Fontos esztendő következik az Indian Motorcycle életében, hiszen egy új modell, és az ahhoz tartozó 108 köbincses blokk blokk bemutatásán túl egy komoly jubileum is aktuális a márka életében. Hiszen az első, 606 köbcentis, oldalt szelepelt kéthengeres motorjával szerelt, Scout névre hallgató modelljét éppen száz évvel ezelőtt mutatta be. Az ünnepi alkalomra két új kivitelt pakoltak össze. A Scout 100th Anniversary és a Scout Bobber Twenty névre hallgatókat. Az előbbiről már láttunk fotót, de most az utóbbi is bemutatkozott.

A jubileumi alkalomra összehozott mindkét kivitel az eredeti, 1920-ban a szalagról legördülő motort idézi meg. Csak ameddig a 100th Anniversary a lehető legtöbb részletében ragaszkodik a scout nagypapa külleméhez, addig a Twenty Bobber már a jelenlegi klasszikus divathullám tetején szörföl. Igen, természetesen mindkettő rettenetesen jól néz ki.
Mint időközben kiderült, a Twenty Bobber lesz a mindenki számára elérhető modell. A 100th Anniversery kivitelből ugyanis mindössze 750 darabot fognak gyártani, szóval igazi limited edition lesz.
A Twenty Bobber kivitel lényegében nem különbözik az alap Scout Bobber modelltől. A váz ugyanaz, és természetesen a benne helyet foglaló 1133 köbcentis, 94 lóerős V2-es csühögő is ugyan az. A pluszt az alapkivitelhez képest az ultracsinos, krómoszín küllős felni, a magasított kormány, az oldschool ülés, három új fényezés, plusz némi extra krómozás jelenti.

Cimkék:
A Suzuki háza táján új fényezéseket találtak ki az egyik legnépszerűbb modelljüknek, a kezdők álmának, az SV650-nek.
Elolvasom »De nem lesz. Pedig a K-Speed műhely egy igazi zombiapokalipszis utáni túlélő cyberpunk motort faragott az XSR125 ázsiai testvéréből.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »