2010. január

hónap bejegyzései

2010. január

hónap bejegyzései
Thumbnail
Fantasztikus prototípus a múltból

Fantasztikus prototípus a múltból

Amikor egy-egy új motorkerékpár prototípusa felbukkan a sajtóban, hosszasan szoktuk elemezni minden apró részletét. A képen látható kísérleti járgány vonalvezetése bizony megihlethetne sok mai tervezőt is – tegyük csak mellé például egy Triumph Rocket III fotóját (megtaláljátok a galériában).

A vonalvezetés ma is megállná a helyét (lásd a galériát!)

Nos, az egészen modern vonalú gőzmotort 1836-ban építette apa és fia, azaz George és Robert Stephenson (igen, valóban utóbbihoz köthető a járműtörténelemben is meghatározó szerepet betöltő Rocket lokomotív megalkotása!), és talán elmondható, hogy kortalanul szép művet hoztak létre.

A járművet a közelmúltban fedezték fel egy elhagyott műhelyben. Hogy a maga korában miért nem aratott sikert, azt nem tudjuk megmondani – talán a kötött pályás és az egyéni közlekedés nem volt kellően összeegyeztethető, hiszen akkor már a kor szellemének megfelelően a ló sokkal szabadabb mozgást jelentett.

Elolvasom

Thumbnail
BMW S1000RR a 700 lóerős Corvette ellen. Van esélye?

BMW S1000RR a 700 lóerős Corvette ellen. Van esélye?

A Corvette két adata ismert: 700 lóerős és 3,4 másodperc alatt van százon. Így álló helyzetből valószínűleg esélyes a 190 lovas BMW, azonban nagyobb tempóknál igen nagy a bizonytalanság a párbaj kimenetelét tekintve.

Az összecsapást egy német repülőtéren vették fel a német RTL munkatársai. Nem árulom el a kimenetelét, de egyet biztosan ki merek jelenteni: érdemes végignézni! Például a motorral bemutatott „bemelegítő” közel 200 kilométer/órás egykerekezés miatt is…

Elolvasom

Thumbnail
Buell Racing: az első darabok elkeltek

Buell Racing: az első darabok elkeltek

1125RR a pályán

A pénzügyi válság talán a Harley-Davidsont érintette a legkomolyabban: gyárakat zárnak be és munkásokat bocsátanak el. Helyzetük stabilizálása érdekében még a Buell Motorcycles felszámolását is „bevállalták”. Eric Buell szomorúan jelentette be egykori cégének megszüntetését, de néhány héttel később már jóval boldogabban láthattuk, amikor hírt adott a Buell Racing megalapításáról. Most újabb jó hír érkezett: az új csapat eladta első két versenymotorját. A két ERB1190RR-t a németországi Pegasus Race Team vette meg, akik tavaly az 1125RR motorokkal versenyeztek. Ezekkel a gépekkel is az európai Sound of Thunder versenysorozatban vesznek majd részt.

Eric Buell nyilatkozata:

Nagyon örülünk, hogy a Pegasus Race csapat az első a világon, akik az új 1190RR-t választották. Az évek során lenyűgözött szervezetük minden részlete, és tudom, hogy jól fognak teljesíteni. Évek óta keményen dolgozunk azért, hogy kifejlesszük ezt a motort, megszervezzük saját, versenyzéssel foglalkozó részlegünket, amivel megkezdhetjük a piac minden korlátozás nélküli ellátását a legkiválóbb versenyalkatrészekkel és technológiákkal.

Mindeközben a H-D a Liquid Asset Partners nevű michigani cég segítségével megkezdte az egykori Buell Motorcycles felszámolását, az egykori cég javainak darabonkénti értékesítését. Január 28-tól 30 napon keresztül minden, az egykori Buell motorok gyártásához szükséges eszköz, berendezés megvásárolható lesz a helyszínen.

Elolvasom

Thumbnail
Jön a TTX-GP filmen: a Charge

Jön a TTX-GP filmen: a Charge

Éppen egy évvel ezelőtt számoltunk be róla, hogy szervezés alatt áll a világ leghíresebb közúti motorversenyének elektromos versenygépek számára kiírt változata. Azóta nem csupán sikeresen lebonyolították a futamot, de azt filmen is megörökítették!

