Bátran megvádolhattok elfogultsággal, de azért legyünk igazságosak. A BMW S1000XR mindig is egy csúcsmodellt jelentett a sport-túrázók kategóriájában, és mindig is azt fogja jelenteni. Egészen egyszerűen nehéz nem lelkesedni érte. De most komolyan: jó futómű, jó erőforrás és kevés kompromisszmot kér a kényelem terén is – mi kell még egy motoros boldogságához? Ralf Mölleken, a jármű fejlesztéséért felelős menedzser így nyilatkozott róla: „Soha nem egyszerű egy olyan többszörös tesztgyőztes modell utódját kifejleszteni, mint amilyen az S1000XR. Ezúttal is nagy erőfeszítésünkbe került, hogy kisebb/nagyobb változtatásokkal az XR-t minden téren egy kicsivel jobbá tegyük.”

Na de mit jelent ez? Hogyan is tették egy kicsivel jobbá? Először is ott van a blokk. A BMW sornégyes erőforrására igazából soha nem volt panasz, de az Euro5 környezetvédelmi normái miatt a mérnököknek hozzá kellett nyúlni. Itt azért akad egy cseppnyi csalódottság. Ugyanis a fél világ arra számított, hogy az XR-ben lévő erőforrás is megkapja a ShiftCam névre keresztelt változó szelepvezérlést, de ez nem történt meg.

Az új, soros négyhengeres motor 165 LE (121 kW) legnagyobb teljesítményét 11.000-es percenkénti fordulatszámon adja le. 114 Nm-nyi maximális nyomatéka 9.250 fordulat/percnél jelentkezik. A sajtóanyag szerint a lineáris nyomatékgörbére alapozva szélesebbre vették a hasznos fordulatszám-tartományt.
A 4., 5. és 6. fokozat a korábbiaknál hosszabb áttételezésű, ami a zajszintre, a fogyasztásra van hatással. A csúszókuplungos (anti-hopping), többtárcsás nedves tengelykapcsoló mellett az új S1000XR-t Motornyomaték-határolóval (MSR) is ellátták, ami hirtelen gázadáskor vagy elvételkor megakadályozza a hátsó kerék megcsúszását.

A hülye nevű „Flexi Frame” váz és a lengőkar összesen 2.1 kilogrammal lett könnyebb, mint amit az elődje használt. Minden fejlesztést összevetve pedig az új S1000XR összesen 10 kg-ot fogyott az elődjéhez képest.

A BMW pedig nem is lenne BMW sokrétű alapfelszereltség nélkül. Dynamic ESA, Pro menetprogramok, ABS Pro és DTC, Pro emelkedőasszisztens, 6,5” méretű, Connectivity funkciókkal ellátott TFT kijelző, tisztán LED-es világítási rendszer, adaptív kanyarfény a fő hívószavak.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
A Harley-Davidson Pan America személyében egy túraendurót, a Bronxéban pedig egy fickós kis naked motort köszönthetünk.
Elolvasom »Még rá sem száradt rendesen a festék az első CB1000R modellekre, a Honda máris kicsit igazított a fazonján a sportosság jegyében.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »