sérülés

cimke

sérülés

cimke
Thumbnail
Dakar Rally 2023: megdöbbentő drámával indult az idei év!

Dakar Rally 2023: megdöbbentő drámával indult az idei év!

A 21. században régóta szokás a Dakar Rally szervezésében, hogy egy „nulladik napi” prológgal indítják a világ legnagyobb tereprally versenyét. Ez szokássá vált még az afrikai vidalokon, megmaradt Dél-Amerikában és természetesen a legújabb érában, Szaúd-Arábiában is. Az pedig a világ legnagyobb terepralli viadalának történetében a kezdetektől, azaz már 45 éve hagyomány, hogy a Dakar az […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Egy saját, súlyos motoros baleset tanulságai és tapasztalatai

Egy saját, súlyos motoros baleset tanulságai és tapasztalatai

Hosszú ideje motorozom – lassan húsz éve. Azóta egyetlen telet vagy nyarat sem hagytam ki, vagyis évente 12 hónapon át gurulok. Hogy hány kilométert mentem motorral, azt nem tudom – de biztosan nagyon bőven félmillió fölött járok. Az idei évem egy munka miatt a szokásosnál is vaskosabb lett – 2022-ben talán 40-45 ezer kilométer között […]

Elolvasom
/ / / / /

Thumbnail
Tojásdobáló tinédzser miatt veszítette fél szemét egy motoros

Tojásdobáló tinédzser miatt veszítette fél szemét egy motoros

Vannak olyan balesetveszélyes pillanatok, amilyenekre nem lehet felkészülni. A váratlanul feléd közeledő tojás, na ez pont ilyen. Épeszű embernek meg nem fordul a fejében. Sem az, hogy menet közben eltalálhat egy. Sem az – sőt, pláne az nem – hogy te legyél az az okleveles veréb, aki szerint ez vicces. Hát persze, hogy megtörtént! A […]

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Így töri össze magát a magyar motoros

Így töri össze magát a magyar motoros

Vannak mindenféle statisztikák a motoros balesetekről. Készít ilyet a KSH és a rendőrség is… Most egy nagyon érdekes szemüvegen át és teljesen a valóságot tükröző csonttörési visszacsatolást kaphatunk a motoros biztosítások hazai szakértőjétől, a PROTEKTOR biztosítások megálmodójától, Csapó Zolitól. Adjuk is át neki a szót, mert érdekes lesz, amit mond! Most készült el az ötéves […]

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Teljesen új szintre lépett a Protektor motoros biztosítás

Teljesen új szintre lépett a Protektor motoros biztosítás

A 2020-as motoros szezon meglehetősen szokatlanul és nehezen indult. Volt itt világjárvány meg kijárási korlátozás – csupa olyan dolog, amikkel eddig nagyjából egyikünk sem találkozott. Ebben az egészben nem sok jó dolog volt. Talán az egyetlen, hogy a megszokott áprilisi hétvégéken alig hallottunk súlyos – rosszabb esetben halálos – motoros balesetekről. De szerencsére véget értek […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Dakar Rally 2019, 5. szakasz: kiélezett küzdelem félidőnél

Dakar Rally 2019, 5. szakasz: kiélezett küzdelem félidőnél

A műszaki segítség nélküli maraton szakasz második napját sem szabták rövidre a szervezők. A mezőny először lemotorozott a tengerpartra, ahol egy nagyon látványos rajttal indult a nap. A motorokat tízes csoportokra osztva egyszerre indították a tengerparti homokban, ahol mindenki lelkesen elhúzhatta a végsebességig. Egymástól méterekre 160-nal száguldani – jól mutatott! (Bár annyit tegyünk hozzá, hogy […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Pedrosa törött kulcscsont miatt esett ki a KTM teszteléséből

Pedrosa törött kulcscsont miatt esett ki a KTM teszteléséből

Nyáron vált hivatalossá, hogy Jorge Lorenzo átigazol a gyári Repsol Honda alakulatához. A hír egyúttal Dani Pedrosa ottani pozíciójának a végét is jelentette. A veterán spanyolt egy ideig hírbe hozták a Petronas Yamaha csapatával is, ő azonban végül hivatalosan is bejelentette visszavonulását az aktív MotoGP versenyzéstől. Majd két szezonra aláírta a szerződést a KTM alakulatához […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
A horror bukás, amely után Evel Knievel világhírű lett

A horror bukás, amely után Evel Knievel világhírű lett

Korábban néhány aukciós ereklye kapcsán szóba került már Evel Knievel személye. A fényes karriert befutott amerikai sportember volt az, aki a motoros mutatványok és hatalmas élő show-k műfaját megteremtette. 1967 pedig az az év, amikor először közvetítették élő adásban produkcióját: tavasszal az Ascot Speedway-en 15 autót ugrott át – a táv 28-29 méter körül volt. Még […]

Elolvasom
/ / / / / / / / /

Thumbnail
Eljött az idő: tegyünk magunkért! Rád is szükség van a gyulafirátóti baleset tárgyalásán

Eljött az idő: tegyünk magunkért! Rád is szükség van a gyulafirátóti baleset tárgyalásán

Két évvel ezelőtt történt egy baleset, amely akkor felbolydította a hazai közvéleményt. Nem csak minket, motorosokat – azonban nekünk az eset ma is kiemelt jelentőségű. Akkor Gyulafirátót közelében egy személyautóval szemből a teljesen szabályosan haladó motorosok közé hajtott egy előzésbe kezdő 19 éves fiatalember. A balesetben egy hölgy  életét vesztette, a mögötte utazó lány – ő Foki […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Új biztosítási szolgáltatás nekünk, motorosoknak: elindult a Moto® Angyal

Új biztosítási szolgáltatás nekünk, motorosoknak: elindult a Moto® Angyal

Nem nagy újdonság, hogy a motorozás veszélyes műfaj. Illetve pontosabban fogalmazva nem a motorozás a veszélyes, hanem az, ha közben balesetet szenvedsz. Egy pár évig azt hittem, hogy óvatos közlekedéssel meg lehet úszni a sérüléseket – aztán tavaly ősszel két ártatlan eséssel összeszedtem egy borda-, majd egy felkartörést. A második miatt már hetekre kiestem a […]

Elolvasom
/ / / / / / / /

Thumbnail
Mit tegyél, ha kisebb motoros baleset ér?

Mit tegyél, ha kisebb motoros baleset ér?

Nem kell egyből rosszra gondolni. Lehetsz felelősségteljes motoros, aki soha nem ül atlétatrikó-bermudagatya-flipflop kombóban a nyeregbe. Amennyiben a lehető legkörültekintőbben választasz és viselsz a szezonnak és a motoros szokásaidnak megfelelő védőfelszerelést, az sem garantálja az egészséged megőrzését. Akár közúti forgalomban, akár könnyű terepen motorozol – még ha abszolút mértéktartó és defenzív is vagy -, egy […]

Elolvasom
/ / / / / / /

Thumbnail
Döbbenet: egy tanulmány szerint a bukósisakok segítenek megelőzni a sérüléseket

Döbbenet: egy tanulmány szerint a bukósisakok segítenek megelőzni a sérüléseket

Vegyünk egy nagy levegőt és készüljünk fel arra, hogy most olyan tudás birtokába kerülünk, ami nélkül nem lehetne teljesnek nevezni az életünket. A wisconsini egyetem egyik kutatása szerint ugyanis a bukósisakok viselése segít megelőzni a sérüléseket. Wow! Ugye soha nem gondoltátok volna? Ezúton szeretném jelezni, hogy mi itt az Onroad.hu-nál nagyon várjuk a hasonlóan fontos […]

Elolvasom
/ / / / /