A nem létező plexizsák hiteles története

Kezdjük talán ott, hogyan vettem rossz bukót – mint a motorosok többsége. Amikor zéró motoros előélettel 31 évesen elkezdtem a nagy “A” kategóriás képzést, számomra addig szokatlan érzéssel kellett szembesülnöm: szabályosan pánikrohamot kaptam a bukósisak felhúzását követően a bezártságtól. Ezért először csak egy felnyitható állú, az iskola által biztosított sisakot erőltettem a fejemre. Ezzel a rutinvizsga időpontjáig sikerült odáig eljutnom, hogy az állát lehajtva használjam, természetesen felhajtott plexi mellett. Nagyjából pont itt tetőztek a nyári melegek. Mivel nem volt túl nagy élvezet a nap folyamán sokadikként belebújni más után a teleizzadt bukóba, ezért elrohantam venni egyet.

Egyszer volt, hol nem volt…

Az első kiválasztottam egy beépített napszemüveggel rendelkező, dupla D gyűrűs, zárt Probiker sisak lett. Amellett, hogy hibás volt a méret (egy számmal nagyobbat vettem, mint kellett volna, mert azt volt kényelmes felhúzni), gyakorlatilag egy év alatt elhasználtam. A belső párnázás összeesett, ami a nagyobb mérettel együtt lassan azt jelentette, hogy kis híján körbe tudtam volna forgatni a fejemen. A napszemüveg mechanikája akadozott (mára ki is múlt), a kezdetben tetsző matt fekete borításon kíméletlenül megjelentek az eltüntethetetlen karcok. Egy dologra viszont jó volt: megtanultam hiperventiláló légzés nélkül lezárni a pleximet.

Az első bukó megvétele elég bukó volt

Gőzerővel elkezdtem hát sisakokat nézni. Sokféle tetszett, de mindegyik kiesett valahol. Az egyik nyomta a homlokomat, a másikat nehéznek éreztem, a harmadik szintén dupla D-s rögzítésű volt, amitől szabadultam volna – mindig irigykedve néztem a sitty-sutty felhúzott microlock-os bukókat. Úgy gondoltam, hogy a beépített napszemüveg feltétlenül alapkövetelményként szerepel továbbra is az igénylistámon, mert kicsit fényérzékeny a szemem. Aztán keresés közben belefutottam egy Icon Alliance bukósisakba, amit fel sem kellett volna próbálnom: dupla D-s szíj, semmi napszemüveg. Viszont hihetetlenül kényelmes volt, mindenhol éreztem a párnázás kellemesen szorító gondoskodását. Az eladók kedvesen felvilágosítottak, hogy plexit cserélni is lehet: ha többnyire nappal motorozok, akkor csak felcsettintek egy sötétítettet és ki van pipálva a dolog. Itt már majdnem feltört belőlem az impulzusvásárló, de a plusz plexi ára és a tény, hogy a méretben megfelelő sisak nem volt elérhető az általam addigra preferált Hi-Viz neonzöld színben, tovasodort.

Ebbe a sisakba konkrétan beleszerettem, de sosem lettünk egymáséi

Teltek a hetek, a Probiker kezdett egyre jobban zavarni, amikor is beborult egy kisebb pénzmag az ablakon. A sors pedig elém fújta a papíron ideális sisakot egy Shoei GT-Air képében: zárt sisak, microlock csat, beépített napszemüveg, páraterelő, bogárháló, igényes kidolgozás, és ráadásul felpróbálva még kényelmes is. A zsebemet égető nem kevés pénz percek múlva átvándorolt a kereskedő zsebébe, én meg boldogan rohantam haza. Fejben már kezdtem kimatekozni, hogy a vételárból mennyit valljak be életem párjának, mi az a hihető összeg, amire rá tudom fogni, hogy a fejem annyit biztosan megér.

Tükröm, tükröm, mondd meg nékem…

Otthon felhúztam az új szerzeményem és boldogan pózoltam a tükör előtt, majdnem egészen öt percig. Ekkor keserűen tudatosult bennem, hogy a csat úgy vágja az ádámcsutkám és a tokám közti részt, mintha egy túszejtő a menzáról zsákmányolt eszcájgkéssel próbálna sakkban tartani. És itt még szélnyomás sem feszült az arcomnak. Lelki szemeim előtt már felsejlett, ahogy filmet is forgatnak rólam “A sebhelyes nyakú” vagy “A fej nélküli motoros” címmel. Másnap visszavittem, némi siránkozás és egy ötszámjegyű összeg bebukása után sikerült visszavásároltatni a szó szerint nullkilométeres sisakot. Amiről még az ujjlenyomatokat sem mertem letörölni, nehogy egy porszemmel megkarcoljam.

A Shoei GT-Air nagyon jó sisak… csak sajnos nem nekem

A következő oldalon a problémára megoldás születik, ami új problémákat szül. Lapozz!