A brit cég kimaximalizálta a jófejség, vagy inkább mondjuk úgy a customer care intézményét. Miután Ian Evans kitweetelte bánatát, történetesen, hogy ellopták az ő szeretett, British Racing Green (zöld) színű Triumph Sprint 955i motorkerékpárját, magától a Triumphtól kapott választ, egyszersmind komoly segítséget.

A történethez hozzá tartozik, hogy Mr. Ian Evans a brit Nemzeti Egészségügyi Szolgálat munkatársa, aki a motorjával járt dolgozni. Más lehetősége csak körülményesen lett volna erre, mert messziről járt melózni, ráadásul többnyire éjszakai műszakba, aminek macerásságát talán az értheti igazán, aki maga is próbált már tömegközlekedni az irodaitól jelentősen eltérő munkarendben.
A Brightonban eltulajdonított motorkerékpár történetére pedig maga a Triumph reagált. A vállalat kommunikációs osztálya jelezte, hogy nagyon sajnálják a történteket. Dobjon nekik egy üzit és ők adnak neki egy feldobozolt Tiger 800-at, amíg megoldódik a helyzete. Azért ezt nem lehetett semmi olvasni!
Ian szerencséjére (khm) öregedő motorja hamar meglett. Azonban közel sem épségben. A motor sérüléseinek rendbehozataláig természetesen a Triumph meghosszabbította a felajánlását.

Cimkék:
Az utóbbi időben komoly nehézségekkel küzdött a brit Norton, aminek a vállalat értékesítése lett a vége. Az indiai TVS vásárolta meg.
Elolvasom »A TVS láthatólag meg akarja őrizni a brit Norton prémium márka pozícióját, ugyanis a motorok gyártásának kihelyezése nincs tervbe véve.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »