Lehet, mégis kapható lesz nálunk a Harley-Davidson 338R
Lehet, mégis kapható lesz nálunk a Harley-Davidson 338R
2022. március 22. - onroad - Nem Hír / Újdonságok
Egy ideig úgy tűnt, mintha a Harley-Davidson felénk nem is akarná felvállalni, hogy készítenek egy – a milwaukeei mércéhez mérten mindenképpen – kicsi hengerűrtartalmú motort. Ráadásul a kínai Qianjianggal közösen. Ez a két információ már elég is, hogy a Harley törzsközönsége idegenkedve fogadja az újdonságot, már annak megjelenése előtt. Úgy is állt a helyzet, hogy a 338R-t végül nem is erőltetik majd az amerikai és az európai magas presztízsű piacokon.
[do_widget id=text-10]
Ennek a Hardwire-nek becézett hátraarc szemléletű üzletpolitikának azonban ellent mond, hogy az amerikai motorcycle.com munkatársai az amerikai közlekedési hatóságnál beregisztrált jármű azonosító szám alapján túrtak ki friss adatokat.
Ezek alapján a 338R két változatban készül, de a kettő között csak az ABS megléte jelenti majd a különbséget. A blokk 353 köbcenti, soros kéthengeres, folyadékhűtéses, befecskendezéses. Ami miatt ez igazán érdekes lehet, az az, hogy ha az amerikai piacon megjelenik a legkisebb Harley, akkor számíthatunk rá, hogy az európain is be fognak vele köszönni. Nem lesz furcsább, mint a Topper. 🙂




