Így vezet félre a bulvár, avagy egy motoros tragédia tanulságai

Rendkívül nehéz lélekkel kezdem el írni ezt a cikket. A közösségi média gyorsaságának hála múlt heti bekövetkezésekor jómagam is azonnal értesültem a Veszprém közelében történt szörnyű motoros balesetről. Egy motoros társunk egy kanyarban áttért a szembe oldali sávba és ott frontálisan ütközött egy szabályosan közlekedő kamionnal. Az eredmény sajnos egyértelmű volt: halálos tragédia. A túlélési esély nulla. Bár néha vannak csodák, de ez most nem lett az. Elvesztettük egy társunkat. Mivel magyar motorosról van szó, a magam részéről magánemberként azt éreztem helyesnek, ha nem lihegjük túl a témát. Hiszen az elhunyt motoros hozzátartozói is látják-olvassák ezeket – és legyünk őszinték: hasonló esetben mi szeretnénk-e, hogy saját szeretteink átmenjenek ugyanezen? Nem…

Szárnyra kap a bulvár

A lavina tegnap reggel indult el. Először megjelent a balesetről készült fedélzeti kamerás videó, amelyet egy, a tragédia résztvevőjévé vált kamion mögött haladó autó rögzített. Ebből aztán estére lett egy interjú a TV2 Tények című műsorában, ahol egy megkérdezett tapasztalt motoros véleménye is helyt kapott. Azóta pedig izzik a közösségi média – mindenki azt találhatja, mi történt valójában. Nézzük meg először magát a borzalmas néhány másodpercet.

A televíziós bulvár anyagban megjelent néhány gondolat első ránézésre is téves. Először nagyon fel is idegesítettem magam rajta, hogy miért mond valaki tapasztalt motorosként ilyet a témában, miszerint a hordalékos út és a hideg aszfalt tehetett a tragédia bekövetkeztéről. Aztán rájöttem – és ezúton ismeretlenül is elnézést kérek első gondolataimért. A nyilatkozó lehet, hogy tökéletesen elmondta a valódi okokat, majd megemlített néhány mellékes körülményt – a teljesen laikus szerkesztőknek pedig ezt sikerült kivágni belőle. Remélem, így történt…

Mi a valóság?

Az is elterjedt, hogy elhunyt motoros társunk friss jogosítvánnyal rendelkezett és első motorja volt a V-Strom 1000. Tegnap teljesen véletlenül találkoztam valakivel, aki személyesen ismerte – tőle azt az információt kaptam, miszerint már két éve motorozott, de a DL valóban új volt neki. Annyi igaz lehet, hogy nem volt túlságosan tapasztalt – így a szörnyű tragédia kapcsán talán az egyetlen értelmes dolog, amit tehetünk, ha megpróbáljuk kielemezni az esetet és levonni a tanulságokat.

A jobbos kanyarban két motor haladt. A megengedettnél nagyobb tempóval, de talán kijelenthető módon messze a száguldozástól. Az is igen valószínű, hogy a záróvonal és a kanyar beláthatatlansága ellenére megelőztek autókat. Az első motor kényelmesen visszatért a sávjába, a második azonban még csak meg sem próbálta ezt. Hihetnénk, hogy elvesztette a tapadását – de sajnos biztosan nem így történt. Aki motorozott egész télen és a napokban is, az tudja: közel sem jó a tapadás ilyenkor, nem szabad határon menni – de már egészen jól lehet döntögetni. Az aszfalt mindig tapad – kivéve, ha tükörjég borítja -, legfeljebb kevesebbet. Tehát motoros társunk nem az út hibájából nem tudott visszatérni, hanem mert meg sem próbált dönteni.

Az emberi agy működése a megértés kulcsa. Amikor hagyjuk, hogy a sebességmámor és a motorozás okozta eufória hatására elborítsa agyunkat az adrenalin, elvesztjük józan ítélőképességünket. Ilyenkor vállaljuk túl magunkat. Amikor egy nálad tapasztaltabb és gyorsabb motorost próbálsz követni, nagyon könnyű ebbe a hibába beleesni. (Estem bele én is meg talán te is, kedves olvasó – legfeljebb nekünk nagyobb szerencsénk volt.) Amikor aztán egy ilyen eufórikus helyzetben valamilyen hirtelen veszély lép fel – vagyis felbukkan szemből egy kamion – megint csak ösztönös az agyunk első reakciója. Ránézünk a legkomolyabb veszélyforrásra. Amennyiben pedig nem tudjuk levenni róla a tekintetünket, garantáltan oda is fogjuk vezetni a motort, azaz az ütközés elkerülhetetlenné válik. Szörnyű, de ez történt itt is.

Mi a megoldás?

Sajnos elhunyt motoros társunkat sehogy nem hozhatjuk vissza. A családja és barátai fájdalmát sem tudjuk enyhíteni. Az egyetlen, amit tehetünk, ha levonjuk a tanulságot, és AKI TEHETI, EZ MEG IS JEGYZI!

• Amikor mással motorozol együtt, mindig a lassabb menjen elöl. Amennyiben mégsem, az elöl haladó komoly felelőssége olyan tempót tartani, hogy a mögötte jövő saját határain belül, biztonsággal tudjon motorozni!
• Amikor rizikós helyzetbe kerülsz, ne engedd eluralkodni a pánikot! A túlélés egyetlen eszköze, ha abban a tizedmásodpercben higgadtan tudsz mérlegelni. Sorba kell venni a lehetőségeket és megfelelően CSELEKEDNI.
• NE NÉZZ AZ AKADÁLYRA!!! A tekinteted a menekülési lehetőségre kell helyezni, akármennyire is nem ezt diktálja az ösztön. Ezt legjobban egy motoros vezetéstechnikai tréningen, céltudatosan erre felépített feladatokon lehet megtanulni – majd hosszú ideig kell gyakorolni közúton is. Csak így fog sikerülni igazi vészhelyzetben is!
• Legyél képes tudatosan irányítani a motort! Amennyiben itt a motoros megtolja a jobb kormányvéget, a motor még nagyon kényelmesen visszafért volna a saját sávjába. Ez a mozdulat azonban a megfelelő tekintetválasztással egyetemben teljes mértékben elmaradt. 🙁 Ha nem tudod a kanyarívet bármikor kormányzással módosítani, azonnal kezdd el fejleszteni magad!
• Közúton mindig motorozz a saját és a fizika határain jóval belül! Akár a tulajdon komfortzónádat, akár a járműfizika határai léped túl, nagyon könnyű hibázni. Annak pedig ott sajnos sokkal könnyebben lesz tragédia a vége, mint versenypályán. Aki tényleg feszegetni akarja a határokat (jó dolog az!!!), annak zárt aszfaltcsíkon a helye. Aki pedig közúton motorozik, az ne szégyellje, ha marad egy kis “majrécsík” a gumin. Az azt jelenti, hogy még volt valamennyi tartaléka arra az esetre, ha valamit elszámolt volna…

Most, hogy mindezt kiírtam magamból, mintha kicsit jobb lenne a közérzetem. Ami megtörtént, nem lehet visszacsinálni. Csámcsogni rajta szintén teljesen felesleges. Azonban nagyon szépen kérek mindenkit: gondolkodjunk el rajta, vonjuk le a tanulságokat és legfőképpen ALKALMAZZUK IS AZOKAT! A motorozás csodálatos dolog, de közúti változata soha nem lesz igazi életbiztosítás. Próbáljuk meg minél tovább élvezni – ez nagy mértékben rajtunk is múlik.

A fotókat Szabó Péter olvasónk készítette, hálásan köszönjük!