Néhány hónappal ezelőtt, mindössze 2020. augusztusában már lencsevégre kapták a KTM frissített kis sportos motorját, az RC390-et, de most újra befutott néhány kép a készülő újdonságról. Persze mit nem ad személyesen a Jóisten, a fotók ismét a német Motorrad online felületén landoltak, amelyeknek köszönhetően egy picit elidőzhetünk a várható részleteken. Kátéemék nem variálták túl a …
Elolvasomktm
cimke
ktm
cimkeBemutatkozott a 2021-es KTM 1290 Super Adventure S
Csepegtetett némi információt a KTM a sportos hangulatú 1290 Super Adventure S modelljéről. És persze milyen is lenne? Persze, hogy nagyon erős, nagyon sportos, nagyon XXI. századi, nagyon szigor cucc. De végtére mit is várnánk egy 160 lóerős, aszfaltra termett túramotortól? 2021-re módosítottak a KTM-nél a vázon. A korábbi tapasztalatok alapján megváltoztatták a váznyakat, az …
ElolvasomBemutatkozott a 114 lóerős KTM Duke 890
Az R változat után a KTM bemutatta a 2021-es 890 Duke modell alapkivitelét is, amely a 790-es szériát hivatott lecserélni most, hogy az Euro5 már végképp bejött az ajtón. Az új széria erősebb motort, még jobb vezethetőséget és ergonómiát ígér. Ezért pedig itthon 3.550.000.- jó magyar forintot kérnek. Kezdjük is a legmókásabb résszel! Az új, …
ElolvasomDakar Rally 2021, 12. szakasz: Kettős Honda siker lett a vége
Az utolsó előtti nap beszámolóját azzal zártam, hogy a végső 200 kilométeren is akármi megtörténhet. Persze, egy órákkal vezető éllovas is kieshet bármilyen hasonló versenyen – de itt és most az első három helyen álló motoros bármelyike behúzhatta volna a végső győzelmet. Mindezt úgy, hogy két heti öldöklő küzdelem és napról napra sok száz kilométer …
ElolvasomDakar Rally 2021, 11. szakasz: Döntés csak az utolsó nap!
Az eredeti tervek szerint az utolsó előtti lett volna a 2021-es Dakar Rally leghosszabb szakasza. Nem összes kilométer, hanem a speciál hossza alapján. Azután a szervezők a heves esőzések miatt egy picit változtattak az útvonalon, így 50 kilométerrel rövidebb lett az időmérés terhe mellett megtett táv: a 464 kilométer speciált összesen 134 kilométer összekötő fogta …
ElolvasomDakar Rally 2021, 10. szakasz: Újabb sokk az élmezőnyben
Na, valljuk be: megint elhamarkodtam a dolgot. Mert megnyugtató előnyről írtam, meg hogy a penge élén táncoló, kiélezett küzdelem talán nem lesz annyira durva a 43., valóban iszonyú keményre sikerült Dakar Rally motoros mezőnyében. De tévedtem. A 10. szakasz – amely a tengerpartról újra felvitte a versenyzőket a hegyvidékbe – ugyanis újabb sorsfordító drámát hozott. …
ElolvasomNem csak csúcsmodellekbe rakna radaros tempomatot a KTM
A szabadalmi tervrajzok alapján a KTM-nél már készülnek arra, hogy az egyelőre még nagyon friss radaros tempomat technológia ne csak a legdurvább – és persze legdrágább – modellekbe kerülhessen be. De ez még a jövő. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy Ducati éppencsak bemutatta a Multistrada V4-ben. A többiek – ide értve a KTM-et – egyelőre …
ElolvasomDakar Rally 2021, 9. szakasz: A drámák napja, no meg Manié
Mivel a 43. Dakar Rally teljes hossza Szaúd-Arábiában zajlik, a szervezők kénytelenek olyan „körversenyeket” is beépíteni az útvonalba, ahol a mezőny csillagtúra-szerűen visszatér az előző esti célhoz. Ilyenből a második egy Neom körüli nap volt. A Vörös-tenger partján felmotoroztak egészen a Szuezi-csatorna déli torkolatáig, de ez összekötő szakasz volt. Innen bevették magukat a hatalmas ország …
ElolvasomDakar Rally 2021, 8. szakasz: Még mindig nem dőlt el semmi
Annyira késhegyre menő küzdelmet régen láttunk hosszú távú – ráadásul két hétig tartó – versenyen, mint amit az idei Dakar Rally motoros mezőnye számára ez a viadal hozott. Tegnap már a nyolcadik versenynap ment le (a rövidke prológot nem számítva), és még mindig nincs szinte semmi különbség az éllovas rájderek között. Azonban most se velük …
ElolvasomDakar Rally 2021, 7. szakasz: Elment egy hatalmas legenda
A verseny hetedik szakaszán érkezett a szomorú hír: elhunyt Hubert Auriol, „Az afrikai”. Lehet, hogy a verseny múltját kevéssé ismerő olvasóknak nem mond sokat az ő neve, pedig az egybeforrt magával a Dakar történelmével. Auriol 1952-ben született az etiópiai Addisz-Abeba-ban, majd 1973-ban Franciaországban kezdett versenyszerűen enduro- és motokrossz versenyeken indulni. 1979-ben rajthoz állt a valaha …
ElolvasomDakar Rally 2021, 6. nap: Harc a másodpercekért
Közel egy heti folyamatos, élet-halál száguldás és küzdelem után nagyon ráfér a pihenőnap a Dakar Rally mezőnyére. Nem véletlen, hogy féltávnál minden évben kapnak egy napot a versenyzők, amikor a táborban maradhatnak. Nekik is kell a regenerálódás, és a technikáknak sem árt a műszaki ápolgatás. Ehhez a pihenőhöz azonban még le kellett küzdeniük a tegnapi …
ElolvasomDakar Rally 2021, 5. nap: Amikor a jó orr volt a legfontosabb
A fővárostól Észak felé indult a Dakar mezőnye – és ez a nap nagyon nehéznek bizonyult sokak számára. A két rövid – összesen 205 kilométernyi – összekötő szakasz közé 456 kilométer speciál ékelődött. Vagyis a táv nagy részében menni kellett – mármint azoknak, akik tudták, hogy merre kell… A szakasz eleje ugyanis olyan kiszáradt, sziklás …
Elolvasom










