A Triumph és a Williams Advanced Engineering egy olyan elektromos motor végső fázisában lévő prototípusát hozták létre, ami leginkább a tömege miatt számít különlegesnek. Vagy talán pontosabban annak hiánya miatt. Hiszen a TE-1 – tegyük hozzá az előzetes ígéreteknek tökéletesen megfelelően – mindössze 220 kilogrammot nyom a mérlegen. És, hogy miért kevés ez? Egy általánosan elterjedt, belsőégésű nakedhez képest nem az. Más elektromos motorokhoz viszonyítva viszont már egészen más a kép.
Vegyük például az Energica EsseEsse9, szintén elektromos meghajtású nakedet: 282 kilogramm. LiveWire? 250. Talán a Zero SR/F áll a legközelebb a maga 230 kilójával, de annak a teljesítménye 110 lóerő, míg a TE-1-ből 175 lovat erőszakoltak ki, szóval ez sem egy fair összehasonlítás.
Márpedig a tömeg mindennek az ellensége. Nem csak a motorosnak, akinek egy hoppá után fel kell állítania a motorját, nem csak a féknek, aminek meg kell állítania az érkező tömeget, hanem az elektromos motorok esetében a teljesítménynek és a hatótávnak is. Ezért mondom azt, hogy most nem 3.6 szekundumos 0-100-at kell figyelni, nem 161 kilométeres hatótávot (ezt a Zero tartós 90-es tempónál tudja) és nem a 20 perc alatt 80%-ra tölthető akksit. Hanem a tömeget. Pontosabban annak hiányát, és látni benne, hogy mit fognak kihozni a britek egy visszafogottabb, mondjuk 80 lóerős változatból. Így kerül lépéselőnybe a Triumph.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Ducati bemutatta a 2023-as Panigale V4 modellt, amely elsősorban elektronikai frissítést tartalmaz.
Elolvasom »Az idei első fél éves üzleti jelentések szerint Olaszországban idén rekord sok Benelli motort adnak el.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »