Szerkesztői előszó

Amikor megkaptam a BMW sajtóanyagát a GS Trophy lengyelországi sejeltezőjéről, azonnal beugrott, hogy a főszereplőt, Majer Viktort nagyon régről ismerem. 2007-ben még részese voltam, amikor elindult a Bamako Rallira – mert hogy azt is megcsinálta. Méghozzá ugyanazzal az F650GS Dakarral, amivel most Lengyelországba is útnak indult, hogy egyedüli magyarként képviseljen minket a GS tulajdonosok számára kiírt megmérettetésen. Így aztán fel is hívtam, és örömmel elküldte részletes beszámolóját a versenyről. Következzen tehát a leghitelesebb túraleírás a GS Trophy 2012-es selejtezőjéről! (Macko)

Előkészület és az út Lengyelországig

Az első GS Trophy óta játszadoztam a gondolattal, hogy részt vegyek a BMW GS világának egyik legkomolyabb, ha nem a legkomolyabb eseményén. Már többször megpróbáltam felvenni a kapcsolatot a szervezőkkel, de sajnos akkor még csak német nyelvterületről fogadtak el nevezéseket. Idén végre a BMW Motorrad augusztusi hírlevele hozta meg a jó hírt, hogy végre magyarok is nevezhetnek a GS Trophy-ra. Rövid egyeztetés és alkudozás következett a családdal, majd a kiegyezés után rögtön megpróbáltam kitölteni a jelentkezési lapot. Eleinte némi gondom volt az online jelentkezési lap kitöltésével, de a szervezők rendkívül rugalmasak voltak, így végül meglehetősen későn, de még a határidő lejárta előtt sikerült a nevezési díjat is átutalnom. A munkahelyemen lebeszéltem a szükséges két szabadnapot is, így már semmi nem állhatott a kaland útjába.

Az internet segítségével megpróbáltam információt szerezni a várható kihívásokról, videókkal, képekkel készültem fel elméletben a megmérettetésre. A legnagyobb fejtörést a gumiválasztás okozta, mivel az esemény helyszínére majd 1’100 kilométer távon közúton kellett eljutnom, a versenyről készített képek és videók pedig mély homokról, sárról, erdei utakról adtak némi elképzelést. Végül a korábban már bevált módszert választottam és a régi doboztartó rendszeremre felrögzítettem a két felnire szerelt cross gumimat, egy dobozba és egy tanktáskába pedig megpróbáltam bezsúfolni mindazt, amire a négy nap alatt szükségem lehet. A motort különösebben nem kellett felkészíteni, csupán egy új akkumulátort szereztem be, mivel a régi már bizonytalanul működött, ráadásul egy héttel korábban már volt egy titokzatos motorleállásom.

Bíztam a jól bevált technikában, így pénteken kora hajnalban neki is vágtam a végül 1’064 kilométeres távnak. Ha egy mód van rá elkerülöm az autópályákat, de a kis utaknak megvan az a hátránya, hogy a GPS-nek nagyon sokat kell számolgatnia. Nem is nagyon boldogult vele, így az előre térképen megtervezett útvonalat részletekben adtam be a gépnek, és a pályákat kikerülve, de annál szebb helyeken járva vágtam át először Magyarországon, meglátogatva a Duna-kanyart, majd Szlovákiába érve gyér reggeli forgalom mellett keltem át a Kis- és Nagy-Fátra vonulatain, majd a Javornikon át, míg Csehországba értem. Az itteni rövid szakaszon meglehetősen erős volt a forgalom, gondolom ez lehet az egyik fő útvonal északra, Lengyelország felé.

A határon átérve a forgalom csak fokozódott, ráadásul az eddig tapasztalt előzékenység az autósok részéről itt már teljesen eltűnt. Kamion kamiont ért, és mire lehetett volna haladni rögtön egy-egy faluba értem. Lengyelország déli részére ez volt jellemző, kicsit csalódtam, vagy itt lehetett egy mélypont, főleg amikor már a GPS is ki tudta számolni a hátralevő távolságot és időt. Több mint 500 kilométer állt még előttem és 21 órai érkezési idő. Amit megtanultam, hogy Lengyelország hatalmas! Az időjárással szerencsém volt, késő délutánig kellemes, igazi “motorozós” idő volt. Problémamentesen haladtam a kitűzött cél felé, csak tankolni, meg a létfenntartáshoz szükséges dolgokat intézni álltam meg kis időre. Ahogy fogytak a kilométerek lassan észak felől felhők gyülekeztek, majd Poznanból kiérve a soron következő tankolásnál már fel kellett venni az esőruhát. Az út hátralevő 170 kilométerét már így tettem meg, bár a cél előtt kicsivel csendesedni kezdett, majd elállt az eső. Menet közben azon töprengtem, vajon hol fogom elszállásolni magam, ha már túl későn érek a tóhoz és már nem jár a komp. A rendezvénynek ugyanis egy szép nagy tó egyik szigetén találtak helyet, mint utólag kiderült már hagyományosan több éve ezen a helyen rendezik meg a lengyelországi BMW találkozókat.

Mielőtt a tóhoz értem, az aszfaltútról egy kisebb földes-murvás útra kellett letérni, itt megálltam, hogy megnézzem, valóban jó helyen járok-e. Hamarosan egy pár közeledett egy R1200GS nyergében, akik megnyugtattak, hogy jó helyen járok és útbaigazítottak. A tóhoz érve, ahogy az iménti pár már említette a komp helyett egy jól kiépített pontonhíd biztosította az átkelést. Óvatosan átkeltem rajta és örömmel konstatáltam, hogy épségben megérkeztem. A szigetet ekkorra már rendesen belakták, mindenütt sátrak és motorok álltak, gazdáik pedig hangulatosan eszegettek-iszogattak a központi épület körül. Rögtön a regisztrációs sátorhoz hajtottam, ahol a gyors bemutatkozás után a szervezők elmondták, hogy már nagyon vártak és aggódtak, hogy rendben megérkezem-e. Nagyjából felvázolták, mi merre található, átvettem a rajtszámot és a sátorazonosító cédulát, valamint aláírtam a felelősségvállalási nyilatkozatot. A formalitások végeztével sátorhelyet kerestem magamnak egy kisebb társaság mellett.

Műszaki gond a rajt előtt

Örömmel tapasztaltam, hogy erre nem volt eső, csupán az esti harmat nedvesítette a füvet. A motort lemálháztam és gyorsan felállítottam a sátrat, hogy minél előbb “ágyba” kerülhessek. Mi tagadás alsó felem már igényelte a sík vízszintes felületet. Ételt és italt nem vittem túl sokat magammal, ezért miután mindent elrendeztem a sátorban, úgy döntöttem csinálok még egy kis éjszakai kitérőt a közeli kisvárosba, ami kb 10 kilométerre volt, csak hogy vegyek fel némi készpénzt, illetve beszerezzem a vacsorának és reggelinek valót. A kisvárosba beérve a GPS segítségével gyorsan találtam egy bankautomatát, de gondoltam először elmegyek bevásárolni, ha egyáltalán találok még ilyen későn valami boltot. Sajnos a boltig már nem sikerült eljutni.
Az egyik kereszteződésnél jobbra szerettem volna kanyarodni, de ahogy visszaváltottam, hirtelen megállt a motor és el sem indult többet. A gyújtáskapcsolót akármilyen állásba fordítottam nem volt semmi válasz. Korábban egyszer már elszakadt a gyújtáskapcsoló vezetéke, azt akkor megjavítottam, gondoltam, hátha az szakadt el újra, de az akkor a kormány mozdítására hol adott kontaktot hol nem. Most azonban hiába forgattam a kulcsot, meg a kormányt, teljesen halott volt minden.

Néhány helyi fiatal először messziről nézte mit csinálok, majd egyre közelebb jöttek, de csak kézzel lábbal tudtam velük kommunikálni. Sajnos a lengyelen kívül nem beszéltek más nyelven. Megpróbáltam betolni párszor a motort, de gyújtás híján hamarosan feladtam, mert beláttam semmi eredménye nem lesz. Közben a fiatalok hoztak erősítést egy idősebb úr személyében, aki elkezdett telefonálgatni, és megpróbált segítséget hívni, de sikertelenül. Ekkor beugrott, hogy a szervezők telefonszáma még benne volt a telefonomban, így gyorsan felhívtam őket. Kis időre volt szükségük, de néhány telefonváltás után megjött a segítség, az egyik szervező a szervizkocsijukkal eljött értem és visszafuvaroztak a szigetre. Megbeszéltük, hogy reggel korán kijönnek és megpróbáljuk a versenyre rendbe rakni a motort. A kaland ezzel már megvolt a mai napra, se pénzt nem tudtam felvenni, sem ellátmányt szerezni. Mérgemben ettem néhány falatot az otthonról hozott hideg paprikás krumpliból és eltettem magam másnapra.

Ha lapozol, máris indul a verseny! Némi tévelygéssel, de aztán annál több mókával.