Donald Trump egy bazi nagy „tegyük újra naggyá Amerikát” zászló mögé bújva hozott egy olyan döntést, ami a Harley-Davidsont és persze a Indiant is komolyan érinti. Igaz, hogy az acél- és alumíniumvám mögött húzódó elvi problémáknak van igazságtartlama, de ennek a politikai péniszméregetésnek nem sok nyertese lesz. Az emblematikus amerikai márka pedig egyenesen az egyik legnagyobb megszenvedője lehet. Koncentráljunk most az európai összefüggésre.
Miután az elnök aláírta, hogy 25 illetve 10 százalékos behozatali vámmal sújtja az acélt és az alumíniumot – a világ más részein a szakértők megfogalmazták a maguk kritikáit. Az Európai Unio például máris összeírt egy listát – csak úgy szemléltetésképpen – azokról a termékekről, amiket hátrányosan érint az intézkedés. Van ahol nem is világos elsőre, hogy van összefüggés a fémiparral, de a Levi’s farmerek, a Jack Daniels és bizony a Harley-Davidson is szerepelnek azon a papíroson.
A legendaszámba menő motorkerékpár gyártó vállalatnál külön öröm, hogy két oldalról is kapja az áldást. Hiszen a termelésének mintegy 16 százalékát nálunk, Európában értékesíti. A legborúlátóbb jóslatok szerint a kezdődő adok-kapokban ez azt jelenti, hogy a motorok árai akár 25 százalékkal is feljebb kúszhatnak. Itt most nagyon hangsúlyozom, hogy a következő mondatom a legrosszabb forgatókönyvet vetíti előre. Ugyanis ez akár a márka európai jelenlétének a végét is jelentheti.
Ráadásul a HD egy olyan gyártó, aki nagy mennyiségben használ alumíniumot és acélt. Márpedig ha az olcsó import fémek helyett a drágább hazait, vagy a jelentősen dráguló importot kell felhasználniuk, akkor a termelési költségeik egészen biztosan feljebb kúsznak. Mongyő! Ez utóbbi azt is jelenti, hogy az amerikai piacon is drágábban fogják tudni megvenni az emberek a hamisítatlan hazai vasat, ez pedig szintén visszaeséshez is vezethet azon a helyen, ahol az eladások 60 százaléka történik.
Ami pedig a fennmaradó 40 százalékot illeti. Nos, nem Európa az egyetlen, aki az USA kereskedelmi keménykedését büntetné, így a világban másfelé is lehet arra számítani, hogy nem maradnak érintetlenül az árak. Kína esetében különösen érdekes a helyzet, hiszen a mostani szabályozás talán őket érinti a legnagyobb mértékben, így a válaszlépés is várhatóan hasonlóan fájdalmas lesz. Persze az iparnak is, de minden háborúnak – még a kereskedelmieknek is – van egy igazi vesztese: a kisember. Ó! És azt tudtátok, hogy Trumpnak van egy olyan ötlete is, hogy az USA-ban értékesített európai autókat sújtsák extra adókkal?

Cimkék:
Egy hét alatt lezúzni Kairóból Fokvárosba egy KTM nyergében kifejezetten jó mókának, és az ottani viszonyokat tekintve lehetetlennek tűnik.
Elolvasom »Napokkal a show felélesztése előtt csődeljárás alá vonták a Teutul-ok legbajszabbikát. Lehet, hogy ez a nagy visszatérésnek is az útjába áll?
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »