Nem teljesen friss újdonság a Bosch által fejlesztett mySPIN technológia. A cég 2017-ben mutatta be saját rendszerét, amelynek a lényege, hogy a motorosok okostelefonjait összeköttetésbe helyezzék a motorkerékpárjuk TFT kijelzőjével. Ilyet használ néhány BMW modell, de ilyet találsz például a KTM 1290 Super Duke motoron is.
A telefonra letölthető applikáció segítségével az egyszeri rider ki tudja tenni a kijelzőjére az általa használt applikációt, válthat a lejátszott zenék között vagy éppen telefonhívást fogadhat. Jó példa a 2018-as BMW F750GS tesztünk, amikor is Ákos kollégánk odáig volt meg vissza a Connectivity rendszertől.



Na de nézzük az újdonság részét a dolognak! Egyfelől a Bosch programozói sokat dolgoznak azon, hogy a saját alkalmazásukat használhassa a motoros. Ennek sajátossága, hogy számos alkalmazást leegyszerűsít (példál a REVER navigációt), hogy a motoros számára csak a legfontosabb információk jelenjenek meg a kijelzőn, kevésbé zavarva a vezetésben. Másfelől egy óriási kijelzőt is összeraktak. 10,5 colos. Érdemes összevetni, hogy például az új Ducati V4-en az alapáras TFT kijelző 5″-os, a feláras 6,5-es. Szóval egy nagyképernyős tévé. Ennek a méretnek abban lehet szerepe, hogy így a motoros jól látható osztott felületet is tud használni. Tehát ameddig a képernyő jobb oldalán kint van a hagyományos sebességmérő, addig a balon a navigáció vagy más, mégis jól látható marad. A nagyképernyős TFT várhatóan Ducati és Kawasaki csúcsmodelleken kap majd helyet első körben. Továbbá könnyű következtetéseket levonni a jövendőbeli fejlődés irányát illetően.

Cimkék:
De mit is jelent az az RR változat? Természetesen azt, hogy a KTM 1290 Super Duke rendkívül durva kivitelt kaphat.
Elolvasom »Az ausztrál típusjóváhagyási dokumentumokból kikerült néhány fotó és adat a 2021-es Kawasaki Ninja ZX-10R-ről.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »