2010. augusztus
hónap bejegyzései
2010. augusztus
hónap bejegyzéseiA traffipaxok új generációja
A Multinova nevű svájci cég legújabb termékét Genf környékén tesztelik több helyen. A TraffiStar SR950 rendszer egyszerre 20 jármű sebességét tudja mérni, akár több sávon át, így többszörözi meg a közlekedőkre kivetett extra adót. A rendszer azonban jóval többre képes, mint egyszerű sebességmérés. A „Robot 3D Tracking” technológiával ellátott modern eszköz képes a közlekedőket más területeken is ellenőrizni. A szoftver lehetőséget biztosít kanyarodási tilalmak beprogramozására, a gyalogosok elsőbbsége megadható a gép virtuális terében, a közlekedési lámpák hozzá kapcsolhatók, így a sárga illetve piros jelzésen áthajtást is rögzíteni tudja, akárcsak az előzéseket. Bár a videón az eszköz szemből figyeli a közlekedőket, lehetőség van annak hátulról történő alkalmazására is.
Egy szőke modell huligánkodása
Mai-Lin fotómodellként még 2006-ban került kapcsolatba a motorokkal. A kétkerekűek világa, különös tekintettel a „streetfighterek”, a motoros kaszkadőrök különcsége megtetszett neki. A német hölgy nem is állt meg a szépen mosolygó hostess szerepénél, elkezdett gyakorolni, és ma saját jogán népszerű motoros akrobataként (is) tevékenykedik. A főként tüzes mutatványokra specializálódott hölgy remek példája annak, hogy nem csak Amerikában, de öreg kontinensünkön is vannak vállalkozó szellemű, az átlagos (férfi) motorosnál is bátrabb képviselői a gyengébbik nemnek.
Bike Maraton Repeta Túra 2010
A Bike Maraton csodálatos tájakon vezetett keresztül, azonban a legszebb helyek jó részét éjszaka tettük meg, hiszen Ausztria hegyes részei már a sötétség, jégeső és vihar óraira estek. Aki szívesen megismételné a remek útvonalat, azonban most már versenyláz és stressz nélkül – remélhetőleg esőmentesen!), annak itt a remek lehetőség! Aki pedig a versenyre nem tudott, vagy akart eljönni, sokallta a 24 órát egyben nyeregben tölteni, az szintén ne habozzon, is itt a legjobb alkalom az ismétlésre!
Szeptember első hétvégéjeén ugyanúgy Zalaegerszegről indulunk, másnap pedig ugyanúgy Bükre érkezünk (remélem, most annak is sikerül, akinek élesben nem jött össze – mint például az Onroad.hu csapatának), és ugyanazon az úton is megyünk. Most azonban együtt, egy csapatban. Egyszóval itt nem másról, mint egy végig vezetett, szervezett túráról van szó. Az indulás azért van szombaton délelőtt 10-re időzítve, hogy ne kelljen mindenkinek a környéken szállást keresni. Szombat estére egy később publikált helyen szerveznek a bike maratonosok szállást, amely a tervek szerint olyan helyszín lesz, ahol egy megfizethető panzió és egy kemping is van a közelben. Így mindenki megtalálhatja az ízlésének megfelelő éjszakai pihenőt. Este persze közös vacsi, söri, satöbbi…
A tempó végig barátságos, mi több az Ausztriában megengedett sebességek betartása melletti lesz, és a versennyel ellentétben most szakítunk időt egy-két szép hely (pl. Hallstatt) megtekintésére is. A napközbeni étkezés azonban semmiképpen nem lesz éttermes, hiszen az nem férne bele a távolságba. Vasárnap is elkölthetünk egy közös vacsorát a célban (a visszaérkezés idejének függvényében), ahonnan aki akar, még az este haza is gurulhat.
A túrára jelentkezni lehet itt az oldalon is, a kiírásnál folyamatosan bővíteni fogjuk a részleteket. No meg természetesen a szervezők honlapján, a www.bikemaraton.hu oldalon is friss információk várnak mindenkit, aki szeret hosszú távokat megtenni egy jó csapattal, gyönyörű helyeken!
Negyedik Road and Ride futam a Hungaroringen
Teszteltük a Motul defektjavítóját
A hazai Motullal megállapodtunk, hogy élesben próbáljuk ki egyik terméküket, a Tyre Repair-t. Később, amikor a gumissal beszélgettem az áldozati abroncs felszerelésekor, azt mondta, hogy ő még nem látott olyan defektjavítót, ami működött volna. Ez kissé elbizonytalanított, hiszen nem akartunk sem meghamisított videót közzétenni, és természetesen a Motulnak sem akartunk negatív reklámot csinálni.
ElolvasomJön az 1200-es Aprilia Dorsoduro
Az Aprilia 2008 tavaszán adta ki a 750-es, Dorsoduro nevű hipermotóját. Viszonylag hamar, még ugyanazon év októberében hallhattunk először a „felfújt”, 1200-es változat terveiről. Vajon csak a fejlesztés tartott eddig, vagy az Aprilia többi modelljének, az RSV4 Factorynak, az RSV4R-nek, illetve a V4-es Tuononak a fejlesztése vitte el a pénzt? Akárhogy is van, úgy tűnik végre itt az 1200-es V2-es.
Azt egyelőre nem tudni, hogy szándékos kiszivárogtatásról van-e szó, vagy csupán hiba csúszott a gépezetbe, de a új, 1197 köbcentiméteres, V2-es blokkal szerelt élménygyáros masina kézikönyveire utaló hivatkozások kerültek ki az Aprilia honlapjára. A masina fizikai méreteiben kicsit nagyobb a jelenlegi 750-es modellnél. A nagyobb blokk befogadása miatt a vázat megerősítették, a tengelytáv mintegy 2 centiméterrel hosszabb, a tank 4 literes bővítésével annak űrtartalma 16 literre nőtt. A villaszög 1,3°-kal növekedett (így 27,3°-os), ez pedig 10 milliméterrel hosszabb, 118-as utánfutást eredményezett. A futómű aktív elemei teljes állíthatóságú USD teleszkópokból és hátsó rugóstagból állnak. Az erőforrás a jelek szerint igencsak pörgős lesz, a 106 milliméteres furathoz 67,8 milliméteres löket társul. Az új masina saját tömege 212 kg, ami szintén magasabb a 750-es 186 kg-os száraz tömegénél. A hírek szerint két változat készül, egy hagyományos, ABS nélküli, illetve egy ABS-szel szerelt motort várhatunk – az ABS-es modell ma még ritkaság számba menő kikapcsolható blokkolásgátlóval fog rendelkezni. A kézikönyvben kipörgésgátlóra való utalás nem található. A motor várhatóan november elején, az EICMA-n fog debütálni.
Elolvasom
Az MV Agusta újra olasz kézben
A pénzügyi világ összetett és bonyolult mivoltát tükrözi az MV Agusta legutóbbi kori történelme. Trükkök, kötelezettségek és felelősség-vállalások között a márka tulajdonjoga az elmúlt egy évtizedben immár negyedik alkalommal cserélt gazdát.
Az Meccanica Verghera Agusta céget a II. Világháború után alapította az egykori Giovanni Agusta báró két fia, Vincenzo és Domenico. Az akkori nagy olasz gyártók 1957-es GP-versenyzésből való kivonulásával az MV Agusta egy 17 évig tartó sikersorozatot könyvelhetett el: a ’60-as és ’70-es években a márka gépei és az azon ülő élversenyzők nyerték a bajnokságokat. Vincenzo Agusta bárónak, a cég szellemi vezetőjének 1971-es halála után az Agusta igazi vezető nélkül maradt, és nem sokkal az 1980-as versenyévad után beszüntette a gyártást. 1997-ben a Cagiva indította újra a márkát, annak története azonban legalábbis kalandos. A kifejezett prémium-kategóriás, kis darabszámban készülő motorok nem tették sikeres vállalkozássá az Agustát. 2004 decemberében a maláj Proton autógyártó vásárolta meg 70 millió euróért a tartozásokat felhalmozó olasz céget. A márkához kötődő kötelezettségek miatt azonban a malájok úgy döntöttek, a céget jelképes 1 euróért átadják az olasz GEVI SpA-nak. A beruházások és a Husqvarna értékesítése (bár a vételár titkos, pletykák szerint az 93 millió € volt) lehetőséget teremtettek a további működésre. A halmozódó adósságok azonban ismét problémát okoztak, így 2008-ban a Harley-Davidson vette át a cég irányítását. A 70 millió eurós vételár jelentős részét, mintegy 45 millió eurót tett ki az Agusta adósságállományának felszámolása. Az amerikaiak jelentős beruházásokat eszközöltek, új gépsorok kerültek a gyárba és finanszírozták a legújabb háromhengeres masina fejlesztését. Azonban a pénzügyi nehézségek ismét közbeszóltak, a Harley-Davidson a Buell felszámolása mellett az MV Agusta eladásáról is döntött tavaly októberben.
Az olasz segítség, úgy tűnik meghozta gyümölcsét. Bár a tranzakció részletei egyelőre még homályosak, úgy tűnik a cég vezéregyénisége, Claudio Castiglioni ismét egy jó üzletet bonyolított le, a hírek szerint mindössze egy euróért visszavásárolta a vállalatot. Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen egyéb kikötések, illetve megállapodások születtek a háttérben, de az MV Agusta újra olasz kezekben van, és a kilátások egyelőre biztatóak. A cég nem régen jelentette be, hogy értékesítései az év első felében 50%-kal nőttek, ha minden igaz, az új háromhengeres gépük pedig csak a hivatalos bemutatóra vár. A sikerhez remélhetőleg Massimo Bordi vezetése is hozzá fog járulni, az olasz menedzser vezetése alatt a Ducati is prosperált, akárcsak a 2003 óta általa vezetett Same Deutz Fahr csoport, amely mezőgazdasági gépeket gyárt. Remélhetőleg a Brutale, az F4, a jövőbeni F3(?) mellett hamarosan újabb modellekkel örvendeztetik meg a piacot az olaszok.
Elolvasom320-szal száguldó chopper
Az egykor az AMA Pro Racing égisze alatt versenyző, 1998-ban 250-es kategóriában nemzeti bajnoki címet elérő versenyző az aktív sporttól visszavonulva a motorépítés felé fordult. A 2000-es évek elején ez az üzletág fejlődésben volt, bár az utóbbi évek hitelválsága nem tett jót az egyedi gépek gyártásának, értékesítésének sem. Megszokhattuk, hogy az ilyen „feszítős” gépek alapvetően nem a kényelemről, praktikumról szólnak, azonban az ehhez fogható, teljesítményközpontú chopper párját ritkítja.
Roland Sands, az egykori versenyző a „Project 200” elnevezésű tervében egy 320 km/h (200 mérföld/óra) sebesség elérésére képes masina megalkotását tűzte ki célul. A gép egyelőre egy gyári állapotú 106 köbhüvelykes Victory blokkal rendelkezik, s ezzel „csupán” 235 km/h-ás (147 mi/h) tempót sikerült elérni, így a projekt következő lépése egy turbófeltöltő beépítése lesz. Bár a gép kissé szokatlan, de legalább annyiban megegyezik a legtöbb egyedi cruiserrel, hogy a kanyarodásban ez sem jeleskedik.
ElolvasomBemutatkozik a Radar-SMS szolgáltatás
Sajnálatos emberi tulajdonság a struccpolitika, amikor is addig nem vagyunk hajlandók tudomást venni valamiről, ameddig a bokánkat meg nem ütjük miatta. „Ugyan, az én számítógépem/mobiltelefonom miért romlana el? Ilyesmi csak mással történhet meg!” – mondjuk, ameddig be nem üt a baj. Akkor aztán napokig nem térünk magunkhoz a sokktól: elvesztek az adataink, és egy vagyonba kerül helyreállíttatni őket…
Hasonlóan viszonyulunk a sebesség-túllépéshez is a legtöbben. Hiszen többnyire azért nem vagyunk notórius száguldozók. Ugyan szerencsés módon nekünk elöl nincs rendszámtáblánk, autóval pedig a traffipaxoktól tartva már egészen jól hozzászoktunk, hogy nem, vagy csak egészen picivel lépjük túl a megengedett sebességet. Motorral sajnos sokkal könnyebb… Vannak, akik a rendszám letakarásával, felhajlításával próbálkoznak – a hatósági jelzés megrongálásáról azonban nem árt tudni, hogy bűncselekményi súlyú kategória, nem szabálysértés. Ezért nem biztos, hogy megéri ezzel operálni. Marad tehát az árgus figyelés: azzal áltatjuk magunkat, csak észrevesszük, amikor elgurulunk egy radaros kocsi mellett, és lelassítunk, mielőtt elkészülne a méregdrága álló- vagy mozgókép. Sajnos saját tapasztalatból mondhatom: ez nem minden esetben sikerül. Mindannyiunkkal megeshet, hogy egy pillanatnyi figyelmetlenség miatt beleszaladunk egy sebességmérésbe.
Sajnos Magyarország az indokolatlanul kitett vagy éppen „ott felejtett” sebességkorlátozó táblák hazája. Tőlünk Nyugatra az útépítés befejeztével azonnal viszik el a korlátozásokat – az önkormányzat csúnyán megbüntetné a kivitelező céget ellenkező esetben –, na de nálunk… Hogy egy gyakorlati példát mondjak szűkebb lakóhelyem közeléből – a baj az, hogy kis gondolkozás után mindannyian tudtok –, az immáron több mint egy hónapja befejezett érdi útfelújítás teljes hosszában, mintegy 4 kilométeren ott van a sok-sok 30-as korlátozó tábla. Pedig felfestették az útburkolati jeleket és befejezték az útpadka murvázását is. Munkások hetek óta sehol, csak piros körben a 30-as számok.
A sebességmérő-autókkal pedig kivétel nélkül oda állnak be, ahol nagy eltéréseket rögzíthetnek a lézeres mérőberendezések, nem pedig a balesetveszélyes részeken csapnak le a valódi, veszélyes gyorshajtókra. Tudjátok, hogy immáron sokszor tízmilliárd forintot hajtottak be rajtunk (szerencsére az összes közlekedőn, nem csak a motorosokon), mióta bevezették az objektív felelősség rendszerét? Hiszen azóta nem a gyorshajtó egyén megbüntetése a cél, csupán a pénz behajtása, minél nagyobb mennyiségben! És még mi, motorosok is hiába dugjuk homokba a fejünket: ez bizony sajnos nagyon könnyen megtörténhet velünk is!
Mit tehetünk hát? Egy radar-előrejelző készülék beszerzése és beszereltetése komoly összegbe kerül – ez valóban csak azoknak éri meg, akik állandóan száguldoznak. Na de mi nem vagyunk ilyenek, tehát egy lézer-blokkoló bőven több mint 100.000 forintnyi költsége normális, ésszerű motorozás mellett aligha térül meg. Arról nem beszélve, hogy ha véletlenül külföldre tévedünk velük, ott bizony igen zabosak a rend őrei, ha ilyen rendszert találnak a járművön! Marad tehát a szembejövő közlekedőtársak villogtatásában való reménykedés, vagy a struccpolitika, hogy „csak észreveszem időben”?
A jó hír az, hogy van megoldás a problémára. Ugyanúgy az autósok, motorosok, közlekedők összefogása kell hozzá, mint a szembejövő figyelmeztetése esetén – de most, a mobil telefonok korában miért ne használnánk ki annak előnyeit? Így született meg a Radarsms.hu közössége, amelynek célja, hogy tagjai a reflektor felvillantásához és ujjaik körkörös mozgatásához hasonlóan, csak sokkal hatékonyabban értesíthessék egymást a leselkedő egyenruhás operatőrökről. A rendszer alapadatként tartalmazza a rendőrség által megadott várható mérőhelyeket, amely kiegészül a felhasználók által SMS-ben beküldött adatokkal, így egy valóban naprakész adatbázis jön létre. Amint nagyobb fuvarozó cégek és taxi-társaságok is csatlakoznak, villámgyors és pontos mérőhely-listával rendelkezik a rendszer, amely minden regisztrált tagja számára hozzáférhető.
Mit kell tenni a szolgáltatás igénybevételéhez? Mindössze regisztrálni a www.radarsms.hu internetes oldalon, majd akár ingyen is kipróbálhatod a rendszert. Ehhez mindössze barátaiddal, ismerőseiddel kell megosztani az információt (E-mailben vagy a népszerű közösségi portálok segítségével), hiszen minden meghívott után hűségpontokkal gazdagodik a saját kereted. Amennyiben SMS-ben regisztrálsz, máris kapsz 500 forintnyi induló összeget. Ha pedig saját magad szúrsz ki egy traffipaxot valahol, és veszed a fáradtságot, hogy azt beküldd, szintén gyarapszik a felhasználható forintjaid mennyisége – így tudjuk hatékonyan segíteni egymást az utakon. Gyakran használt útvonalaidat egyébként testre is szabhatod, így ezekről napi szinten megkaphatod az értesítést, hogy les-e valahol veszély rád. Mert higgye el mindenki: utólag könnyű okosnak lenni, de előre sokkal-sokkal olcsóbb!
Elolvasom
Harc a trónért
Amikor az első hírek megjelentek a Yamaha új túraendúrójáról, minden cikkben, minden megjelent hírben azzal a kérdéssel szembesülhettünk, hogy vajon jobb lesz-e, mint a GS. Ezzel a kérdésfeltevéssel akaratlanul is a GS-t ismerik el az etalonnak, még azok is, akik egyébként erről nincsenek meggyőződve. Még olyan megfogalmazást is olvastam, amelyben a szerző arra volt kíváncsi, hogy vajon jobb-e, mint a GS Adventure. De ha így vetjük fel a kérdést, akkor igen gyorsan választ kapunk erre, hiszen nem. Messze elmaradnak a Tenere képességei a GS Adventure által nyújtottak mellett. Egy GS Adventure ugyanis nem csupán egy GS 33 literes tankkal. Az ugyanis egy teljesen más motor: hosszabb rugóutak, nagyobb szabadmagasság, megerősített védelem a sérülésekkel szemben, no és az akár 6-700 kilométer közti hatótávolság.
(Korábban a BMW R1200GS és a Yamaha XT1200Z Super Teneré is járt már teszten szerkesztőségünkben.)
Minimális különbségek
Azt javaslom maradjunk tehát a „sima” GS-nél ha nem akarjuk ilyen röviden lezárni a kérdést. Így azonban már nem is olyan egyszerű a válasz. Ugyanis mintegy ötszáz megtett kilométer után még mindig azt mondtam volna egy nekem szegezett „melyiket vegyem?” kérdésre, hogy amelyiknek jobban tetszik a műszerfala! Tudniillik a motoron ülve a táj mellett ez a másik olyan elem, amelyet a legtöbbet nézegetjük. Azt gondoltam ugyanis, hogy normális közúti használat esetén nem, vagy csak alig lehet különbséget találni a két motor között. Persze van amiben a BMW többet nyújt – például rendelhető hozzá elektromos futóműállítás, egyszerűen variálhatóak a dobozok méretei, fokozatmentesen és szerszám nélkül állítható a szélvédő, satöbbi – de van amiben a Yamaha tűnik jobbnak – egy picit laposabb rajta a térdszög és nem csupán az átlag, de a pillanatnyi fogyasztást is kiírja. Ennek segítségével azonnal láthatjuk, mennyivel büntet minket a motor a nagyobb tempó miatt. Szóval le sem tudják tagadni, hogy azonos feladatra, azonos célcsoportnak készültek, de egy picit azért különböznek.
Ezek a különbségek azonban olyan kicsik, amelyek alapján nem dönthetünk egyértelműen egyik motor mellett sem. Legalábbis addig, amíg nem vagyunk kíváncsiak a motorok által elérhető maximumra. Azonban amikor belénk bújik az ördög és elkezdünk egy kissé forszírozott tempóban fogócskát játszani egy szerpentinen (természetesen a biztonságot végig szem előtt tartva), a kis különbségek hirtelen nőni kezdenek. Ilyenkor már érezni, hogy a BMW-nek azért jobb a futóműve. Pedig a Yamahának sem kell szégyenkeznie, majdnem tökéletes.
De csak majdnem. Már rövid ismeretség után is hagyja, hogy önfeledten koptassuk a lábtartó csavarjait, közben a legkisebb felállító nyomatékkal sem zavarja az örömünket és fékezés közben is majdnem annyira semlegesen reagál, mint a BMW sokkal összetettebb futóművével. Bár ha nem ideális alattunk az aszfalt a kanyar közepén, a motor egy picit elkezdi dobálni utasát, de a kijelölt ívet még ilyenkor is tökéletesen tartja, sőt még arra is hajlandó, hogy engedelmesen módosítsa azt, amennyiben arra kényszerülünk. A BMW ehhez képest csak annyiban más, hogy jobban elkülönül egymástól a fékezés, az úthiba elnyelő képesség és az irányítás funkciója. Mintha nem is ugyanarra az elemre hatnának ezek az erők. Emiatt jóval nehezebb a GS pilótájának a motorját kihozni a sodrából.
De persze nem is ez a célja, hanem élvezni, hogy milyen készségesen reagál a gáz-, vagy a fékkar által közvetített parancsokra a motor. A féknél maradva meg kell jegyeznem, hogy a bömösön a nyomáspont egy árnyalattal határozottabbnak hat. Egy rövid holtjáték után mintha felütközne a kar valamiben, annyira határozott, de a japán gépnek sincs e téren szégyenkezni valója. Cserébe viszont a Yamaha fékkarján finomabbak az ABS szabályzásának visszajelzései és a hátsó fék használatakor sem avatkozik be olyan korán és hirtelen. Azonban ha nagyon hamar meg szeretnénk állni, feltűnő, hogy a Teneré elkezdi csóválni a farát, jelezve, hogy túlságosan is elkönnyült a hátulja. Az ember azt várja, hogy vajon melyik irányba fog kitörni, ám szerencsére ez nem következik be és csak a BMW-vel összevetve tűnik fel ennyire, mert azon még ilyenkor is olyan érzés ülni, mintha sínen menne.
Ki a precízebb?
De hagyjuk is a féket! Hiszen mindkét motor rendelkezik akkora motorfékkel, hogy az elegendőnek tűnik egy normális lassítás erejéig a kanyarvadászat során, arról nem is beszélve, hogy a gázt húzni sokkal élvezetesebb. Itt is azt tudom mondani, hogy nagyon nagy különbség nincs a két erőforrás között. A GS ugyan szélesebb fordulatszám-tartományban használható, de a Teneré ezt a kis gyengeségét ügyesen álcázza a nagyon jól eltalált fokozatkiosztásaival. Tulajdonképpen észre sem lehetne venni a különbséget, ha a kanyarból kifelé jövet a kigyorsítások alkalmával nem váltjuk el magunkat.
Amennyiben a Teneré hiányzó fokozat-kijelzője miatt, vagy a GS-en egyszerűen nem arra figyelve a kelleténél eggyel magasabb fokozatban nyitjuk rá a gázt, hamar rádöbbenhetünk, hogy a GS mennyivel jobban húz a pincéből. Csak a markolaton kell csavarni egyet, míg a Teneré ilyenkor azonnali visszaváltást követel. Ettől a GS-sel lágyabbnak, könnyedebbnek érződik a kanyarvadászat, míg a Teneré lovasa azt hiheti, hogy most aztán nagyon megyünk, pedig nem. A BMW-vel tehát viszonylag könnyen magunk mögé tudjuk utasítani a Yamahát, amennyiben hasonló képességű pilóták motoroznak együtt.
Cserébe viszont a Super Teneré elkápráztat minket a kétféle gyújtástérképpel. Igen hasznos extra még úgy is, hogy a kétféle mód (Touring és Sport) között alig van eltérés. Tulajdonképpen csak alacsony vagy közepes fordulaton a gázreakciók között lesznek különbségek, nem lesz egy éppen felújítás előtt álló beteg négyszázasunk a gyengébbik mód használatakor sem, mint például az Aprilia Mana esetében. Amennyiben a műszerfalon nem látnám, hogy épp melyik van aktiválva, sokat kellene gondolkodnom, hogy kitaláljam. Ami miatt mégis hasznos találmány, az a városban, vagy a nagyon forgalmas útszakaszokon alacsony fordulaton lágyabb, nyugodtabb járású motor: nem fog utasunk sem hányingerrel küszködni a poroszkálás során, hiszen a gázra azért érezhetően finomabban reagál a motor ilyenkor.
Az XTZ nagy folyadékkristályos kijelzője elég sok hasznos információról tájékoztat. Ha lenne rajta fokozatkijelző, ezen a téren semmivel sem maradna el a BMW-töl. Az azonban nagy kár, hogy a kijelzett adatok igen pontatlanok. Az még hagyján, hogy a sebességmérő durván csal felfelé, de a megtett távolság is többnek látszik az órán, mint amit a valóságban mentünk. Ezek után nem is csoda, hogy többet kell tankolni a motorba, mint amit a fogyasztásmérő alapján gondolna az ember. Pedig a kijelzett érték mindig pontosan egyezett a két motor esetében (jellemzően 4.6-4.8 l/100km), de a Yamaha ennél többet kért majdnem fél literrel.
Hol van itt a japán precizitás? Arról nem is beszélve, hogy míg a GS-nél a markolat elengedése nélkül megkapunk minden szükséges információt, addig a Teneré esetében ehhez el kell engednünk a kormányt, és az óra alatti gombokkal tudjuk csak elővarázsolni a kívánt értéket. Vannak még bosszantó apróságok a japán cirkáló esetében, mint például a gyári dobozok zárjai, amelyek túl nagy erővel terhelik a kulcsot, vagy az utas lábtartójának szerencsétlen elhelyezése, minek következtében annak lába vagy a dobozhoz, vagy a vezetö lábához ér minduntalan hozzá. Ezeket azonban meggyőződésem szerint a hangvillások rövidesen kijavítják majd. Látszik, hogy a Yamahánál ez egy friss modell, míg a GS már sok évet és nem egy frissítést tudhat maga mögött.
Mondd, te kit választanál?
Igazából, ha a trónról nem is sikerült most lelökni a GS-t, már semmiképp sem ülhet olyan nyugodtan a babérjain, mint eddig. Hiszen a mostani kihívója összességében nem rosszabb nála, csak a részletein kellett volna még dolgozni egy kicsit, hogy az apróságok terén is legalább ilyen nagyszerű legyen. Hangsúlyozni szeretném azonban, hogy ezen apróságok egyike sem olyan mérvű, ami miatt bárkit is lebeszélnék a Teneréről, viszont én mégis a GS-t ajánlanám. A látszólagos ellentmondás feloldásához hadd hozzak egy példát az autók világából. Tételezzük fel, hogy valaki új családi mindenest akar venni és már csak két jelöltje maradt, egy Audi A3-as és az Opel Astra. Ha emberünk a puszta adatokat nézi, alig talál különbséget a két autó között. Egyik egy hangyányival jobban gyorsul, a másik talán ennyivel kevesebbet fogyaszt. Az egyikben nagyobb a csomagtér, míg a másik csendesebbnek érződik. Persze az Audinak kifinomultabb a futóműve és precízebb a váltója, de ezek a különbségek csak versenypályán juttatják előnyösebb helyzetbe az A3-ast.
Viszont feltételezhetően senki sem vesz annak alapján új autót a család számára, hogy mennyi idő alatt lehet vele körbeérni akármelyik Ringen. Sokkal inkább számít, hogy milyen az utastérben a felhasznált anyagok minősége, és mennyire érezzük úgy, hogy ez az autó egy kis luxussal is kényeztet amellett, hogy kevesebb az olyan dolog rajta, amely nem nyeri el maradéktalanul tetszésünket. Igen ám, de egy A3-as 30 százalékkal is többe kerülhet, mint egy hasonló teljesítményű Astra. Erre nehéz észérveket felhozni. Itt már csak az érzelmek dönthetnek. Nem is csoda tehát, ha sokaknak inkább egy Opel kulcsa lapul a nadrágzsebében. Ők a józan emberek, akik a szívük helyett az eszükre hallgattak, mindamellett, hogy az Astra is egy pontosan olyan autó amilyennek annak 2010-ben lennie kell. Most pedig térjünk vissza a tesztben szereplő motorjainkhoz úgy, hogy közben eljátszunk a gondolattal: az Audi A3-as semmivel sem drágább, mint az Opel Astra…
(Csak a teljesség kedvéért, utószó gyanánt: egyező felszereltségre hozva a két motort a GS a drágább, mintegy 6-7 százalékkal haladja meg ebben az esetben a Super Teneré bekerülési költségét. A különbség tehát ezen a téren sem meghatározó.)
ElolvasomKözelgő születésnap
Elég sok Gixxert látni a közutakon, de félreértés ne essék, ez egy keményvonalas versenymotor, amely mindig is meghatározó volt kategóriájában. Az első, 750-es modell tömege az új hűtési rendszernek hála alacsonyabb volt vetélytársainál, a konstrukció sikerét pedig a kezdetektől elért versenygyőzelmek és a folyamatos fejlesztések alapozták meg. A méltán híres GSX-R modellcsaláddá 1996-ban vált, amikor is a „Sevenfifty” kisöccse, a 600-as változat is a piacra került.
Elolvasom

















