terep

cimke

terep

cimke
Thumbnail
Két mázsa a fosóhomokon

Két mázsa a fosóhomokon

Nevadában szerveznek egy „Taste of Dakar” – vagyis „A Dakar íze” – névre keresztelt rendezvényt, amelynek célja, hogy az érdeklődők megízlelhessék az igazi sivatagi motorozást. A Death Valley-ben szervezett eseményre a beugró 269 dollár (bő hatvanezer forint), amely a motorok használatán és a valóban a Dakaron edződött profi segítőkön (közülük a legnevesebb a dobogós helyezéssel is rendelkező Jimmy Lewis) kívül persze a teljes napi ellátást is tartalmazza.

Az árnyékról elég határozottan felismerhető a KTM 990 Adventure. Így használja egy profi...Idén február 22-24 között rendezték a bulit, amelyen többek között az alábbi kis film is készült. A kamera történetesen az ex-Dakar-dobogós Jimmy sisakján van, aki egy KTM 990 Adventure nyergében (illetve lábtartóin, mert le nem nagyon ül) halad igen tempósan a dűnék között. A gép persze nem teljesen széria, hanem a Baja kivitel, abszolút ide való off-road abroncsokon. Aki pedig előtte-mellette nyargalászik, az Johnny Campbell egy gyári Honda CRF 450 Rally, vagyis a legújabb japán Dakar-versenygép hátán.

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Minden idők egyik legspécibb háromkerekű motorja

Minden idők egyik legspécibb háromkerekű motorja

Jon Parson a repülőgép-iparban tevékenykedik mérnökként. Tizenhat éves kora óta motorozik, és volt már mindenféle járműve: sportmotor, túramotor, endúró, quad… Azonban mindvégig volt valamilyen megmagyarázhatatlan hiányérzete. Mint mondta, kevésnek érezte a tapadást…

Jon Parson és az ő életműveÍgy 2006-ban megalapította a Dynamic Design Studio nevű vállalkozást, hogy megvalósítsa elképzelését: a háromkerekű, általa tökéletesnek tartott motorkerékpárt. (Persze a „motorkerékpár” elnevezés nem is pontos erre a szerkezetre.) Voltak közben működő prototípusai, mostanra azonban elkészült a végleges koncepcióval. A végeredmény döbbenetes.

A gépnek két hajtott-, két kormányzott- és három fékezett kereke van. Döbbenet...A motornak (amely a MIL III névre hallgató prototípus) elöl van egy hagyományos futóművel ellátott kereke, hátul pedig egymás után kettő. Ezeknek azonban teljesen független a felfüggesztése. Értelemszerűen a hátsó kettő  hajtott, ami az igazi meglepetés, az azonban az, hogy a leghátsó a hagyományos elsővel együtt kormányzott. Így a mérnök elérte azt, hogy az első kerék megcsúszása esetén is van egy irányt tartó kereke. Ráadásul mind a három kerék fékezett, így a lassulás terén is minden bizonnyal javulás tapasztalható (már csak a nagyobb tapadó felület miatt is). Íme a bizonyíték mozgóképen:

A gép állítólag sorozatgyártásra érett, ehhez keres a mérnök jelenleg együttműködő partnereket. Személy szerint a Triumphot és a Kawasakit részesítené előnyben, de mindenkivel szívesen tárgyal. Elérhetősége: jon@dynamicsdesignstudio.com.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Izommotor bütykös gumikon: terepgép lett a BMW S1000RR?

Izommotor bütykös gumikon: terepgép lett a BMW S1000RR?

Sjaak Lucassen óta tudjuk azt a nagy igazságot, hogy „minden motor endúró”. Aki nem ismerné: ő az az őrült hollandus, aki egy R1-es Yamaha nyergében körülmotorozta a Földet. Voltak egyéb hőstettei is, de kedvcsinálónak ahhoz, hogy egy gyorsasági vasnak igenis van keresnivalója komoly off-road körülmények között is, álljon itt az ő híres videója világkörüli útjáról.

Nem tudni, hogy a német Wunderlich cégnek, amely utólagos kiegészítőket készít adott-e valamilyen ihletet Sjaak kalandozása, mindenesetre a Continental gumigyárral összefogva alkottak egy egészen figyelemreméltó motorkerékpárt. Ez a BMW S1000RR Mad Max.

Wunderlich BMW S1000RR Mad Max - biztosan nem a szépség volt a fő cél a megalkotásakor (a képre kattintva galéria nyílik)A formaterv egy francia emberke, bizonyos Nicolas Petit munkája. A BMW superbike nagyjából minden részéhez hozzányúlt: egyedi fejidomot készített, módosította az oldalsó borításokat, de a farokidomot is. A kormányt a Magurától származó egyenes darabra cserélték, a rugózó elemek az Öhlinstől érkeztek, a féktárcsák a Moto-Mastertől, a rozsdamentes végdob pedig a Remustól.

180-as bütykös gumi? Ütősen mutat!Persze az igazi poén a Mad Maxben a gumik terén található. A Continental ugyanis az S1000RR (majdnem) eredeti méreteiben készített egy szett TKC80-as bütykös abroncsot. Igen, elöl 120/70B17, míg hátul 180/55B17-es bütykösök feszülnek a hála istennek legalább nem fűzött felniken.

A fejidom is inkább furcsa, mint szép - az egyenes kormánnyal viszont biztosan kényelmesebb motorozni. Főleg sivatagban...A motor jópofasága még a mindenfelé elhelyezett vicces feliratok sokasága. Piros nyilak mutatják, hogy hol van a vészfékezés eszköze, hogy melyik gombbal lehet a mókafaktort állítani, hogy vezetői engedély kell a motorozáshoz, hogy nézzük meg az üzemanyagszintet indulás előtt, hogy a hátsó gumi bizony eléghet, hogy a 160-as sebességhatár fölött életbiztosítás sem árthat, no meg hogy a hűtőben nem ivóvíz található.

