A Ducati még az őszi EICMA kiállításon mutatta be a legújabb Monstert. Ez már a harmadik generáció a taljánok egyik legsikeresebb modellcsaládjából. A héten kezdődött meg a sorozatgyártás a bolognai üzemben, és már ki is gördültek az első 1200-as példányok az összeszerelő részlegről, hogy bemutathassák őket a sajtónak.
Két változatban készül majd az új nagy Monster – az alapváltozat a sima 1200, és lesz egy paprikásabb modell, az 1200S. Mindkét variáns a superbike Panigaléból származó 1’199 köbcentiméteres Testastretta erőforrással rendelkezik. Természetesen az igényekhez hangolták a motorokat – így a jobb utcai használhatóságot szem előtt tartva a középtartományra nagyobb hangsúlyt fektettek. Ezzel a mesés csúcsteljesítmény elvész, de azért nem kell panaszkodni az alapból 135 lóerőt tudó Monsternek sem.
Az 1200S tíz lóerővel többet teljesít, így összesen száznegyvenöt lovat mozgósíthatunk és nagyobb forgatónyomatékot is kapunk hozzá. A combosabb teljesítményen kívül még könnyebb kerekeket és komolyabb futóművet dobnak az S-es Monster alá. A motor tömegét így sikerült megtartani 180 kilogrammon, ami egy ezerkettes géptől több mint szép érték. Mindkét motor megkapja a Ducati legújabb fejlesztésű, nyolc fokozatú menetbiztonsági elektronikáját és a három állású blokkolásgátlóját.
Cimkék:
Két katalán cég küzd az életbenmaradásért - példamutató módon nem restellik egymás segítségét kérni és összefogni a nehéz gazdasági helyzetben.
Elolvasom »Egyre komolyabb menetteljesítményű elektromos paripák látnak napvilágot. A Terra Motors újdonsága állítólag úgy megy, mint egy ezres benzines vas.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »