A Dakar Rally harmadik napi kanyarja Neom városából indult. Szó szerint egy igazi nagy kanyar volt, mivel 504 kilométer megtételével a versenyzők Neomba értek vissza. Az összesen 77 kilométeres összekötő szakaszok között a 427 km speciál egészen a Jordán határig vitte a mezőnyt a Jabal ash Shifa hegység vonulatai mentén. Ezzel elérték a verseny legmagasabb […]
Elolvasom2020. január
hónap bejegyzései
2020. január
hónap bejegyzéseiSzigorúbban lép fel a rendőrség az ittas vezetőkkel szemben
Azt hinnéd, hogy a motorosokat nem érinti az ittas vezetés gyalázatos vétke? Vagy éppen azzal nyugtatod magad, hogy ezek a piás arcok úgyis az öreg Simsonnal vagy leharcolt robogóval a falu másik végébe átcsalinkázó bácsikák? Hát ez sajnos nem teljesen igaz. A nagymotoros hordát pont ugyanúgy érinti ez a nehezen megmagyarázható műfaj. Az elmúlt években […]
ElolvasomDakar Rally és Africa Race: 2020. január 6-a
A második versenynapon a versenyzőknek 393 kilométert kellett megtenniük – ebből azonban csupán 26 volt az összekötő és 367 a mért szakasz. Az első napon sajnos összesen négy motoros kényszerült feladni a Dakar Rally küzdelmét, így a január 6-i reggel 7:45-ös rajtnál 140 kétkerekű gép állt csatarendbe. Az útvonal – ahogy az első napon is […]
ElolvasomMűanyagmentes hétfő: épített Kawasaki ER-6n
Amikor egy motorozásba éppen belekezdő felnőtt ember élete első motorját keresi, akkor jobb esetben szembe jön vele az ER-6n is, amiből egy indonéziai illetőségű műhely stílusos kis café racert épített. Minden elbeszélés, amit korábbi vagy jelenlegi tulajdonosoktól hallok, arra mutatnak, hogy a Kawasaki szelíd harcosa jó választásnak bizonyul. A motort annak idején az SV650 ellenfelének […]
ElolvasomDakar Rally és Africa Race: 2020. január 5-e
Idén a legnagyobb változás, hogy a Dakar Rally történetében először a Közel-Kelet legnagyobb országában, Szaud-Arábiában kerül megrendezésre a verseny. Így szinte végig homok- és kősivatagban fut a közel 7.500 kilométer hosszúságú viadal útvonala, amiből mintegy ötezret mért szakaszon kell a versenyzőknek megtenniük. Az első napon rögtön 752 km várt a versenyzőkre Jeddah és Al Wajh […]
ElolvasomVezeték nélkül töltené elektromos motorjait a BMW
A technológia fejlődik, de az elektromos motorok legnagyobb rákfenéit, a kényelmes és hatékony töltést, valamint az energia tárolásának korlátait még nem sikerült olyan szinten megoldani, hogy az valódi alternatívát jelentsen a motorok esetében. A lehetséges jövőképnek azonban valószínűleg részei az e-motorok. Teljesen természetes, hogy a BMW is dolgozik a maga megoldásain, a kikerült tervrajzok szerint […]
ElolvasomEz volt az 5 legnépszerűbb cikk az Onroadon 2019-ben
Január másodika van. Az évzárást és az évkezdést hagyományosan egyfajta értékeléssel, visszatekintéssel szokták kezdeni a legtöbben. Mi sem teszünk másképpen. Kíváncsi voltam, hogy az elmúlt tizenkét hónapban melyik volt az az 5 cikk, amit leginkább olvastatok nálunk, az Onoroadon. Ha már olvastad őket, akkor ezúton is köszönjük, hogy követsz minket. Elcsépelt dumának tűnik, de innen […]
ElolvasomMesés Onroad.hu Évadnyitó: 6 fok, napsütés, 82 motor, 124 kilométer
Valahogy az évek alatt sikerült egyfajta hagyományt teremteni azon motoros társaink – és olvasóink – körében, akik egyrészt Budapest elérhető közelségében élnek, másrészt télen sem utasítják el zsigerből, hogy felüljenek motorjukra. Ami az új évtized első napján történt, az azonban élőben egy kisebb fajta csodára emlékeztetett. Szokás szerint nagyon későig vártam az esemény kiírásával, hiszen […]
Elolvasom