A gépet teleszórták poénos feliratokkalEzek a feliratok is azt sugallják, hogy a Wunderlich BMW S1000RR Mad Max nem annyira komoly motor. Kiállításokra készült, hogy ott reklámozza mindkét céget, amely létrejöttében szerepet vállalt. Így vélhetően a rajta levő bütykös gumik sem fognak túl hamar elkopni. Kivéve, ha egyszer kölcsönadják őket Sjaaknak…

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Egy hómentes hótúra, avagy évzáró terepmotorozás

Egy hómentes hótúra, avagy évzáró terepmotorozás

Emlékszem, 2007-ben még nagyon komolyan gondoltam a terepmotorozást, így a méteres hó ellenére természetes volt, hogy mentünk a körülményekre teljesen alkalmatlan nagy BMW-kkel. (Persze a terepmotorozást most is komolyan gondolom, de akkor valahogy kevésbé sajnáltam saját magamat és a motoromat is.) Mára kicsit változott a helyzet, kevésbé a kihívásokat, mint az élvezeteket (kellemes földutas kirándulások) keresem az aszfalttól távol. Azért vannak terepmotoros megmozdulások, amelyeket semmi szín alatt nem szeretnék kihagyni most sem. Ilyen a HCC Hóóó, azaz a Hungarian Cross Country évzáráró gurulása. Öt év alatt csak egyre nem tudtam elmenni, de arról legalább a kedves olvasókkal együtt engem is tudósított Vasabi. Idén azonban újra ott voltam, hogy élvezzem az ilyenkor még a GS Adventure-rel is motorozható alföldi homokot, no meg a jó társaságot. (Akiknek ezúton is külön köszönöm, hogy annyira toleránsan kezelték a számukra érthetetlenül alacsony sebességemet.)

A szép 2007-es emlékek... (a képre kattintva galéria nyílik)Maga a túra többé-kevésbé ugyanazon az útvonalon megy létrejötte óta: Dabas-Sáriról indul, és mintegy 45 kilométernyi alföldi bolyongás után érkezik meg Taki öccsének, a terepezés négykerekű műfajában személyesen is érintett Takács Istvánnak a tanyájára. Itt egy finom bográcsos pörkölt vagy leves elfogyasztása után mindenki lassan elmotorozik haza: vagy lábon vissza a kiindulási pontra (főként akik futóval hozták oda a motorokat), vagy aszfalton haza, mint jómagam.

Azt hiszem, az idei túra részletes beszámolóját nálam sokkal jobban el tudja mesélni maga a szervező, vagyis Taki. Következzenek hát az ő sorai!

Legelső kézből

Megérkeztünk… Mivel akárhogy is erőltettük valahogy nem tudtuk magunkat rászánni az egy nappal előbbi, talpon lemenetelre, így aztán már hajnali 6:30-kor ott tobzódtam Boci kapujába. Igyekeztünk gyorsan pakolni, mert az előzetes számítások alapján a reggel 7 órás indulás kb. azt jelentette volna, hogy semmi esélyünk se lesz az időben megérkezéshez. Igyekezetünket Sada majd félórás késése törte derékba – nem úgy a jó kedvüneket. Na mindegy, 7 óra körül csak sikerült kigurulnunk a Huszár utcából. Végig jól haladtunk, a kis Frontéra csak úgy falta a kilométereket, és ezt bő kis diesel koktéllal öblítette le… Tök jót beszélgettünk – sajnos egy szavára sem emléxem már…

Végül 9 előtt 10 perccel fordultunk be a Dabas-Sári közepén álló templom mellett – irány a start, csak előbb valahol meg kell szabadulni a kocsitól. A kicsit előbb érkező Taro elfoglalta a legjobb helyet a főút mellett, de szerencsénkre mi is találtunk egy kellemesen betonozott kis parkolót. Ripsz-ropsz lepakoltunk. Közben folyamatosan jöttek a telefonok – kicsit késünk, de jövünk… Megnyugtattam őket – mi is.

Sokan gyűltünk össze a starthelyen, csak éppen a névadó nem jött el. A HÓÓÓ...A lényeg a lényeg, egyszercsak ott álltunk a start helyen. Több mint 20 motor, legalább ugyanennyi motoros és egy elszánt terepjáró(s). A quadosok nem jöttek… Mackó ismét a nagy GS-sel jött. Fektibi és Viktor – már összeszokott páros – hozott magával egy-két új arcot is… S itt volt János, a Transalpos – utcai gumival, de kemény elszántsággal a szívében… Laci bá a 250-es Pamperával… Tibiérdről és Lipkala, Pisti és nővére, Venturával egy öreg 2.5-ös diesel Gaz fedélzetén… Taro a Dr-rel, mert az XTZ1200-at már megint tönretette… Derot? … Nem fogok mindenkit felsorolni, mert az én eszem is véges, de megint itt gyűltek össze az egész ország területéről a legfurább figurák.

Puff neki... Bő egy kilométer, és mindjárt két defekt!Visszafogott tempóban kezdtünk – nem sietünk sehova, és a délelőtti hideg is mellbevágó volt még… Kezdeti lendületünket mintegy 1200 méter megtétele után két hirtelen jött defekt törte ketté… Az egyik KTM hátsó kereke eresztett le – a tulaj úgy döntött, hogy megy haza. Hosszasan próbáltuk meggyőzni arról, hogy egy defekt nem a világ vége, de eléggé hajthatatlannak tűnt – valami szelepszakadással akart meggyőzni minket. De mivel a vakszelep ott virított az abroncson, így nem hagytuk magunkat! Amint elfordult – azonnal kikaptuk a hátsóját és Boci már ki is szedte rakoncátlankodó belsőt. Szelepszakadás…

A rutin persze megmutatkozott: hamar sikerült javítani mind a kettőt. Bár a Pamperáét sajnos nem tökéletesenA másik defekt Laci bá-nak kedveskedett. Nála is szelepszakadás – szerencsére Fektitibinél volt pótbelső. Laci bá berakta a 18-ast, a KTM-nek csak egy 21-es maradt, de valahogy beleerőltették… Sajnos a szerelés végén kiderült, hogy Laci bá Pamperája továbbra is enged – így tőle érzékeny búcsút vettünk és már hasítottuk a teret és az időt: téptünk ezerrel tovább.

 

A sztori a következő oldalon igazi triálozással folytatódik, majd egy nagyszerű gulyáslevessel zárul. Lapozz!

[ pagebreak ]

Játék a köbön!

Legalább öt kilométert mentünk, amikor is megálltunk újra összevárni a bandát. Erre szükség is volt, mert Macko GS-e imádta a sarat, olyannyira, hogy a drájver legnagyobb örömére megpróbálta még a kormány végét is összekenni vele… Persze ilyenkor fel is kell őt állítani. Amíg a nagyobbakra vártunk, a környéken bohóckodtunk kicsit – csak azért, hogy meg ne fagyjunk… Ahogy befutott a banda és Taro rágyújtott (volna) – már indultunk is tovább a legalább 800 méterrel arrébb lévő következő megállóig: egy kellemes kis homokbányáig. Itt nem sokat vártunk, hiszen még elfáradni sem volt időnk. Mentünk is tovább, előbb egy szántás szélén, majd utána azonnal egy másik szélén… át az erdőn, a lőtéren… és már meg is érkeztünk az örkényi homokbányához, ahol Rudo (aki talpig férfi mert Pusztamérgesről végig talpon jött le.. és fagyott meg…) már türelmetlenül várt minket. Megpróbált mindenkivel kezet fogni. Azok kezét, akik nagy és meleg kesztyűből húzták elő, hosszasan szorongatta – próbált hőt lopni…

Rudo ért elsőnek a homokbányához, így meg tudta örökíteni a mi érkezésünketItt hosszasan elidőztünk, ennek egyik oka az volt, hogy a Gaz-t valahol elveszítettük és a telefonos egyeztetés után itt beszéltük meg a randit. Szóval időnk volt ezerrel – így hatalmas lendülettel vetettük bele megunkat a homoktengerbe. Nagyon kellemes látvány volt a sok-sok enduró, ahogy próbál pár métert gurulni a szügyig érő homokban – kisebb-nagyobb sikerrel. Úgy tíz perc múlva már csak Boci barátom és Sada haver döngetett a Dr-ek nyergében – becsületére legyen mondva, a Transalpos János kíséretében. A többiek leginkább nézték és nem is igazán értették, hogy ezek meg itt mit csinálnak? Hiszen csak körbe-körbe… le és fel… és újra le és újra fel… Na, de hol le? És hol fel?? Hát ott ahol nem lehet… az összes olyan helyet megmászták, amik megmászhatatlannak tűntek. Sada a nagy Dr-rel tarolt… Boci a kicsivel a lóerőket ügyességgel helyettesítve pedig mindenütt elöljárt.

A homokbánya és a lődomb fantasztikus játszótér a téli endúrózáskorMegérkezett Pistivel (és testvérével + Venturával) a Gaz is, így aztán az unokaöcsém (Sanyika és kettő haverja), aki egy Samurai-jal volt – társra talált. Pont időben indultunk útnak, hogy láthassuk a kicsit unatkozó KTM-esek befutását, akik az előző homokozást kihagyva inkább száguldottak egy kört a közeli – igen durva – enduró pályán… Jó volt látni a pusztában suhanó, a hepe-hupákat alig észrevevő narancssárgákat… hiába: az egy másik dimenzió… Na, mindegy – mi is nekivágtunk az endurós nyomvonalnak – irány a lődomb.

Boci a Dr-t is triálmotorként tudja használniA lődombon – talán idén először (és természetesen utoljára) – végre nem csak egy-két motor próbákozott, hanem bizony a társaság fele többször is nekifutott. Ismét dícséret illeti a KTM-eseket, akik nagyon szép és bravúros fel- és lefutásokat mutattak be. Persze nekik sem jött mindig minden össze, de akkor is… és persze ismét kénytelen vagyok megemlíteni az országúti hátsó gumis Transalpot, aki sok szöcskét megszégyenítő vehemenciával vette az akadályokat.

A Takydombon sajnos balesetet szenvedett a SamuraiInnen kicsit játszósabb nyomvonalon céloztam meg a Taky dombot (www.takyoffroad.hu), sok-sok lövegárkon, erdőn, mezőn keresztül száguldottunk a célunk felé… Az egyik kanyarban egy szemből érkező piros Wartburg majdnem megtizedelte a társaságot, de nem adtuk olcsón a bőrünket… Aztán egy fenyvesen keresztül, majd egy összetolt tuskóhalom hátán végig triálozva érkeztünk meg a határútra, ahol végre megálltunk kifújni magunkat. A triálos szakasz elégé ütősre sikerült, így nem is igazán csodálkoztam, hogy csak 4 motor állt a végén. A többeik lemaradtak – gondoltam… vártunk… és közben a fülünkben dübörgő vér dobszólóját hallgattuk… amikor kicsit csitult a koncert, már a környezetünkre is tudtunk figyelni – így tisztán hallottuk, ahogy a tásaság hatalmas lendülettel eltép az aszfalton Ladánybene irányába.

Jánost külön dícséret illeti, mert mindenhol végigment egy teljesen utcai, ráadásul kissé kopott hátsó gumivalGyorsan utánuk dobunk egy mobil üzit, hogy jertek vissza… Majd szerencsére Rudo is bejelentkezett és megfordította a társaságot… Ismét összeállva meg sem álltunk a Taky dombig, ahol már várt minket a terepjáró és a GS. Itt hallottuk a szomorú hírt, hogy Sanyika a felakadó gázának következtében fejre állította a Samurai-t és az egyik utasa elég durván vérző fejjel hagyta el a gépet… (Közben kiderült, hogy semmi komoly, bevitték a kórzázba, de csak egy kötés a karistolásokra és kész…) Telefonáltunk az öcsémnek, Pityunak, hogy hogyan is áll az ebéd. Ráférne még egy kis főzés… Így aztán kapott mindenki egy szabad 20 percet. Bocival és az egyik KTM-es gyerekkel hatalmas lendülettel vetettük be magunkat a rengetegbe… csiki-csuki erdei utak… Majd a Palló Gabi által emlegetett bombatölcséres etap… itt összefutottunk két krosszos sráccal is. De nem hagytuk magunkat elcsábítani – mentünk tovább endurózni. Nagyon jót gurultunk… De tényleg.

A jól megérdemelt ebéd!Pityuéknál már a gőzölgő tál várt ránk… szedtünk, ettünk… ittunk… beszélgettünk… ej-ej-ej… Köszönöm mindenkinek a részvételt és az egész évet! BUÉK mindenkinek!

 

A túra még részletesebb beszámolója és további képek találhatók a www.takacsek.hu oldalon!

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Túraendúróval terepen

Túraendúróval terepen

A nagy túraendúrók többsége ritkán fordul meg hasonló körülmények között. Pedig erre (is) tervezték őket!Ahogyan Európában, úgy hazánkban is az egyik legnépszerűbb motorkerékpár-fajta az úgynevezett túraendúró. Méltán, hiszen ez az a motorépítési koncepció, amely a legsokoldalúbb felhasználhatóságot nyújtja gazdájának. Bár a statisztikák szerint a legtöbb túraendúró tulajdonosa sosem hagyja el a szilárd burkolatú utakat gépével, mégis valószínűleg legtöbbjük fejében legalább egyszer megfordul a „mi lenne, ha egyszer kipróbálnám” gondolata. Elsősorban nekik szeretnénk tippeket és tanácsokat adni az alábbi cikkben arra az esetre, ha a gondolat elhatározássá válna. Azonban talán a rutinosabb terepezőknek is érdemes elolvasni, hátha találnak benne hasznos információkat.

Mielőtt nekivágnánk

Csodás helyekre juthatunk el, ha elhagyjuk az aszfaltot! (A képekre kattintva galéria nyílik.)Az első és talán legfontosabb megbeszélnivaló mi magunk vagyunk, tehát a motoros, aki elhagyja az addig megszokott és ismert világot, hogy nekivágjon az ismeretlennek. Sokan túlmisztifikálják ezt, sokan pedig elbagatellizálják, az igazság azonban mint mindig, itt is valahol középúton van. Nem olyan nagy ördöngősség a terepmotorozás (legalábbis hobbi szinten), de nem is szabad félvállról venni, hiszen sokkal több – szó szerinti – buktatót rejt magában ez a műfaj, mint az aszfalton történő motorozás. Először is fontos, hogy fejben ott legyen az ember! Tudomásul kell venni és meg kell érteni azt, hogy ez egy teljesen új dolog, nem szabad az aszfalton megszerzett rutinunkra hagyatkozni legyen bármekkora is az. Meg kell fogalmaznunk magunkban, hogy mi a cél, és lépésről lépésre haladva kell egyre nehezebb és nehezebb feladatokat kitűznünk magunk elé! Ha így haladunk, rengeteg élményben és örömben lesz részünk: ez garantált.

Lehetőleg csoportosan űzzük a műfajt, hiszen a nagyvasakkal sokszor elkél a külső segítségNagyon fontos, hogy az első lépéseket NE EGYEDÜL akarjuk megtenni! Ez még később sem ajánlott, hiszen amennyiben egy félreeső helyen baleset ér bennünket, nagyon bizonytalan, hogy kapunk-e segítséget. Mindig legyen nálunk bekapcsolt mobil, hiszen ezen akár az életünk is múlhat! Ne szégyelljünk tanácsot kérni nálunk tapasztaltabb társainktól, hiszen mindenki így kezdi, akinek van egy falat esze. Vannak kifejezetten off-road vezetéstechnikai tanfolyamok, igaz ezek általában nem olcsók, de aki megengedheti magának, az nem fogja kidobni a pénzét az ablakon. Ha erre nincs keret, akkor igyekezzünk olyan társakkal belevágni a kalandba, akik megfelelő támogatást tudnak nyújtani az új helyzetben mind elméleti, mind fizikai téren. Itt el is érkeztünk egy nagyon fontos dologhoz. Bizony túraenduróval terepre menni nem csak jópofa kikapcsolódás, hanem komoly sportteljesítmény is. Ezek a gépek jobbára a két mázsát is bőven meghaladó nagyvasak és bizony terepen még a legjobbak is rendszeresen eldobják a szettet, amit utána fel kell állítani, hogy folytathassuk utunkat. Nem kell ettől megijedni, ez bőven belefér és a motorok is bírják, hiszen itt azért nem egy közúti baleset szintű esésre kell gondolni.

No és csoportosan sokkal mókásabb is az egész!Eldőlésekről, kisebb-nagyobb hibákból eredő bukásokról van szó, jelentősen alacsonyabb sebességgel, mint amihez egy átlag motoros szokva van. Tehát igyekezzünk megfelelő kondíció birtokában belevágni a kalandba. Jó hír ezügyben, hogy minél többet gyakorlunk és motorozunk, annál jobban fog menni a dolog, és a kondíciónk is ezzel arányosan fog javulni, minden egyre könnyebb lesz. Kicsit olyan ez, mint a télen megkopott rutinunk visszaszerzése. 

Az első lépések

A protektoring mezzel és a krossz-sisak nagyon szellős viselet, ami fontos az intenzív fizikai igénybevételkorHa megvan a megfelelő kondíciónk és társunk (társaink), elkezdhetjük sorra venni a gyakorlati tennivalókat, szükséges felszereléseket. Terepen motorozni sokkal intenzívebb dolog, mint aszfalton. Az ember kimelegszik, megizzad. Jelentősen nő szervezetünk folyadékvesztése, amit folyamatosan pótolni kell! A ruházatunknak jól szellőző, kényelmes viseletnek kell lennie, amelyben könnyen és szabadon mozoghatunk. Amennyiben hideg időben megyünk terepre, öltözzünk rétegesen és mielőtt megizzadnánk, csökkentsük ruházatunkat! Elengedhetetlenül fontos a megfelelő védőruházat! Szükségünk lesz lehetőleg off-road használatra tervezett bukósisakra. Ez annyiban más, mint az utcai használatra tervezett sisakok, hogy sokkal jobban szellőznek és kiemelten védik az állrészt. Ezen kívül van sildjük, amely árnyékol is, de fontosabb, hogy az esetleg felcsapódó sártól megvédi arcunkat, amennyiben időben lehajtjuk a fejünket. Mivel ez a sisak nyitott, szükség van egy motoros szemüvegre is.

Hűvösebb időben jól szigetelő ruházat kell, lehetőleg réteges aláöltözettelTestünket is alaposan meg kell védeni. Vagy szerezzünk be egy úgynevezett protektoringet (ez teljes védelmet nyújt egész felsőtestünknek – váll, könyök, mell, gerinc, illetve a minőségibb cuccok kulcscsont védelmet is biztosítanak), vagy szerezzünk be minimum gerincvédő és könyökvédő protektorokat. Jómagam hidegebb időben egy protektorokat tartalmazó kabátban megyek, nagy melegben pedig protektoringben. Szükség van kesztyűre. Nem elsősorban a krosszkesztyűt ajánlanám, hiszen az egyrészt igen vékony, másrészt a csuklónkat teljesen védtelenül hagyja. Inkább válasszunk az évszaknak megfelelő vastagságú, hosszabb csuklójú bőrkesztyűt, persze ez ízlés dolga. Lényeg, hogy legyen rajtunk kesztyű! Szükség lesz még térdvédőre és egy hosszú szárú bőrcsizmára, lehetőleg krosszcsizmára, hiszen azt pontosan ilyen jellegű használatra tervezik és vitán felül az a legnagyobb védelmet nyújtó motoros lábbeli.

Izzazsztó innen kiszedni a motort...Kivétel nélkül, minden alkalommal vigyünk magunkkal bőségesen folyadékot. Ha nincs más, jó az ásványvíz is, de még jobbak az olyan italok, amelyek némi szénhidráttal is feltöltenek. Esetleg izotóniás italokat is beszerezhetünk, amelyek kifejezetten sporttevékenységre lettek fejlesztve és gyorsan pótolják a kiizzadt ásványianyag- és folyadékveszteségünket. Télen legjobb a meleg tea, de a rumot ezúttal hagyjuk otthon belőle. Nos, ha mindez együtt van, akár kezdődhet is a kaland.

 

Mi már felkészültünk, jöhet a technika! Lapozz!

[ pagebreak ]

A motor felkészítése

Az élvezetes terepmotorozáshoz elengedhetetlen kellék a jól felkészített motor. Sok bosszúságot tud okozni (a balesetveszélyről nem is szólva) egy elhanyagolt állapotú, vagy egy rosszul karbantartott eszköz. Az olyan nyilvánvaló tételekre, mint például a megbízhatóan működő fék nem is térnék ki, hiszen ezek az úton való használat esetében is egyértelműek. Nézzük inkább, milyen speciális módosításokat igényel az off-road üzem.

Hosszú túrán nyilván szükségesek a dobozok. Ha csak gyakorolni megyünk, soha ne vigyük őket!Először is szabadítsuk meg kedvencünket minden felesleges tartozéktól. Sokan nem tudják például dobozok nélkül elképzelni az életüket, pedig ezek tipikusan nem terepre való tartozékok. Inkább vigyünk egy könnyű hátizsákot, ha mindenképpen sok cuccot akarunk magunkkal cipelni, hiszen az nem gátol a szabad mozgásban, nem akad be, nem törik le, nem módosítja a motor súlypontját és még sorolhatnám. Amennyiben van rá módunk, védjük a motor fényezését: erre akár a powertape is alkalmas lehet, de sok gyár kínál például tankvédő bőrt gépeihez. Ha van rá lehetőségünk szereljünk (szereltessünk fel) bukócsövet. Ez aszfalton is igen jól jöhet. Én mindenképpen javasolnék kézvédőket, amennyiben gyárilag nem rendelkezik ezzel motorunk. Ha nem túl macerás, vegyük ki a lábtartó gumi betétjét, így csizmánk sokkal jobban rögzül, nem csúszik meg menet közben. Próbáljunk beszerezni behajtható tükröket, ha erre nincs mód akkor elérve a terepet inkább szereljük le azokat.

Könnyebb terepre alkalmasak csak az utcai endúró-abroncsokA terepen való biztonságos haladáshoz, a kellő trakció eléréséhez mindenképpen szükségünk lesz terepgumira. Itt nem mélyszántásra is alkalmas, óriás bütykökkel bíró krosszgumira kell gondolni, de nem is az úgynevezett utcai endúró-gumikra. Előbbi túl sok, utóbbi túl kevés a mi céljainknak. Léteznek speciálisan vegyes használatra gyártott abroncsok, amelyek segítségével a legtöbb terepkörülmény jól leküzdhető. Jó példa ezekre a Continental TKC, vagy a Metzeler Karoo. A képen Metzeler KarooT látható, amely például egy nagyon jó vegyes használatú abroncsNagy előnyük, hogy mind terepen, mind burkolt úton jól használhatók és szinte minden méretben elérhetőek. Figyeljünk oda a megfelelő guminyomásra! Az ideális az elképesztően alacsony 1-1.2 bar lenne, de ez az érték ilyen súlyú és vakszeleppel nem rendelkező gépek esetében igazi orosz rulett. Törekedjünk a jó kompromisszumra. Én hátra 1.8-2 bart javasolnék, hiszen a hajtott keréknél muszáj nagyobb nyomással menni a defektveszély miatt. Ha túl alacsony a nyomás, a nagy nyomatékú erőforrás simán elforgathatja a felnit a gumiban, amely talán nem szükséges ecsetelnem, mennyi kellemetlenség forrása lehet. Az első abroncsban 1.5-1.6 bar a megfelelő nyomás, de mindenképpen nézzünk utána, hogy motorkerékpárunk gyártója megad-e off-road körülményekre való értékeket. Amennyiben igen, igazodjunk ahhoz. Túl kemény gumik esetében a motor nehezen kontrolállhatóan, „idegesen” fog viselkedni. Nagyokat üt a futómű, a legkisebb egyenetlenségekre is hirtelen reagál, igen meleg pillanatokat szerezve ezzel vezetőjének.

Itt pedig már csak a kemény krosszgumi segít - az viszont aszfaltos használatra alkalmas mérsékeltenApropó: futómű! Amennyiben van gyárilag programozott állítási lehetőségünk, vegyük kissé lágyabbra a telókat. Sokkal komfortosabb és toleránsabb lesz a gép viselkedése, mint sportosan feszes beállítással. Ha nincs ilyen állítási lehetőség gépünkön, akkor inkább ne piszkáljunk bele. Az újabb motorokat gyakran szerelik ABS-szel. Ezt terepen kapcsoljuk ki, mégpedig minden esetben! Amennyiben kipörgésgátlónk is van, azt is vegyük felejtősre, amíg el nem érjük a szilárd burkolatot. Ezek a segédberendezések szilárd burkolatú útra lettek tervezve, terepen éppen az ellenkező hatást fogják kiváltani, mint amely kívánatos lenne számunkra. (Utóbbi ugyan bizonyos esetekben terepen is jól jöhet kezdő pilótáknak, de szerintem sokkal szerencsésebb, ha megtanuljuk magunk megfelelően kezelni járművünket, és nem az elektronikus segédberendezésekre hagyatkozunk.)

Ilyenkor ártalmas az utcai feszességű láncNagyon fontos, hogy a lánccal meghajtott motorok esetében lazítsunk egy keveset annak feszességén. Sok kárt tud tenni a túl feszes lánc akár már egy-egy komolyabb bukkanó vagy kisebb ugratás esetén is. Fontos, hogy függetlenül a gyártó által megadott intervallumtól, minden egyes terepezés előtt és után – sőt hosszabb túrák esetében akár közben is – kenjük a láncot. Léteznek speciálisan off-road körülményekre fejlesztett kenőanyagok spray formában, amelyek sűrű használata jelentősen megnöveli láncunk élettartamát. Ezek olyan összetételű anyagok, amelyek jóval kevésbé gyűjtik magukra a port és az egyéb szennyeződéseket, mint például egy utcára kiváló teflonos kenőanyag. Ilyet terepre ne használjunk, mert esetleg többet ártunk, mint használunk kedvencünknek. Természetesen a kardánnal hajtott modellek esetében ilyen jellegű módosításra nincs szükség. Esetleg a rendszer tömítettségét érdemes ellenőrizni, hiszen ha például ha homok jut a hajtásba, az hamar komoly költségbe verhet minket.

Saras környezet után ejtsünk útba egy gőzborotvát. A fékektől kezdve sok mindent tönkre tud tenni, ha így használjuk tovább kedvencünketAmenniyben motorunkat rendszeresen használjuk terepen, érdemes sűrűbben átvizsgálni a kötőelemek, rögzítő csavarok meghúzottságát. A kapcsolókba, zárakba, bowdenekhez esetleg fújhatunk időnként valamilyen kontakt- és kenősprayt, például WD40-et. Ez nem engedi a port és a vizet sárrá válva megkötni és így esetleg érintkezési hibát okozni. Későbbi vizes mosás esetén is jó szolgálatot tesz víztaszító hatása miatt.

Végezetül még talán annyit: soha ne tankoljuk agyon a gépet, ha nem muszáj. Minden felesleges kiló megbosszulhatja magát. Becsüljük meg a szükséges mennyiséget és annál éppen csak egy kicsivel többet tankoljuk.

 

Most viszont nyeregbe pattanunk: a következő oldalon jöjjenek a vezetési tippek!

[ pagebreak ]

Hogyan vezessünk terepen?

A vezetéstechnika kitárgyalása még elméleti síkon is elég terjedelmes iromány lenne, néhány fontos alapvetést azért mégis közreadnék itt, természetesen a teljesség igénye nélkül. A kezdő terepezők számára a legnagyobb újdonság valószínűleg az állva történő motorozás lesz. Erre azért van szükség, mert terepen nem csak testünk dőlésével és a kormánnyal, hanem testsúlyunk előre és hátra helyezésével, illetve a lábtartók terhelésével is irányítjuk gépünket. Állva sokkal jobban tudjuk kontrollálni a motorunkat hirtelen érő hatásokat, és jobban belátjuk az előttünk fekvő terepet. Érdemes ezt kis sebességgel, akár aszfalton is gyakorolni, hiszen ez lesz mindennek az alapja. Terepen csak ott ülünk, ahol nagyon biztosak vagyunk magunkban vagy ahol képtelenek vagyunk már állva vezetni.

A térdekkel a tankot szorítva nagyon jól egyensúlyozhatjuk a motortItt érezhetünk némi ellentmondást, de az igazság az, hogy adódnak alkalmak amikor egyszerűen nem tudjuk állva megoldani a helyzetet még akkor sem, ha tudjuk: a nagykönyvben úgy van megírva. Az álló testtartás alaphelyzetben úgy helyes, ha térdeinkkel közrefogjuk a tankot közel az üléshez. Lábaink enyhén rogyasztva vannak, hogy térdeinkkel kirugózhassuk a terep egyenetlenségeit. Karjainkkal laza könyökkel, csuklóval tartjuk a kormányt, nem görcsösen és birkózva, hiszen az hamar kiszívja erőtartalékainkat. Amennyiben rossz trakciójú (csúszós,sáros, homokos) talajon haladunk, kissé helyezzük hátra a súlypontunkat, ezt fenekünk hátratolásával érhetjük el. Ekkor a motor hátsó kerekére helyeződik a súlypont, ezáltal növelve a tapadást, a gép eleje pedig kissé elkönnyül, így nem túrja bele magát a trutyiba. Határozottan húzzuk a gázt, mert ha tétovák vagyunk, esetleg belenyúlunk az első fékbe, azonnal megtörik a lendület, borul az egyensúly és rossz esetben következik a bukta.

Lejtőn lefelé hátra terheljük a testsúlyunkat (alcím: még hogy a DL650 nem igazi terepmotor?)Ugyanígy helyezkedjünk meredek domboldalakon való ereszkedésnél is. Ilyenkor finoman fékezhetünk, de az első féket csak nagyon óvatosan, egy ujjal simogassuk. A hátsó féket lehet bátrabban taposni, de ott is vigyázzunk, nehogy a blokkoló kerék miatt esetleg kitörjön oldalra a gép fara. Elvileg a legjobb merőlegesen leküzdeni az emelkedőket és az ereszkedéseket is, de sűrűn előfordul, hogy erre nincs mód. Ilyenkor hasznos a lehető leglassabban, végig kontrollált sebességgel ereszkedni. Amennyiben lefelé megcsúszik a motor, engedjük fel a féket. Így a gép sebességet nyerve stabilizálódik. Nagyon vigyázzunk azonban, hogy ne gyorsuljon fel veszélyesen, mert a túraendurók nagy súlya egy idő után egyszerűen átveszi az irányítást és akkor már csak a lavina-hatás érvényesül. Ez esetben jobb leugrani a gépről. Ha elkerülhetetlen az esés és van időnk reagálni, ügyeljünk, nehogy a gép alá essünk. Például ha egy domboldalon megcsúszik a gép és menthetetlennek érezzük a szitut, akkor a domb irányába dőljünk vagy ugorjunk, ne a lejtő felé. Itt is beláthatjuk az állva motorozás hasznosságát, hiszen mennyivel könnyebb álló helyzetből elhagyni a fedélzetet, mint ülőből. Utóbbiból gykorlatilag nem is nagyon lehetséges és szinte biztosan maga alá gyűr bennünket az eldőlő gép.

Lassú manővereknél egész testünkkel irányítjuk a motortMivel utaltam a fékezésre feljebb, ráadásul ez (ahogyan az aszfalton is) talán az egyik legfontosabb tudnivaló, ejtenék néhány szót erről is. Eltérően a szilárd burkolattal rendelkező utakon megszokott technikától, ahol elsősorban az első féket célszerű használni, terepen inkább a hátsóra helyeződik a hangsúly. Nagyobb fékhatást tudunk elérni vele, mivel az első kerék tapadása töredéke az aszfalton tapasztalhatóhoz képest. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az első féket el kell felejteni, csak azt, hogy lényegesen finomabban és óvatosabban kell bánni vele. Sok rutinos terepező éppen annyit használja egy idő után az első féket is terepen akár az aszfalton.

Hegymenetben pedig előre terhelünk, elkerülendő a hanyatteséstTérjünk vissza a lejtők-emelkedők leküzdésére. Felfelé haladáskor éppen fordítva kell eljárnunk, mint a lejtőn. Határozott lendülettel, testsúlyunkat előre terhelve motorozzunk, lehetőleg mindig állva. Minél meredekebb a felfutó, annál jobban kell előre dőlnünk a motor hátrabukását megakadályozandó. Nem bonyolult képlet elképzelni, hogy amennyiben a motor felfelé halad és mi szépen egy nagy batyuként hátracsúszva utazunk rajta, minden súly a motor farára kerül,az első kerék elemelkedik a talajtól, aminek nem lehet más az eredménye,mint a hanyattesés. Tehát terheljük az elejét és határozottan húzzuk a gázt! Eleinte nehéz megszokni, hogy a legtöbb esetben, amikor szívünk szerint fékeznénk, terepen a gázadás a helyes megoldás. Furcsa, de így van. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a hajtás stabilizálja a gépet. Mély homokban lehet ezt nagyon jól megtapasztalni. Kis gázon kínlódunk, össze-vissza túrja a homokot az eleje, nem tudjuk kormányozni a gépet. Azonban nagy gázt adva, testünkkel hátraterhelve rögtön határozottan fogunk haladni, és a gép szinte „felúszik” a homokra. (A vízen futáshoz hasonlóan angolul ezt sand-planningnek hívja a szakirodalom.) Amint ismét elvesszük a gázt, az első kerék belesüllyed a homokba és azonnal elveszítjük a stabilitást. Aranyszabály a terepmotorosok körében, hogy „a gáz a barátunk”! Ezt jól tanuljuk meg, de ésszel alkalmazzuk!

Sok esetben nagyon fontos, hogy el ne engedjük a gázt. Ha itt megállunk, sokszor nagyon nehézzé válik a továbbjutásHatározott tapadást biztosító körülmények esetén középre terheljünk. Egyenesen előre nézzünk, de semmiképpen sem közvetlenül a motor elé. Minden esetben azt nézzük, ahova menni akarunk, soha ne azt amit el akarunk kerülni, mert ahova nézünk oda megyünk! Fáradtan, kialvatlanul soha ne menjünk terepre, mert abból valószínűleg baj lesz. Mindig kellő óvatossággal és koncentráltan vezessünk, így jó eséllyel elkerül bennünket a gond. Fokozottan ügyeljünk a féktávok betartására, hiszen bármelyik társunk (minket is beleértve) bármikor eleshet, és meg kell tudjunk állni időben, nehogy éppen mi okozzuk neki a legnagyobb sérülést.

Amennyiben rosszul belátható terepen mozgunk (erdő, bozót, satöbbi), akkor mindig győződjünk meg arról, hogy a bennünket követő kolléga látja-e, merre haladunk tovább. Törekedjünk a szemkontaktusra, ha ez megvan, bizonyosan „vette”, hogy merre tovább. Ismeretlen területen fokozott óvatossággal vezessünk. Inkább sűrűn álljunk meg és előre sétálva tájékozódjunk a ránk váró akadályokról, mintsem nagy önbizalommal haladva belegyógyuljunk valami kellemetlen meglepetésbe.

Az endúrózás nagy előnye, hogy egész évben művelhető: itt nincs holtszezon!A fentieket megszívlelve és betartva már igen jó tereptúrákban lehet részünk, de a gyakorlást soha ne hagyjuk abba, hiszen mindig van mit tanulni, mindig van hova fejlődni. Remélem sokan kaptok kedvet ennek a gyönyörű sportnak a kipróbálásához. Felhívom a figyelmetek arra, hogy a legtöbb hely manapság, amelyet terepnek minősíthetünk, tiltott hely a motorosok számára. Igyekezzetek informálódni, mielőtt letértek a természetbe, hiszen rendkívül súlyos bírsággal is jutalmazhatják a hatóságok az általatok csak ártalmatlan szórakozásnak tervezett kiruccanást. Ezek figyelembevételével kívánok mindenkinek rengeteg örömteli terepezést, sok jó élményt, széles ösvényeket és gumifákat!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Szép téli élményeim, avagy HCC Hóóó

Szép téli élményeim, avagy HCC Hóóó

Csak gratulálni tudok a szervezőnek, Takinak ehhez a túrához! Nagy izgalommal vártam a napját, mert nekem az idei tél volt az első, amit effektíve motoron töltöttem. Pláne terepen! Készültem is a többek számára immáron negyedik évadzáró endúrós kalandra, amely idén valóban havas körülmények között zajlott. Kétszer kicsit kimentem a hóba próbálkozni és jól elmókáztam! A túrát megelőző napon, december 27-én felverettem  Paksról Pestre: -10 fok, de száraz utak — már ez is egy kaland volt! Az este azután már jó baráti társaságban, jóféle magyar szeszesitalok kóstolgatásának jegyében telt. Nehezen aludtam el, mert izgultam mint szűzkislány az első aktus előtt…

Ennél szebb tájon motorozni már nem is lehet (a képre kattintva galéria nyílik)Amikor eljött a reggel, már pattantunk is a motorokra, és irány Gyál! A benzinkúton már ott sereglett a sok MOTOROS — a légkör ugyanolyan jó volt, mint bármely nyári túra kezdetekor. Rá is jöttem: nincs a téli motorozásban semmi fura azon kívül hogy mindenki bankrablónak van öltözve.

Kis ismerkedés és tankolás után nekiindultunk a kalandnak. A  négykerék hajtású kolléga  hamar megszabadított a csomagomtól, ami ellen valahogy semmi kifogásom nem  volt (ezúton is köszönet érte). Még a kúton Bakkvik megjegyezte, hogy biztos ezzel a gumival gondoltam védekezni a hó ellen. Ahogy ráértünk az aszfaltmentes terepre, már éreztem, hogy ez egy jó kis kaland lesz! Úgy vonultunk végig a fehér tájon, mint egy modern portyázó hun horda. Egyszer csak megláttam a távolban a hídon pár toporgó alakot. Igen, Taki volt az és a „Dabas-Sári különítmény”. Itt nem sok időt vesztegettünk, én is gyorsan megszabadultam a maszkomtól, a vastag kesztyűt is crossra váltottam, mert Taki sokat mondó vigyorából és operatőrként elejtett mondataiból arra következtettem, hogy  fázni azt bizony nem fogok. Levegő után kapkodni viszont igen.

Dabas-Sárin találkoztak a Gyál felől érkezők a délvidéki keménylegényekkelNekivágtunk a bemelegítéshez pont ideálisnak mondható terepnek. Hogy is jellemezzem … nehéz rá szavakat találni! Talán ahhoz hasonlítanám, mintha a MÁV egyik tehervagon-telepén a váltókkal teletűzdelt kesze-kusza sínpályák között folyamatosan vágányt váltva szeretnél motorozni. De ami meglepő volt számomra: ez különösebb gondot nem is okozott … itt még egyet sem estem és jól haladtam.

Ilyen körülmények között a megfelelő gumi kulcsfontosságú!Ezek után következett a keményre lejárt, néhol jeges vagy éppen frissen havas szakaszokat váltakozva  felvonultató alföldi táj. Gyönyörű helyeken jártunk, néhol a deres fák alagutat képezve borultak fölénk, máshol pedig a dombokkal tűzdelt hófödte messzeség árasztotta magából a végtelen békét. Ez az egyik fő dolog amiért szeretem az endúrózást : a gyönyörű erdők-mezők, amiket az ember szeme csak úgy szippant befelé! Sokan soha nem fogják megérteni, hogy a motorozás ezen formája nem az állatkodásról szól, hanem a civil életben is használható emberi tulajdonságok erősítésére is kiváló … megtanít a kitartásra, a kitűzött célok véghezvitelére, az akadályok leküzdésére, és még sorolhatnám. De ezek mellett még megajándékoz a csodás látvánnyal, a mező illatával, és egy nagy adag lelki békével. Jól megfigyelhető, milyen magas fokú összekovácsoló hatása van a közös terepmotorozásnak. Nincs én, csak mi! Mindenki segít a másiknak. Nem a versengés a fő szempont, hanem a jó hangulat, és egymás segítése, ez pedig mind-mind példaértékű a mai társadalomban! Kissé elkalandoztam…

Viszonylag gyakran kell megállni pihenni, illetve összevárni a csapatot

 

A második oldalon a végkimerülés következik…

[ pagebreak ]

Egyre nehezebb, de aztán jön a megérdemelt ebéd!

Szóval haladtunk szépen libasorban, Taki pedig  folyamatosan dokumentálta az eseményeket. Ezeken a részeken kezdtem érezni, hogy a gumi fogalma az nem az én motoromon lévő fekete kaucsukszármazékot jelöli. A Jó Istentől kapott hosszú végtagjaimnak köszönhetem, hogy  60 helyett „csak” 6 eséssel megúsztam a távot. Olyan 5-7 méter hosszúságú, salakmotorosokat megszégyenítő keresztbecsúszásokat produkáltam egyenesen (néha az útról az erdőbe történő berongyolással), hogy a mögöttem haladók szórakozása tuti garantált volt! Infantri meg is jegyezte: néha attól félt, elesik a nevetéstől…

A körülmények a technikát is igénybe veszik. A hideg miatt megdermedt műanyagok az eséseknél könnyebben törnekFolyamatosan éreztem, ahogy leszív a terep. Na nem úgy, hanem fizikailag. Néha már annyi energia sem volt bennem, mint egy zárlatos akksiban. Ha megálltam, alig bírtam elindulni, annyira kevesett fogott a hátsó gumim. Amikor a felfutók előtt gyorsítani akartam, jobb lett volna, ha már távcsővel benézem előre, honnan gyorsítsak. Többnyire azzal kínlódtam, hogy merre menjek: a gumi és a talaj szövetkeztek ellenem, így a motor önállósította magát, én meg csak húztam a gázt, hogy haladjak és feljussak valahogy a dombokra. De mindez megérte, mert egy nagyon szép és tartalmas napot tölthettem jó társaságban! Ismét sokat tanultam motorkezelésből is, sokszor magamat is megleptem bizonyos helyzetek kivédésénél, vagy leküzdésénél.

Infantri utassal... Na ez a kemény!Mikor beértünk a célba, már nagyon vágytam egy kis pihenésre. Na és sok kajára! Takiéknál a vendéglátás egyszerűen öt csillagos, bár az is biztos: sokan olyan éhesek voltunk, hogy akár Bear  Grylls vendégei is szívesen lettünk volna egy kis mókushere pörköltre. Ebéd után kissé tisztába raktam magam, majd Janerrel  elindultunk a Magyar Közútkezelő által  fantasztikusan letakarított úton Dabas-Sári irányába. Ez a 32 kilométer gyorsan elillant a 20, de legfeljebb 40 kilométer/órás tempóval… Ott felzsúfoltuk a két gépet a futóra, és hazáig hosszasan beszélgettünk — hogy a nap egy új baráttal legyen gazdagabb.

A fás részeknek is megvan a maga csodás varázsaSzeretném még egyszer megköszönni Takinak, hogy időt és fáradságot nem kímélve ilyen jó túrákat szervez a magamfajta endúrósoknak és mindezt dokumentálja is! (Ez nem egy hálás feladat, de egy ilyen jó csapat  remélhetőleg minden alkalommal kárpótlást nyújt számára, és ösztönzést hogy tovább folytassa ezt mindannyiunk örömére.) Sokan a komoly profit reményében szerveznek csak ilyen kalandokat… Továbbá szeretném megköszönni Infantri és Kanyar barátomnak, hogy invitáltak erre az őrültségre, és mindenkinek a segítséget, meg anyukámnak is, ja és VILÁGBÉKE!

A végcél, a Taki-család tanyája. No és a jól megérdemelt kalóriapótlás

 

Utóirat

Este (úgy éjféltájt), amikor lefeküdtem, becsuktam a szemem és havas keréknyomokat láttam magam előtt, és éreztem, hogy megy el a motor eleje, hátulja, még rúgtam is néha … kellett vagy húsz perc, mire lenyugodtam és befejeztem az ágyban hó-motorozást. (Tényleg, nincs meg valakinek véletlenül a Csernus doki száma?)
Elolvasom
/ / / / / /

Thumbnail
Olasz terepcsődör

Olasz terepcsődör

Forradalom Olaszföldről


/static/artpic/400/gal1.1 rxv.JPG
Gyönyörű, kecses vonalak és egyedi műszaki csemegék jellemzik az RXV-t


/static/artpic/400/gal1.2 rxv.JPG
Az első teleszkópok vaskosak, a motor maga nagyon karcsú


/static/artpic/400/gal1.3 rxv.JPG
Maga a váz is érdekes: könnyűfém és acélcsövek ötvözésével jött létre


/static/artpic/400/gal1.4 rxv.JPG

Elolvasom
/ / / / / /