A salakmotorozás a legtöbb embernek egyfajta misztikumot jelent. Nem beszélve az oldalkocsis salakversenyzésről, ami aztán pláne a különcség egyik csúcsa. Na de nem annak, aki 125 kilométer/órával száguldozik a Halálfalon! Logikus volt, hogy amikor Jamie Moohan oldalkocsis salakmenő felajánlott néhány próbakört Guy Martinnak, az azonnal igent mondott. Az új-zélandi Oreti Park Speedway pályáján kapta meg a versenymotort – Jacob Cooper másodpilótával együtt. A hét megtett karika után teljesen el volt olvadva.
„Életem egyik legnagyobb élménye volt! Soha nem gondoltam volna, hogy ez ilyen átkozottul gyors dolog! Minden mással ellentétben, amit eddig csináltam, ezzel a szerkezettel teligázon kell befordulni a kanyarba. Soha nem gondoltam volna, hogy így lehet ezzel közlekedni!” – lelkendezett Guy Martin a tesztkörök után. Amelyeken látható is volt a fejlődés, hiszen az elején még el-elvette a gázt a kanyarokban, a végén viszont már a kockás zászlóra sem állt meg, és tényleg folyamatos teligázon fordult. Jamie Moohan azt nyilatkozta, bátran oda merte adni neki a motort, hiszen sejtette, nem lesz vele gondja. Szó szerint annyit mondott: „Láttam, hogy egy kicsit tud motorozni.” Jacob Cooper az oldalkocsiban töltött körök után pedig arról áradozott, mekkora élmény volt egy ekkora szupersztárral a kormánynál motoroznia. (Tegyük hozzá – ezt Guy Martin is kiemelte -, hogy nélküle nem lett volna ennyire élvezetes a menet.)
A sztori pikantériája, hogy Jamie Moohan az események után kihívta egy hasonló „tesztre” az ausztrál MotoGP világbajnokot, Casey Stonert is. Ezt üzente neki a Facebookon: „Tegnap a Burt Munro Challenge keretében Guy Martin elfogadta a versenymotoromat néhány körre, és ez elgondolkoztatott. Nemsokára a Mick Doohan Race Way-en fogunk versenyezni Brisbane-ben a QLD oldalkocsis bajnokságban. Úgyhogy felajánlom a gépemet néhány fordulóra! A technika kielégítő színvonalú, hiszen a világ- és az ausztrál bajnokságban is másodikak vagyunk vele pillanatnyilag. Remélem, hallunk rólad!”
Izgatottan várjuk a fejleményeket!
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A közúti forgalomban szó szerint az életed múlhat rajta, képes vagy-e gyors és helyes döntéseket hozni. Ismerd meg az igazi reakcióidődet!
Elolvasom »Egy amerikai motoros egészen érdekes kameraállásból mutatja meg nekünk, hogy megy egy BMW S1000RR, amikor egy R1-essel fogócskázik.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »