Jól emlékszem, jó egynéhány évvel ezelőtt a Burgman név jelentette a nagybetűs nagyrobogót szeretett kis hazánkban. Igaz, a 650-es szériától már elköszöntünk, de a 400-as kivitel még itt van velünk. Méghozzá 1998 óta, azaz 23 éve. Hogy repül az idő, igaz? A jól bevált szériát nem is rontják el állandó, kényszerű frissítgetéssel. 2006 után 12 évet kellett várni 2018-ig, amikor jelentősebben megbabrálták. Na és persze most, 2021-ben, hiszen az Euro5 egyébként nem kímélte volna a négyes Burgonyát.
Tehát a blokk valamelyest megváltozott. Elsősorban annak érdekében, hogy teljesítse a szigorodó környezetvédelmi előírásokat. Új duplagyertyás hengerfejet kapott a 400 köbcentis egyhengeres, új vezérműtengelyeket, szelepeket és befecskendezést. A hírek szerint a változások következtében az alsó és a középső tartományokban a korábbi szériánál finomabban kezelhető lesz a 21-es Burgman.
A kényelem kedvéért belekerül a Suzuki féle Easy Start System, amivel tényleg egy pöccintésre lehet indítani a motort, ami a hasznossága mellett egyébként jó játék is. Új kipörgésgátló kerül fel és a korábbinál könnyebb ABS egység, amivel mintegy 36 grammot (igen) spóroltak meg. A 42 literes ülés alatti tárolórekeszbe 12V aljzat került.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »