Valósággá válhat a Honda Rebel 1100

Thumbnail
Valósággá válhat a Honda Rebel 1100

Valósággá válhat a Honda Rebel 1100

2020. október 22. - - Hír / Érdekességek Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Néha már készen állunk elhinni – a motorgyártó vállalatokkal egyetemben – hogy a cruiser korszaknak leáldozott. Hogy már senki nem akarja a talpával tolni a szelet, a szűk rétegnek pedig elég az, amit a Harley-Davidson kínál. Aztán kiderül, hogy tévedünk. És sikereket ér el az Indian, a BMW féle R18-at úgy várta a közönség, akár a messiást. Jelen írás szerzője pedig nem győzi érvekkel traktálni frissen bemotorosodó ismerőseit, hogy más kategóriában válasszanak motort – szerencsére sikertelenül. A Honda körül is, mint izzó vasra hulló vízcsepp után szisszent fel a levegő, amikor kiderült, hogy talán jön a Rebel nagytestvére, az 1100-as változat is. Jó hír: úgy tűnik, hogy tényleg érkezik.

[do_widget id=text-10]

Tehát nem csak a túraenduróké a világ, amikor arról a motoros rétegről beszélünk, akiket teljesen hidegen hagy, hogy 180-nal vagy 190-nel lehet-e bevenni azt a bizonyos kanyart Lacháza és Bugyi között. Még akkor sem, ha a Rebel 1100 blokkja abból a világból érkezik. Egészen pontosan a CRF1100L Africa Twinből. Hogy mi a csoda? Sorkettes nagykrúzer? Természetesen. Sőt, nyilvánvalóan akár DCT-váltóval is elérhető lesz. Miért is ne?

A frissen levédetett szabadalmi tervrajzok alapján a Rebel 1100 hagyományos villákkal és radiálisan rögzített féknyergekkel érkezik. Hátulra két, gáztartályos rugót kap a klasszikus megjelenés jegyében. Úgy tűnik, hogy ebből bizony lesz valami.