Magyarul Motorozz/Kanyarodj/Égess – vagyis csak úgy fordulj, hogy füstöljön a hátsó gumi! A filmet ugyanaz a csapat követte el, akik nyár végén már megleptek minket egy szép alkotással: a motoron Palatinus Attila, a rendező pedig Pásztor Tomi (Instar Films). Következzenek most Tomi gondolatai: „A film a Healtech Electronics-al közösen forgatott sorozat második része, mely egyben […]
ElolvasomÉrdekességek
kategória
Érdekességek
kategóriaNagyendúrókkal a kenguruk földjén
A szerda reggelek általában teljesen semlegesek. Nincs már meg bennünk a hétfői nyűg és fáradtság, viszont a hét java még hátra van. Keményen kell dolgozni, hogy eljöjjön a várva várt hétvége, ahol hasonló földi javakban részesülhessünk, mint az alábbi videón szereplő motoros kollégák. A terepes társadalom egy része értetlenül áll a nagyendúrós műfaj előtt, hogy […]
ElolvasomBiblia a közutakra
Mint az első videóhoz írt kommentemben említettem, Lövey Ádám igazi „öreg” – bár valójában nem az -, és nagyon tapasztalt motoros. Rengeteget ment két keréken versenypályákon és a közutakon is. Ennek a temérdek forgalomban megtett kilométernek az összes tapasztalatát belesűrítette egy bő tíz perces kisfilmbe. Amely annyira tökéletesen foglal össze mindent, amit minden motorosnak tudnia […]
ElolvasomA kerék újragondolása
Mire is gondolunk egyből, amint meghalljuk a kedvenc szavunkat: motorkerékpár? Először is, beugrik két kerék, egy formás váz, általában kerek lámpa, és mindenki, beállítottságától függően meghallja azt a mennyei hangot, amit az egy-kettő-három-négy, esetleg több henger magából áraszt. A versenypályákon és különböző tuning-műhelyekben láthatunk egészen érdekes megoldásokat, sőt, hogy elrugaszkodjunk a valóságtól, nézzünk meg egy pár […]
ElolvasomMotorozz ésszel!
Ádám fiatalabb korában (bár még most is az, mégis „öreg motorosnak” számít) bizony kegyetlenül húzta a gázt. Azonban ő az élő bizonyíték arra a mondásra, miszerint rablóból lesz a legjobb pandúr, hiszen már évek óta a közúti motorosok biztonságának növeléséért tevékenykedik – mégpedig valóban hatékonyan. Elkezdett forgatni egy kisfilm-sorozatot, amely a helyes és tudatos motorvezetésre, […]
ElolvasomKétszáz lovas Wankel motoros versenyszörny
Az Onroad hasábjain olvashattatok már a hetvenes években – és azóta is – különlegesnek számító Suzuki RE5-ről, illetve a Norton visszatérési kísérletéről is. Az angol cég 1994-ig foglalkozott forgódugattyús erőforrású versenygépekkel, ezek akkoriban 85 és 120 lóerő közötti teljesítményt tudtak. Bár a brit versenyprogram véget ért, az egykori versenymérnök, Brian Crighton továbbra is rendületlenül hitt […]
ElolvasomBiztonságérzetet a benzintyúkoknak!
Hiába van ugyanis utaskapaszkodó minden normális túramotoron, egy komolyabb gyorsításkor nem olyan egyszerű megtartani magunkat a hátsó ülésen. Nem véletlen, hogy a rendszeresen motorozó – mármint azt vezető – rájderek többsége nem szeret, sőt van aki nem is nagyon mer felülni hátra. Például én sem rajongok érte, főleg ha a kapaszkodó pozíciója nem tökéletes. Vannak […]
ElolvasomTegyük átlátszóvá a buszokat!
Ismert szituáció, amikor kanyargós országúton haladva beszorulunk egy nagyobb jármű – autóbusz vagy kamion – mögé, és mivel nem látunk ki megfelelően, képtelenek vagyunk megelőzni. Muszáj kikukucskálni, de ekkor vagy a bukósisakunkat, vagy autónk egész bal oldalát viszi el a szemből érkező, szerencsétlen esetben szintén sok tonnás vasdarab. Mit lehet tenni? Fogcsikorgatva kivárni a megfelelő […]
ElolvasomTritonok új korszaka?
Léteznek ugyanis emberek, akik szerint a Tritonok koncepciója a 21. században is életképes; és miután saját szememmel szemügyre vehettem a svájci motorépítő specialista, a Britalmoto gépét, kezdek velük egyet érteni. Ahogy a név is sugallja, előttünk egy erős Triumph motorblokk látható egy kellemes kezelhetőséggel megáldott Norton vázba illesztve, azonban ez a Triton nem csupán egy […]
ElolvasomAmire mindannyian vágyunk
A szervezet 2012-es felmérései alapján arra a következtetésre jutott, hogy a motorosok döntő része közúton használja gépét, így hozzájuk (hozzánk) kívántak szólni. Ráadásul azt is kiderítették, hogy a bájkerek 80 százaléka jellemzően szombaton és/vagy vasárnap megy el egyet motorozni, leginkább azzal a céllal, hogy feltöltődjenek az egész heti stressz után. Az ilyenkor ránk leselkedő veszélyekre […]
ElolvasomNem csak nálunk halálosak a fekvőrendőrök
Ismerős az érzés, amikor egy picit elbambulsz, és majdnem a levegőbe katapultál az elvben biztonsági okokból épített „berendezés”? Amely nem mellesleg járműveink rugózó elemeit is erősen próbára teszi. Néhány aszfaltra tévedt krosszost leszámítva nem hiszem, hogy akad olyan motoros, aki kedvelné őket. A francia Auto Plus újság zsurnalisztája precíz műszerekkel nekiindult, és rengeteg ilyen berendezést […]
ElolvasomFűtsd a lábad, ha hidegben motorozol!
Az Onroad.hu indulásának évében, 2007 végén készítettünk barátaimmal egy elektromosan fűthető komplett motoros ruhát házilag, igen csekély összegből. A konstrukció bevált, azóta is működik. Nagy hibája azonban, hogy a lábfejeket kihagyja a „jóból”, vagyis ott nem melegít. Ahogy a kezet sem – de ez utóbbit én magam markolatfűtéssel elég jól át tudom hidalni. A lábak […]
Elolvasom










