Az alcímben foglalt állítás egyáltalán nem költői túlzás. Egy szabványoknak nem megfelelő – vagyis sufniban utángyártott, esetleg jófajta aliexpresses kínai – holmi is növeli a motor hangját – igaz, nagy eséllyel közben csökkenti a teljesítményt. Kipufogót tervezni pedig valóban mérnöki munka – így érdemes inkább több pénzért egy valóban minőségit venni. Azért legalább tuti nem fog egy nagyobb közúti ellenőrzésen felkoncolni az osztrák Polizei – aki tényleg szemrebbenés nélkül veszi el a rendszámodat is. Engedjétek meg, hogy bemutassuk az SC-Project termékeit!
Az olasz cég dobjai és rendszerei a MotoPartsShop.hu üzletében vásárolhatók meg – ott azonnal fel is szerelik nektek. Igazán pedig egy olyan motoron lehet bemutatni őket, amelyik talán az egyik legjobb gyári hanggal rendelkezik. Ez az új Honda Africa Twin, vagyis a CRF1000L. A 270 fokban elékelt főtengelyű sorkettes a széria hagtompítóval is nagyon szépen röfög-böfög – legfeljebb a buflák kinézetébe lehet belekötni. Nézzük, miket kínál hozzá az SC-Project – aztán a végén meghallgatjuk a hangját is!
A taljánok kínálnak olyan dobot, amely zajemissziós okokból a jelenlegi legszigorúbb normáknak még nem felel meg, így vele az Africa elveszti Euro4 besorolását. Persze ennek idehaza semmi jelentősége… Az ovál dob furulyával használva megfelel a normáknak, így nyugodtan mehetsz vele Oszrákiába is. Ez a cucc konkrétan a Honda sikeres túraendurojához most akciós: 190’000.- helyett 160’000.- forintért szerezhető meg.
Természetesen gondoltak azokra is, akik semmilyen módon nem szeretnék feladni az Euro4 besorolást. Nekik ajánlja az SC-Project az Adventure névre keresztelt dupla csöves végdobot. Ennek nincs kivehető DB killerje, cserébe tényleg megőrzi a motor zajemissziós besorolását – orgánuma mégis sokkal szebb lesz. Ez a cucc 209’000.- forintért szerezhető be a MotoPartsShop.hu üzletében.
A végdobok fő előnye a szebb hang – de természetesen az olasz cég vállalja a teljesítmény- és a nyomaték csekély növekedését is. Csupán 2-3 lóerőről beszélünk – ez azonban a lelkesítőbb orgánummal együtt többnek fog érződni a nyeregben! Ráadásul sokkal filigránabb lesz a motor megjelenése, illetve a titán palást és a karbon végek miatt 3-4 kiló a tömegből is leugrik.
Amennyiben a totális teljesítménynövekedés a cél, akkor komplett kipufogórendszer is van az Africa Twinhez. Ez még könnyebb, hiszen a GP65-ös hangtompító egészen kicsi rajta és a leömlők is titán csőből készültek.
Itt a teljesítmény- és a nyomaték a lényegesen kisebb fojtás – és persze a tökéletesen végighangolt gázlengések – miatt egyaránt számottevően növekszik. A hang is sokkal durvább lesz – összességében tehát egy vadállatot csinál az Africa Twinedből. A teljes titán rendszer ára 329’000.- forint.
Végezetül zárjuk az ígért videóval, amelyben meghallgathatjátok a CRF1000L valóban szép gyári hangját, illetve a legkedvezőbb árú sima végdob csere után SC-Project hangtompítóval is. Hangot fel és élvezd: így lesz a jó még sokkal jobb!
Szépen szólt, mi? Erősebb is – mégsem kell rettegned a rend szigorú őreitől. Amennyiben kedvet kaptál, irány a MotoPartsShop.hu!
Támogatott tartalom.
Cimkék:
Szegény főhősnőnk annyira szerencsétlenül béna, hogy még kinevetni sincs ereje az embernek. A villanyoszlop viszont nem volt kíméletes hozzá.
Elolvasom »Ugyan még el sem kezdődött a Milánóban várható tűzijáték, az osztrákok máris dobtak egy nagyon sokak által várt motort. Ez a KTM 790 Adventure.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »