható a rugó előfeszítés, a gyors és lassú sebességű nyomó-, valamint a húzó csillapítás
- 16,5 colos Marchesini felnik többféle peremszélességgel
- Brembo fékrendszer, 4 dugattyús első féknyergek, 320 milliméteres karbon féktárcsákkal, 2 dugattyús hátsó féknyereg 220 milliméteres karbon féktárcsával
- 148 kilogramm tömeg
Íme egy kis promóciós film az új M1-ről.
A 2009-es M1
Külsőre szinte változatlan
Még mindig a FIAT a főszponzor
A nyalókás spanyol jövőre 99-es rajtszámmal indul
A MotoGP jelenlegi királya, Rossi
HozzászólásokSZÓLJ HOZZÁ vendégként, LÉPJ BE, vagy, hogy saját nevedben szólhass hozzá!