2010. augusztus

hónap bejegyzései

2010. augusztus

hónap bejegyzései
Thumbnail
Szenzáció lesz az új Ninja?

Szenzáció lesz az új Ninja?

UgyanAz új ZX-10 az Autopolis pályán (galéria nyílik) a 2010-es modellfrissítés elmaradt, de jól értesültek már korábban tudni vélték, hogy a 2011-es 1000-es Ninja „nagyot fog szólni”. A motor promóciója június második felében kezdődött, időközben előkerültek a versenyváltozat első képei, illetve a suzukai tesztelésről is láthattunk fotókat, videókat. Most egy újabb japán pályán, az Autopolison folytatott tesztről járták be képek és videók a világhálót: a versenyváltozat tesztjének dokumentumaival a promóció következő lépéséhez értünk.

A Kawasaki az új ZX-10-ről még semmi konkrétumot nem mondott – eddig. A hangzatos, sablonos marketing-mondatok után két információmorzsa is napvilágot látott. Az új tizedes „motoGP-ből származó kontrollrendszerekkel” fog rendelkezni (azaz versenyszintű kipörgésgátlóval), illetve „a motor teljesen új, a tengely elrendezést abszolút átalakították, a tömegközéppont magasabban van”. A második információ, különösen az alábbi videó tükrében igencsak érdekes. Vajon csak a nyitott sportdob teszi, vagy valóban különösen szól ez sportmotor? Vajon big-bang gyújtás rendszert hallunk, vagy a Yamaha R1-ének keresztsíkú főtengelye kapcsán megismert egyenetlen gyújtásköz miatt szól másképp ez a blokk?

Elolvasom

Thumbnail
Mi lesz veled, Vale?

Mi lesz veled, Vale?

A világ szinte már véglegesen elfogadta, hogy 2011-ben végre létrejön az álomcsapat (legalábbis az olaszok nacionalizmusának mindenképpen), és Valentino Rossi, a modern motorversenyzés kétségtelenül legnagyobb alakja a Ducatihoz igazol. A felek hol „elszólják magukat”, hol simán csak hallgatnak, hol pedig cáfolnak.

Régi szép idők...Most ez utóbbi történt, a Ducati tegnap, augusztus 4-én hivatalos sajtóközleményt adott ki, amely a következőképpen szól:

„Gabriele Del Torchio, a Ducati elnöke minapi kijelentésével ellentétben le kell szögeznünk, hogy sem Valentino Rossival, sem Nicky Haydennel nincs érvényes, aláírt szerződésünk a következő motoGP szezonra. Ugyanakkor tény, hogy ezen két versenyző szerződtetése szerepel terveink között. Fontos leszögezni, hogy a napokban a nemzetközi sajtóban megjelent hírek alapja sajnálatos félreértés. Amint aláírásra kerül a hivatalos kontraktus, arról haladéktalanul sajtóközleményben fogunk beszámolni.”

Most mit lehet erre mondani? Hiszi a piszi? Mindenesetre reménykedjünk, hogy ezúttal (is) igazak a pletykák, létrejön az átigazolás és Brnoban ezt be is jelentik. Kétségtelenül igen érdekes szezon elé néznénk ugyanis ebben az esetben a jövő évben!

Elolvasom

Thumbnail
Onroad.hu a Kossuthon

Onroad.hu a Kossuthon

A Kossuth rádió az Onroad.hu-t tisztelte meg azzal, hogy az EU szabályzásokról szóló műsorába szakértőként felkért bennünket. A stúdióba Mackó ment, a felvétel után egy nappal (2010.08.04-én szerdán) volt hallható a műsor.

A hanganyag elérhető a rádió műsortárában ezen a linken közvetlenül, vagy az alábbi lejátszóból itt helyben is.

Elolvasom

Thumbnail
Itt a legújabb Triumph Adventure videó!

Itt a legújabb Triumph Adventure videó!

Triumph Adventure (galéria nyílik)Bár a megaendurók etalonja mind a mai napig a BMW R-GS, egyre-másra érkeznek a hírek a többé-kevésbé konkurens modellekről. A Triumph egyelőre még semmi konkrétumot nem közölt legújabb motorjáról, de úgy tűnik, az egyelőre Triumph Adventure néven emlegetett modell(ek) a BMW kisebbik Gelände/Strasse motorjának, az általunk is kipróbált F 800 GS-nek fog(nak) közvetlen konkurenciát teremteni. Sajnos a legutóbbi filmben is csak közhelyeket hallhatunk, amelyek szerint egy túraendurónak „nyomatékosnak” kell lennie, az úton „finoman és lágyan” működnie, „teljesítmény leadása jól vezérelhető”, ugyanakkor „izgalmas csúcsteljesítménnyel” és „kompakt méretekkel” rendelkezik. Remélem a következő, szeptember eleji frissítésben már valami érdemleges információt, adatot is kapunk.

Elolvasom

Thumbnail
Tinilány egy motoGP gép nyergében

Tinilány egy motoGP gép nyergében

A tehetséges fiatal hölgy az Amerikai Motoros Szövetség (AMA) Pro Racing égisze alatt szervezett versenysorozat supersport kategóriában egy GSX-R 600-zal május 15-én futamgyőzelmet ért el egy profiknak szervezett versenyen. Az AMA 76 éves történelmében ezzel ő lett az első hölgy, aki erre képes volt. A nyolc éves kora óta versenyző kisasszonyban már eddig is egy lehetséges jövőbeni bajnokot láttak, szerencsés győzelme után pedig sokan felfigyeltek rá. Többek között ennek a győzelmének is köszönhette, hogy Loris Capirossi a Suzuki motoGP versenyzője meghívta a boxba az amerikai futamon.

Elena Myers a GSV-R-en (galéria nyílik)

Myers kisasszony elmondása szerint nagyon aprónak érezte magát a motoron, de mégis, minden a megfelelő helyen volt, a gép tökéletesnek tűnt számára. A boxban többen is azt kérdezték tőle, hogy volna-e kedve kipróbálni a GSV-R-t. Bár először csak tréfának tűnt a dolog, de Paul Denning megerősítette, hogy Elena lehetőséget kap néhány kör megtételére a szezon utáni valenciai tesztelésen. Ki tudja, évek múlva talán Elena Myers lesz az első hölgy, aki a motoGP-ben fog versenyezni?

Az alábbi videón 2:14-től látható Myers.

(Azt már csak zárójelben merem megjegyezni, hogy Jessica és Leslie komoly konkurenciát kapott…)

Elolvasom

Hirdetés
Cimkék
Hirdetés