Hatalmas felháborodást keltett a motorosok között, hogy a visegrádi városvezetés korlátozó táblákat helyezett ki a Panoráma út két végére – ezekkel pedig megtiltotta az útszakasz motorkerékpárral történő használatát. (A hivatalos kommünikét itt olvashatod.) Rengetegen harsogják a világba véleményüket:
Ésatöbbi, ésatöbbi. A felsorolást a végtelenségig lehetne folytatni. Felháborodás helyett azonban érdemesebb talán egy picit higgadtan és objektíven elgondolkozni arról, vajon miért született meg ez a döntés? A városvezetés ugyanis nem saját hatáskörében és önállóan határozott így, hanem a Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Szentendrei Rendőrkapitányság bevonásával, hosszas előkészítéssel hozta meg a határozatot. Amelynek komplexitását mutatja az is, hogy az érintett útszakaszt ugyanebben az időszakban az autóbuszok például kizárólag egy irányban – lejtmenetben – használhatják! A cél tehát egyértelműen a visegrádi lakosság zajterhelésének csökkentése volt. Mélyedjünk el a témában egy kicsit – és próbáljuk félretenni indulatainkat az objektivitás érdekében.
A korlátozó intézkedés tehát abszolút nem valamiféle hungarikum. Már évek óta tartanak a hasonló jellegű szankciók tőlünk nyugati irányban – a közlekedési kulturájukban és motoros életüket tekintve is hazénkénál kissé fejlettebb országokban. Tirolban és a Dolomitokban már számtalan korlátozást vezettek be. Vannak útszakaszok, amelyeket csak előzetes regisztráció után lehet motorral igénybe venni. Akadnak, amelyeken a motorok sebességét sokkal nagyobb mértékben korlátozzák, mint a többi járműtípusét. Olyanok is, ahol a legnagyobb zajkibocsájtást határozzák meg. És vannak, ahol kerek perec megtiltják a motorozást.
Volt már hasonló terv Magyarországon is: Parádsasvár vezetése is tervezett ilyesfajta intézkedést. Akkor a polgármesterük részletesen be is mutatta álláspontjukat. A visegrádi plénum célja pedig nyilván ugyanaz: csupán egy élhető környezetet szeretnének teremteni saját lakosságuknak. Ez pedig sokkal fontosabb, mint a mi szórakozásunk – főként azoké, akik ténylegesen versenypályának tekintik a közutat. Háborgás helyett talán érdemesebb lenne végre felfogni: a közút közlekedésre való, és olyan járművekkel kell használni, amely élni hagy másokat is. Az üvöltő sportkipufogó és a beláthatatlan kanyarban is előzés (mert “nekem ne mondja meg senki, hogy mit csinálhatok!”) pedig idővel csak azt fogja maga után vonni, hogy egyre több korlátozással kell szembenéznünk. Most még tehetünk ellene… Ha elkezdünk gondolkozni!
Cimkék:
A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »A Panoráma út behajtási tilalma miatt komoly feszültség alakult ki Visegrád város és a motorosok között. Keressük a megoldást!
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »Olvasónk körültekintően vásárolt egy használt motort. Majd kiderült, hogy korábban totálkáros volt, sőt halálos baleset részese.
Elolvasom »