2011. augusztus 16, kedd

Az 190-es emeletes ágy alsó szintjén, ami fölött legfeljebb 50 centiméternyi levegő jutott nekem, nem a legkellemesebb éjszakámat töltöttem, de nagy baj nem volt. Gyors kelés, pakolás, motorcuccolás. A kerósok gyalog battyogtak le az étteremig. Mindenki nagy kíváncsisággal várta, mit hoz az új nap, de gasztronómiai szempontból nem mutatkozott szignifikáns változás. A mini rántotta és a fél paradicsom hamar eltűnt mindenki gyomrában. Erika már ekkor sejthette, hogy az első frissítőn extra fogyasztásra kell készülnie.

A városból kifelé nagy forgalmú, 2×2 sávos úton haladtunk nyugatnak Nagyvárad irányába. Közepes rendőri segítség mellett sok gondunk nem volt az előzésekkel, mert a belső sávban csaknem zavartalanul haladhatott a forgalom. Egy csoportban maradva Gyaluig hamar kiértünk, itt tértünk le az E60-as útról Délnek, Pádis irányába. Minden túrázó és magunk is nagy kíváncsisággal vártuk a királyetapot.

Néhány kilométerrel a letérő után az első frissítőn alakítottuk ki a pádisi menetet. Eltérve az eddig megszokott útvonal-biztosítási stratégiától, szabadabb modellt álmodtunk meg erre a szakaszra. A frissítés végén, még az indulás előtt szót kértünk a megafonos eligazításban, részletesen tájékoztattuk a túrázókat a haladás mikéntjéről. Többen ezen a ponton kétkedve, szkeptikusan fogadták az elképzelést, de mi hittük, hogy működni fog a terv.
Elsődleges céljaink, hogy minden túrázó jól érezze magát, élvezhesse a kerékpározást, átadhassa magát a csodás környezetnek és biztonságban megérkezzen a hegyi szállásra. Nagyságrendileg 80 km volt még hátra ekkor a célig.
A tervünk a következő volt. Nincs felvezető autó, csak felvezető Ottó.

Ottó a túra élén haladó kerékpáros, őt megelőzni nem szabad, de nem is nagyon sikerült volna senkinek. Aki tempót akar menni, Ottó csoportjában halad felfelé. Aki kényelmesen kerékpározgatni szeretne, egyénileg haladhat. Nagyjából 20 kilométerenként fix frissítőpontok vannak élelemmel, folyadékkal, de a motorok is beállnak mobil frissítőként a sorba. Ők viszont 2-3 kilométerenként álnak, lánctalpazva lépnek előre, de csak akkor, ha a záró kerékpáros elhaladt mellettük. Ezáltal rövid távokon belül mindig lát “valakit” a kerékpáros, szükség esetén a motorról is fel tud venni vizet, némi édességet. Az eltévedés kizárva, a szervezők végig kitáblázták az elágazásokat és a motorosok folyamatos tájékoztatást adnak a hátralevő távokról.

Az autóink közül a szervizautó a záró kerékpáros mögött tartózkodik, a mentő valahol a mezőny közepe táján lépdel előre, a frissítők úton vannak, de minden más autónk előre megy a szállásra. Röviddel az első frissítőről való elindulás után kiderült, hogy a modell működik. Boldog arcok, elégedett pillantások a napszemüvegek mögött! Ez nekünk mindennél többet ért.

Amit Istvánnal kifelé tapasztaltunk, hogy milyen klassz is esőben hasítani keresztül a pádisi földutakon, azt kicsivel később minden kerékpáros barátunk is átélhette. Ahogy haladtunk felfelé, úgy gyülekeztek a felhők a csúcsok felett. Mire elértük a mezőny derekával az 1000 méteres szintet, már esett. Nem nagyon, de esett. Motoron viselhető volt. Menetben esőruhába csomagoltuk magunkat, álltunkban meg igyekeztünk valami fedezék alá húzódni. Lehetett ez fenyőfa, fabódé, de Jimy kreativitását dicséri a kacatokból tákolt esőkuckó. (Sajnos nem tudtam lefotózni.) Kerékpáron sem tűnt nagy gondnak ez eső. Valamilyen poncsó vagy kabát majdnem mindenkinél volt, vagy maradt a legtutibb, a bőring.

Amikor kiálltam egy-egy ponton, mindig mértem az időt. Kezdetben 25 perc alatt elért a záró bringás, de a legutolsó ponton majd 3 órát álltam. Ez volt a málnás frissítő! Két eső között a szünetben pár lépesre az úttól gazdagon termő vadmálna bokrokról lehetett szedni a bő termést. A ráérősebb túrázók örömmel kóstolták meg a friss gyümölcsöt: a dobozban zötykölődött banánnál lényegesen népszerűbb éteknek bizonyult.

Számunkra, számomra a túra leghangulatosabb napja volt a pádisi. A mobil frissítőkön sokakkal többször is találkoztam, az alkalmilag összeverődött társaságocskákkal többször beszélgettünk, málnázgattunk. Olyannyira jól éreztük magunkat a terepen, hogy mikor a szakasz vége felé legjobban esett és több mobil frissítőre nem is volt szükség, többen együtt maradtunk egy-egy állomáson. Jimynél, az utolsó pontos határozottan vidám perceket töltöttünk az egyre jobban átázó fenyő alatt, motor1 és 3, szervező és a team többi tagjával. Felejthetetlenül egyedi és visszatekintve szürreálisnak tűnő percek, órák voltak ezek. Persze a motorok is kaptak. Sár, kavics, dagonya, eső. Visszanyerték pár nappal ezelőtti pompájukat.
A táborba érve sokan már megfürödve, szárazban várták az utolsó kerékpárosokat. Meghatóan kedves pillanatok voltak, amikor 100 ember ordítva tapsol az utolsó 10-20 kerósnak!

A szálláshely hangulata és az ízletes vacsora eltörpült a kerékpárosok belülről fakadó öröme mellett – gondolom. Kívülről úgy látszott, hogy kicsit mindenki győztesként ért fel. Az előző napi tikkasztó meleg és a rohanás kesernyés utóíze eltűnt a szájakból, mindent áthatott az egyéni teljesítmény öröme, a terep és az időjárás viszontagságainak legyőzése fölött aratott diadal eufóriája.
Az esti meeting értékelő részében a túravezetőktől is hasonló visszacsatolás érkezett, a túrázók boldogok és elégedettek voltak. Több nem is kell. Az már csak extra, hogy bukás, sérülés és baleset nélkül tettük meg a veszélyesnek tűnő szakaszt.

A nedves, párás környezetben kerestük a motoroknak a jó helyet. A háziak nem engedték be a motorokat az étkezőbe, de a mi Gáborunk, a csomagszállító teherautó nagyszívű sofőrje megtalálta a megoldást. A mozgó hátfalra egyenként felhajtva szépen bepakoltuk a három motort a platóra a ponyva alá, száraz, védett helyre. Szállásunk hangulatos és kényelmes volt, 20 ágyas nagy tetőtéri helység szivacsokkal, de tiszta és puha ágyneművel. Az esti zuhany elmaradt, vagyis a napközbeni ázások miatt tárgytalanná vált. A meeting és a tracklog készítés után két óra tájban tértünk nyugovóra.

A mai napon a mezőny által megtett út 100 kilométer.

Folytatjuk a befejező résszel!