A Brixton Crossfire név már ismerős lehet olvasóinknak, hiszen néhány éve a fél literes változatot volt szerencsénk alaposan bemutatni. Sőt, járt nálunk már 125-ös Crossfire is, mégpedig a roppant mókás XS változat. Amit tényleg csak imádni lehetett – bár inkább keltette bulimotor, mint valódi napi közlekedési eszköz benyomását. Nos, tesztünk egyik alanya, a Crossfire 125 (XS nélkül) egy az egyben az 500-as “nagytestvér” formatervét viszi tovább. Vagy inkább teszi elérhetővé azoknak, akik csak A1 jogsival rendelkeznek. Kicsit kutatva az emlékeinkben hamar eszünkbe juthat egy nyolcadliteres Malaguti tesztje is, mégpedig a Dune típusé. Nos, a Drakon hozzá annyi kapcsolattal bír, hogy ugyanaz a márkanév díszeleg rajtuk – más közük semmi nincs egymáshoz. És hogy miért mutatjuk be közös tesztben ezt a két kis motort? Az ok egyszerű: mindkettő a KSR márkája, egyaránt tavaly debütáltak a világpiacon, ráadásul műszaki alapjaik igencsak megegyeznek. Ugyanakkor mégis két abszolút eltérő karaktert alkotnak – a videónkból az is kiderül, miért.
Vicces tehát, hogy valóban igen eltérő célközönségnek készült a Malaguti Drakon és a Brixton Crossfire 125-ös változata. Nem csak megjelenésükben, hanem motorozási élményükben is mások. Amennyiben tehát valamilyen hasonló masinára vágysz, érdemes mindkettőt megismerni. Akár magad is kipróbálhatod őket, hogy dönteni tudj – ehhez érdemes felvenni a kapcsolatot a hazai forgalmazóval. Minden részletet megtalálsz weboldalukon. Mi azonban még pontozással is igyekszünk rávilágítani a 125-ösök közti eltérésekre – de a műszaki adatokat is megtalálod lentebb.
Nem használták ki az A1 szegmens jogi lehetőségeit. Így mindkét masina nagyon hasonlóan megy: forgatni kell őket, és akkor egészen tisztességesen haladnak. Lakott területen remekül és még országúton is elboldogulnak – autóútra és autópályára már csak óvatosan érdemes felmerészkedni velük. Mindehhez a Brixton egy árnyalattal szebb hangon ordítja a világba 125-ös szimfóniáját – ezzel szerzett egy pontnyi előnyt.
Nagyon érdekes, hogy elvileg ugyanaz a futómű van a két motor alatt, mégis eltérőnek érzetük viselkedésüket. Ez simán fakadhat akár a nagyon más üléspozícióból is – bár esélyesebb, hogy igazából mégis van némi hangolásbeli difi köztük. A Malaguti lágyabb, a Brixton sportosabb és picit talán feszesebb. A hazai utakra szerintünk az “olasz” egy csipettel jobb…
A fékrendszer hatalmas dicséretet érdemel mindkét motoronál, hiszen szériában tartalmazza a blokkolásgátlót. A 125-ös szegmensben ez ugye még nem lenne jogilag kötelező. Így azonban a fékek nagyon is elégségesek. Kicsit lehetnének jobban adagolhatóak, de valójában ez is inkább fanyalgás. Ehhez a menetteljesítményhez kimondottan jól fognak!
A Crossfire ülése magasabb és keményebb, kormánya pedig jóval alacsonyabb. Így egy lényegesen spotosabb és agresszívebb üléspozíciót kínál, mint a Drakon. Az fiatalos megjelenése ellenére sokkal inkább egy mindenes csupasz 125-ös. A használhatóság terén tehát nagyon elhúz a Malaguti – itt kettejük párharca el is dőlt. Kivéve, ha éppen 16 éves kamasz vagy, és beleszerelmesedtél a Brixton baromi király külsejébe – akkor ne is foglalkozz vele, miket irogatunk meg beszélünk a gépekről! 😀
Elsőre a vételárak mellbevágónak tűnnek. Aztán ha szétnézünk a piacon, kiderül, hogy minden márkás versenytárs ugyanitt mozog, sőt inkább egy gondolattal még feljebb. Úgyhogy nem ez a két jól sikerült 125-ös drága, hanem ilyen járműárak vannak…
Cimkék:
Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Biztosan nem lesz túl népszerű a jelen magánvélemény. Próbáljuk meg kicsit objektíven nézni a Panoráma út behajtási korlátozását.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »