A Honda bemutatta az első szabvány cserélhető akksiját
A Honda bemutatta az első szabvány cserélhető akksiját
2021. november 5. - onroad - Hír / Érdekességek Nem
Két éve megállapodást kötött a négy nagy japán motorgyártó vállalat. A Honda, a Suzuki, a Kawasaki és a Yamaha egy olyan közös szabvány akkumulátor megtervezéséhez írt alá, amelyet később mind használni fognak, hogy négyük lobbi és technológiai erejével maguk alá gyűrjenek minden más próbálkozást és ők határozzák meg a jövő cserélhető akkumulátorainak kialakítási pontjait, ezzel mérhetetlen előnyhöz jutva.
[do_widget id=text-10]
A tavalyi évben aztán elindították a tesztüzemet az Oszakai Egyetem közreműködésével. Most pedig, elsőként a Honda be is mutatta az első szabvány, cserélhető akkumulátorát, amely fontos lépés lehet az elektromos meghajtású motorkerékpárok valódi elterjedésében.
Hiszen mi is az elektromos motorokkal a két legnagyobb baj? A hatótáv és az akksik időigényes töltése. A cserélhető akkumulátorok ezt a két hátrányt küszöbölnék ki, hiszen ha a lemerült egységet bármikor töltőre helyezhetnénk néhány kilométerenként, cserébe pedig egy fullon lévőt rakhatnánk be a motorunkba, azzal kényelmesebbé válna az elektromos motorozás. A Honda akksija 10,3 kilogrammot nyom, 5 óra alatt tölthető nulláról teljesre, névleges kapacitása 26,1 Ah.