Az „igazi” Man-TT-ről készült, Faster (Gyorsabban) című film rendezőjét ugyanis annyira felcsigázta az amperszagú futam, hogy azt dokumentálta is. Az alkotás címe stílusosan Charge (Töltés) lett, a kommentátora pedig szintén a motorozás iránt talán leginkább elkötelezett színész, Ewan McGregor.

A dokumentumfilm betekintést enged a csapatok berkeibe, hogyan gondolták újra a motorversenyzést, a versenymotor-építést az új kihívásoknak megfelelően. A film bemutatójában a MotoCzysz csapatról láthatunk rövid részleteket. Íme a film bemutatója, amely nekem bizony meghozta a kedvem a z alkotáshoz.

 










Elolvasom

Thumbnail
A Peugeot nevet változtat

A Peugeot nevet változtat

Peugeot Scooters (geléria nyílik)

Találós kérdés is lehetett volna, hogy melyik a legrégebben folyamatosan működő európai motorgyártó. A válasz a Peugeot, akik 1903 óta megszakítás nélkül készítenek motorkerékpárokat. Az utóbbi években, évtizedekben ugyan „csak” robogókat és kisköbcentis motorokat bocsátanak piacra, azaz a mindennapokban igencsak hasznos masinákat. A Peugeot gyártási volumene nem jelentős az olasz és japán konkurenciához viszonyítva, ugyanakkor a cég hosszú évek óta több száz embernek munkát, több ezernek pedig olcsó közlekedési eszközöket kínál. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy már tavaly felmerült az alkalmazottak számának csökkentése, mivel a válság a franciákat sem kerülte el.

Az új év beköszöntével új stratégiát hirdet a gyártó, amelynek hangsúlyt egy új névvel és emblémával igyekszik adni. A Peugeot Scooters a Milánóban bemutatott e-Vivacity elektromos és Evolution 3 hibrid robogókkal egy környezetbarát járműveket gyártó cég képét igyekszik kialakítani magáról, amely történelméhez méltó módon innovatív technikát kínál vásárlóinak.

 

Elolvasom

Thumbnail
Triumph: köszönjük, jól vagyunk

Triumph: köszönjük, jól vagyunk

Triumph Street Triple - 2010-ben sárga színben is megvásárolható

A hosszú ideje tartó pénzügyi válság hatása a motorkerékpár-gyártókra egyelőre ugyan nem hatott olyan negatívan, mint a gépkocsikat gyártó cégekre, de a gondok ebben a szektorban is érezhetők. Az Onroad virtuális hasábjain is számos hírben adtunk számot a cégek megszorításairól, termelésük csökkentéséről és elbocsátásokról. A 2009-es év végével egyre több statisztikai adat áll rendelkezésre, az Egyesült Államokban most az a nyerő, aki a legkevesebbet veszti, de Európában sem sokkal jobb a helyzet.

A Bonneville T100 fekete fényezéssel is rendelhető az új évbenIlyen körülmények között meglepő hír, de a Triumph értékesítései a nemzetközi trendekkel ellentétes irányba mozdultak el. Saját hazájában, az Egyesült Királyságban a patinás gyártó 2009-ben 26%-kal több új motort adott el, mint előző évben. Számszerűleg ez 7450 új masina értékesítését jelenti, ráadásul ezek a gépek mind a nagyköbcentis motorok közül kerülnek ki. A Triumph kis gyártónak számít, a termelési volumen messze elmarad a japán, német vagy éppen az amerikai versenytársaké mögött, ugyanakkor a jelek szerint jól alkalmazkodott a helyzethez. Novemberben a legnépszerűbb márka volt hazájában, míg decemberben csak 1 darabbal adott el kevesebb nagymotort, mint a piacvezető Honda. 2009-es eredményével a Triumph Nagy-Britannia negyedik legsikeresebb motorkerékpár-gyártójának számít (9,2%-ról 13%-ra nőtt hazai piaci részesedése), míg a világszerte jegyzett eladások terén 3,4%-os tortaszeletét feltornázta 4,4%-ra.

Elolvasom

Thumbnail
Nyerd meg az ajándékot! – 12. forduló

Nyerd meg az ajándékot! – 12. forduló

 

Megfejtésként a látható járműrészletet tartalmazó cikk linkjét kérjük beküldeni!

Jelenlegi állás:
 -
versysfun: 3 pont
 
Yoda: 3 pont
 - Dugo85: 2 pont
mittudomain: 2 pont
 -
shcayo: 1 pont
Lombardo: 1 pont

 

 

Milánóban kaptunk egy pofás kis MV Agusta sajtóanyagot. A cég logójával ellátott tollat és pendrive-ot. Úgy döntöttünk, hogy ezt egy nyereményjáték nyomán átadjuk az arra legérdemesebb olvasónak.

Az nyer, aki legelőször válaszol ötször egymás után leghamarabb a feltett kérdésre. Mivel olyan kérdést nehéz nektek feltenni, amire nem tudtok válaszolni, legalább a válaszadás gyorsasága vigyen egy kis izgalmat a játékba.

A kérdéseket természetesen genyó módon váratlanul fogjuk feltenni, hogy aki MV Agusta pendriveot szeretne nyerni, annak éjjel-nappal az Onroadot kelljen nyomogatnia.

Elolvasom

Thumbnail
A Dakar legjobb képei

A Dakar legjobb képei

A Dakar 2010 legjobb képei (galéria nyílik)

Bevallom őszintén, a „Dakar” számomra egyre kevésbé szimpatikus. Ugyan a résztvevők teljesítménye megkérdőjelezhetetlenül tiszteletre méltó, de az eredeti helyszíntől távol, néhány gazdag, vagy a vállalkozáshoz elég szponzort összeszedő hóbortos ember számára megrendezett kérdéses sportértékű rendezvény, amivel kapcsolatban már olvashattunk gyomorforgató híreket.  Íme néhány jól sikerült kép Dél-Amerikából, az idei versenyről. (Bár a profilunk a motorokhoz köt minket, az autósokat is benne hagytam.)

Elolvasom

Thumbnail
Motorozz Afrikában Charley Boormannal!

Motorozz Afrikában Charley Boormannal!

A világ talán legismertebb motoros párosának egyik tagjáról van szó. Charley a világhírű színész, Ewan McGregor társaságában már két világkörüli utat tett: Angliától keleti irányban körbemotorozták a Földet a Long Way Round nevű útjukon, majd Skóciától Fokvárosig haladtak Dél felé a Long Way Down során. Közben Ewan felhagyott – reméljük, csak átmenetileg – a hosszú motoros utazásokkal, társa azonban rendületlenül rója a világot BMW-je hátán.

Most egy páratlan alkalom kínálkozik mindazoknak, akiknek megadatik, hogy éjlenek a lehetőséggel (és gyorsan is reagálnak). Ugyanis mindössze 25 motoros nevezhet be arra a túrára, amely a Moto Adventures szervezésében 2010 augusztus 15-én indul Fokvárosból, és a zambiai Viktória Vízesésnél ér véget. (A cikk megjelenésekor már csak 17 vezető és 3 utas számára volt hely!)

A kaland előtt minden résztvevő kétnapos felkészítést kap Simon Pavey-től, aki a két színész instruktora is volt. A tréning Walesben lesz, majd Fokvárosba repülve mindenki átveszi BMW R1200GS vagy F650GS motorkerékpárját, és elindul a 16 napos kaland!

A kaland szót persze némileg zárójelbe kell tenni, hiszen az út során minden luxusban részesülnek a résztvevők: a legjobb helyeken lesznek az étkezések és a szállások is. Sőt, a két kísérőteherautónak köszönhetően még a személyes poggyászukat sem kell saját motorjaikon szállítaniuk. A menet elején viszont végig ott fog motorozni Charley, az esti tábortüzek mellett pedig biztosan nagy élmény lesz hallgatni motoros történeteit.

Nyilván mindenki kitalálta, egy ilyen kaland nem olcsó mulatság, én azonban sokkal rosszabbra számítottam. A részvételi díj ugyanis 6950 euró (amennyiben valaki utast visza, annak 4950), amely a repülési költségeken kívül mindent tartalmaz. Belegondolva, hogy sokan ennél több pénzért mennek el Afrikába néhány szegény állatot lemészárolni, én biztosan inkább motoroznék!

Bővebb információ és jelentkezés ITT.

Elolvasom

Thumbnail
Szokatlan múzeum: oldalkocsis motorok

Szokatlan múzeum: oldalkocsis motorok

Bevallom őszintén, az oldalkocsis motorozás, mint oly sok motorosnak, számomra sem vonzó. Ennek ellenére szívesen megnézem ezeket a gépeket, hiszen a kettő (három) keréken közlekedés egy érdekes fajtája. A régi időkben az vett motort, akinek nem volt pénze autóra, az oldalkocsis motor pedig egy olcsó alternatíva volt egy kis család számára. Nem véletlen, hogy a háború után számos olasz robogóhoz is készült oldalkocsi. Cingoliban, egy olasz kisvárosban található az a múzeum, amely az ilyen járművek bemutatására specializálódott. A furcsa vonzódás talán nem véletlen: az olasz oldalkocsis krosszversenyek egyik pályája a város mellett található – ez ráadásul a nemzetközi bajnokság olaszországi állomása is. A múzeumban számos eredeti, felújított vagy éppen replika oldalkocsit láthatunk a fő kiállításon. A másik érdekes tárlat néhány híres filmben használt motort mutat be, ezek többsége ugyan csak másolat, de néhány eredeti darab is található itt. Különlehesség, hogy néhány modellt korhű környezetben mutatnak be, egy katonai motor például „hadszíntéren”, a filmekben szerepelt modellek némelyike pedig a legemlékezetesebb filmbeli jelenet egy-egy pillanatát idézi fel.

A múzeum Rossi szülőfalujától nem messze található, ha valaki a környékre tervez túrát, feltétlenül ejtse útba Cingolit – ugyan a múzeum most időszakosan zárva van, de a turista szezon kezdetére várhatóan újra megnyitják.

Elolvasom

Thumbnail
Mikor jön az FZ8 és mennyibe fog kerülni?

Mikor jön az FZ8 és mennyibe fog kerülni?

Az XJ6 és a Diversion bevezetése után kérdésessé vált a korábbi évek egyik legnépszerűbb Yamahájának, az FZ6-nak (és természetesen S változatának) a sorsa. A találgatások már a tavalyi szezon végén megkezdődtek, a nemrégiben közzétett első hivatalos kép (amely ugyan csak a csupasz modell lámpatestét mutatta) hatására pedig megélénkültek. Még decemberben kétféle számítógépes montázs is megjelent, amelyek az FZ6, az FZ1, és más konkurens modellek elemeit ötvözték. Egy dolog biztos: a motor nem így fog kinézni. A megjelenésről egyelőre semmi hír, így a szokásos modelbevezetéseket figyelmbe véve sokan csak a szezon végére várják a motor érkezését.

Variációk egy témára (galéria nyílik)

Ugyanakkor egy másik fontos kérdés is felmerült, amelyet már személy szerint jómagam is megvitattam motorkereskedő cimborámmal. A jelenlegi, visszaeső értékesítések mellett nagyon fontos kérdés az új gép ára. Megszokhattuk, hogy a Yamaha motorjai nemcsak kidolgozottságban, de árban is kissé a konkurensek felett állnak. Az FZ1 ára piactól, évjárattól, felszereltségtől függően 10.500 – 11.500 euro, az FZ6 pedig 7.000 euro körül mozog. Természetesen speciális akciók esetében ettől az ár lehet alacsonyabb is, de induljunk ki ezekből a számokból. Francia újságírók az új (csupasz) modell árát 8.000 euróra becsülik. (Ugyanezen források az új Super Teneré árát 15.000 euróra várják.)

Újdonságról beszélünk, modellbevezetés ide- vagy oda, a várt technikai frissítés mellett, ismerve a Yamahák aprólékos kidolgozottságát, véleményem szerint ez egy túlságosan optimista becslés. A magyarországi helyzetet tovább bonyolítja a regisztrációs adó és az importőr által kénytelen-kelletlen használandó hosszabb időszakra meghatározandó euro-forint átváltási árfolyam. Személy szerint engem is érdekel ez a modell, az általam várt mintegy 2,9-3,2 millió forintos ár azonban megkérdőjelezheti a motor hazai sikerét. De ki tudja, ha egy motoGP-ből származó 800-as, pszeudo V4-es aggregát lenne az FZ8 modellek erőforrása, ez ár kifejezetten vonzóvá is válhatna…

Elolvasom